Közösségi házat avattak az első ízben megszervezett Bethlenszentmiklósi Magyar Napon

Fotó: Mariș Cristian Daniel

Kettős álma vált valóra szombaton a Fehér megyei Bethlenszentmiklós magyarságának: hétéves kitartó munka után sikerült felavatniuk a közösségi házat, ugyanakkor példás összefogással megszervezték a változatos programokat kínáló magyar napot is.

A jelentős esemény ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen szolgálatot teljesített Szentgyörgyi Sándor unitárius esperes, Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke áldást mondott, Veres Ferenc László bethlenszentmiklósi unitárius lelkész pedig ismertette a magyar ház épületének történetét, amelyik unitárius felekezeti iskolaként működött egykoron.

Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete és Kovács István unitárius püspök leplezte le a Közösségi Ház tábláját | Fotó: Mariș Cristian Daniel

A közösségi ház avatóünnepségének kiemelt meghívottja Zákonyi Botond, Magyarország romániai nagykövete volt, aki érdekes vonatkozásokat osztott meg hallgatóságával Bethlen Miklós gróf életéről, a bethlenszentmiklósi kastély építőjéről. Ugyanakkor a jelenlegi viszonyokat is elemezte a nagykövet, aki a Révai lexikon adatai alapján megállapította, hogy demográfiailag ugyan csökkent Bethlenszentmiklós lakossága, de összetételében a magyarság aránya nem változott jelentősen a faluban, ami egyértelműen pozitívum.

Marginean Ion, a település nemzeti liberális párti polgármestere, a multikulturalitás fontosságát hangsúlyozta. Az RMDSZ helyi képviselete nevében Adamescu Anna elnök köszöntötte a vendégeket, felvázolta a közösségi ház felújításának folyamatát. Miklós Judit nyugalmazott tanítónő beszámolt a holland támogatásról, Veress József és Miklós Erzsébet pedagógus, a Bethlen Miklós Egyesület képviselői, a magyar kormány részéről érkező támogatásokat ismertették. Bodoczi Annamária főszervező, a Jövőnk a Szórványban Egyesület elnöke, megköszönte a Communitas Alapítvány, a Magyarország Kormánya, a Liszt Intézet és a Maros Megyei Tanács támogatását, illetve azt a széles körű civil összefogást, amely hozzásegítette a bethlenszentmiklósi közösséget, hogy legyőzze az elmúlt időszak megpróbáltatásait és megvalósíthassa álmait.

Zákonyi Botond nagykövet Bethlen Miklós gróf életéről beszélt | Fotó: Mariș Cristian Daniel

Kovács István püspök áldást mondott a közösségi házra, leleplezték az épület falára kihelyezett kétnyelvű táblát, majd a helyi iskolások szavalata és rövid néptáncbemutatója gazdagította a programot.

Ezt követően a bukaresti Liszt Intézet és a Magyar Kulturális Központ jóvoltából igazi kulturális kuriózum következett: a frissen felavatott épületben Zákonyi Botond nagykövet megnyitotta Keöpeczi Sebestyén József heraldikus címerkiállítását. Az előadó kevésbé ismert adatokat közölt a magyar és a román országcímerről. A gyönyörűen kivitelezett címerek szeptember 30-áig tekinthetők meg a közösségi házban.

Címereket is kiállítottak | Fotó: Mariș Cristian Daniel

A vendégek meglátogatták a falu történelmi nevezetességeit és számbavették azok állapotát. Örömmel állapították meg, hogy az A-kategóriás unitárius műemlék templomnak, amelyben a 2019 októberében kiütött tűz jelentős károkat okozott, mára sikerült felújítani a tetőzetét és cserepekkel befedni azt (hátra van még a torony javítása), a református templom pedig belső javítás alatt áll. Az iskolában tett látogatás is pozitív benyomást keltett: az intézményben tanulnak a környékbeli szórványból származó gyerekek, így a létszámmal nincsenek különösebb gondok, a Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően pedig korszerű felszerelésekkel, oktatási eszközökkel látták el a tantermeket.

Sajnos a Bethlen-kastélyt csak kívülről tekinthették meg: az új tulajdonos, Claudiu Necșulescu az épület állapotára hivatkozva veszélyesnek tartotta a látogatást. Jelenleg annyi sejthető, hogy tervezik az épület felújítását, hiszen körbeállványozták azt, de konkrét információkat nem sikerült megtudnunk.

Fotó: Mariș Cristian Daniel

Délután filmeket vetítettek: az iskolában A kuflik és az Akármi című rajzfilmet, a közösségi házban pedig a Seveled  romantikus vígjátékot tekinthették meg az érdeklődők.

Az est folyamán a kultúrotthonban, Magyarország Kormányának támogatásával, a szervezők a Kolozsvári Magyar Opera előadását, az Operettvarázst vitték a közönség elé, a közkedvelt Csárdáskirálynő dalbetéteivel, a Maros Megyei Tanács támogatásával pedig meghívhatták a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttest.

A szombati események és a faluban zajló felújítások arra engednek következtetni, hogy Bethlenszentmiklóson összetartó magyar közösség él és soraiból kikerültek azok az értelmiségiek, akik zászlóvivőkként tevékenykednek érte és bizakodóan tekinthetnek a jövőbe.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?