A szórványközösség frakciójának cselekvési tervéről egyeztettek Brüsszelben

Félidőben az RMDSZ 2020–2024 közötti időszakra érvényes szórvány cselekvési terve, az eddig elért eredmények, kihívások, új elképzelések megvitatása szerepelt napirenden a Szövetség Szórvány frakciójának brüsszeli kihelyezett ülésén. A szórványközösségek képviselői június 14–16. között látogattak el az Európai Parlamentbe – tájékoztat közleményében Winkler Gyula európai parlamenti képviselő.

„A szórványvidékek közösségszervezési munkájára is hangsúlyosan rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány, idén tavasztól vált egyértelművé, hogy ismét fel lehet venni az események fonalát, elindulhatnak a rendezvények, kezdődhet a szervezői munka. Azt éreztük, nemcsak lehetőség, de nagy igény is van a személyes találkozóra mind az RMDSZ berkeiben, mind a közösségi életben. Több helyen is elkezdődött a magyar napok sorozata, ugyanakkor több, közösséget összetartó rendezvényt kezdeményeztek a szórványban. Az elkövetkező időszakban arra kell összpontosítanunk, hogy a szórványközösségek tagjaival újra szorosabbra fűzzük a kapcsolatot, minél több embert tudjunk ismét megszólítani” – fejtette ki Winkler Gyula EP-képviselő, a Szórvány frakció elnöke a közleményben.

Mint megjegyzik, Vincze Loránt EP-képviselővel közösen tájékoztatták a frakciótagokat európai tevékenységükről, az RMDSZ álláspontjáról és célkitűzéseiről az aktuális európai parlamenti témák kapcsán. „Természetesen a kisebbségvédelem a kiemelt terület, amelyen kitartóan dolgozunk tovább, európai partnereinkkel és a magyar nemzeti érdekképviselettel összefogva” – hangsúlyozta Winkler Gyula, aki megköszönte a szórvány közösségek vezetőinek a hazai népszámlálási kampányban kifejtett intenzív munkát. A tanácskozáson kiértékelték a népszámlálási kampány eredményeit, átbeszélték a hátralevő feladatok ütemtervét is.

A frakcióülésen jelen lévő Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke az itthoni és Kárpát-medencei politikai helyzetet elemezte. Mint rámutatott, két esztendő múlva előzmény nélküli nehéz és bonyolult választási év lesz, erre időben fel kell készülniük a szórványközösségekben is, hiszen a helyi, országos és európai képviselet is 2024-ben újul meg. Benedek Zakariás parlamenti képviselő, képviselőházi frakcióvezető-helyettes az egész Európát érintő gazdasági, energetikai problémákat vázolta, Kacsó-Doboly Izabella, a Családügyi, Ifjúsági és Esélyegyenlőségi Minisztérium államtitkára ifjúsági pályázati lehetőségeket ismertetett, bemutatva az RMDSZ ifjúságpolitikai célkitűzéseit.

A tanácskozáson az anyanyelvi oktatás biztosítása is fontos téma volt, hiszen szórványvidéken az RMDSZ kiemelt célkitűzése a minőségi magyar iskolahálózat kiépítése. Ennek kapcsán elhangzott, minden szórványmegyében érdemes megerősíteni az együttműködést a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével, hogy a május elején, Déván megszervezett SzórványÉRt értekezleten összegyűjtött javaslatokat, elképzeléseket meg tudják valósítani.

Az RMDSZ szórványfrakciójának tagjai az Arad, Beszterce-Naszód, Brassó, Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény, Máramaros, Szeben és Temes megyei szervezetek képviselői.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?