Magyarlapádon tartották a Nagyenyedi Református Egyházmegye nőszövetségi találkozóját

Magyarlapádon szervezték meg a Nagyenyedi Református Egyházmegye nőszövetségi találkozóját szombaton. Tizenöt településről mintegy száz résztvevő vett részt az eseményen, amelyet a járvány miatt csak kétéves kényszerszünet után tarthattak meg ismét.

Az esemény ünnepi istentisztelettel kezdődött: prédikációjában Kürti Éva maroscsúcsi-koppándi lelkész a beteg gyermekéért könyörgő kananeita asszony történetére irányította a figyelmet, aki kemény előítéletekkel találta szemben magát, mégsem hátrált meg.

A Márk evangéliumából választott ige tökéletesen egybecsengett Borbándi Erika magyarlapádi lelkésznő előadásával, amelynek címe Előítéletek – mit kezdjünk velük? volt. Az önvizsgálatra sarkalló előadásnak nemcsak elméleti aspektusai voltak, hanem interaktív lelki gyakorlatok is fűződtek az elhangzottakhoz.

A találkozón, a szokásnak megfelelően, énektanítás is volt: Boros Erzsébet, a Nagyenyedi Református Egyházmegye Nőszövetségének elnöke egy kurucdallamra írott, Zrínyi Miklós által szövegezett istendícséretet tanított. Ezt követően a lelkipásztornők igazi kihívás elé állították a résztvevőket, amikor kánonéneklésre szólították fel őket, a sikeres kísérlet valódi zenei élményt nyújtott mindenki számára. Boros Erzsébet csombordi tiszteletes az ünnepség záróakkordjaként egy alkalomhoz illő zsoltárt és két népdalt is elénekelt.Két könyvet is bemutattak | Fotó: Basa Emese

Borbándi Erika lelkipásztor bemutatta a közelmúltban felújított templom rövid történetét, értékeit, majd két könyvbemutatót tartottak. Az egyik az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének frissen megjelent áhitatos könyve volt, a Halljátok meg az Isten szavát!, szerzői lelkipásztornők és a kolozsvári Protestáns Teológiai intézet lány hallgatói. A másik Borbándi Erika imádságos könyve, a Mi atyánk ösvényén volt, amelyet Kürti Éva méltatott: „Ez a könyv segít felemelni a tekinteteket az Úrra” – vélte. A kiadvány idén májusban, a felújított templom hálaadó istentiszteletén került az olvasók kezébe először, megkapó szövegének köszönhetően pedig hamar elkelt, utánnyomását tervezik.

A nőszövetség tagjai megbeszélték a közös terveiket, például a nőszövetség zászlójának újboli elkészítését, illetve olyan közösségépítő tevékenységek megszervezését, mint a kismama- és hobbiklubok, anya-lánya napok, különféle jubileumok.

„Nagy szükség van arra, hogy két év után újraindítsuk a tevékenységeket, újra összefűzzük azokat a szálakat, amelyek összekötnek és megerősítenek bennünket” – hangsúlyozta Borbándi Erika. Egy örvendetes friss hír is elhangzott a tervezgetés közben: ezentúl minden hónap első vasárnapján a marosszentimrei műemléktemplomban, ott, ahol már nincs gyülekezet, istentiszteletet tartanak és szeretettel várnak mindenkit.

A nőszövetségi találkozón köszöntötték a legidősebb és legfiatalabb résztvevőket, a legtöbb gyermekes anyát, illetve azt a jelenlévő hölgyet, akinek a legtöbb unokája és dédunokája volt. Az egyházmegyei találkozóra érkező nők közül sokan lekváradománnyal érkeztek, amit a Magyarlapádi Szórványkollégiumnak ajánlottak fel. Az esemény tombolázással és szeretetvendégséggel ért véget.  

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?