Harminchat évvel ezelőtt gyertyával és könyvvel a kezében vonult fel Marosvásárhelyen egy százezres tömeg a kisebbségi jogok, az anyanyelvű oktatás és a nemzeti identitás védelme érdekében. 1990 februárjában már nemcsak a követeléseket kellett felmutatni, hanem a tiltakozást is – nyilatkozta a Maszolnak Markó Béla.

„1989 decemberében, 21–22-e után, az azt követő egy-két hétben úgy tűnt, hogy most már a sajátos követeléseink, jogköveteléseink is megvalósíthatók lesznek, beleértve a magyar iskolákat és a magyar anyanyelvű oktatást” – mondta az évforduló kapcsán az RMDSZ egykori elnöke.

Fontos volt az a döntés, hogy egy néma tüntetést szervezzenek, ahol mindenkinek a kezében egy égő gyertya és egy könyv volt. A könyv az anyanyelvnek, az anyanyelvi tudásnak volt a szimbóluma, a gyertya pedig a fényé – mondta Markó Béla. Közölte: utólag sokan hitetlenkedtek, amikor a szervezők százezres tüntetésként emlegették a felvonulást, de – mint hangsúlyozta – ez a szám nem pusztán ránézésen vagy becslésen alapult.

„A szervező kollégák többször is utánaszámoltak a menet hosszának, annak, hogy egy sorban hányan álltak, és minden alkalommal 90 ezer és 100 ezer közötti szám jött ki. Tehát én utólag is állíthatom: igen, ez egy százezres, gyertyás–könyves tüntetés volt, valószínűleg a legnagyobb az utóbbi évtizedekben Erdélyben.”

Markó Béla hangsúlyozta: a megmozdulás jelentése rendkívül fontos volt, mert 1990. február 10-én már nemcsak a követeléseket kellett felmutatni, hanem a tiltakozást is. „Sajnos néhány hét alatt kiderült, hogy ez nagyon komoly ellenállásba ütközött a román nacionalizmus részéről, illetve azok részéről, akik a régi rendszert képviselték, és a nacionalizmus szításával tulajdonképpen le akarták lassítani vagy meg akarták állítani a demokratikus átalakulást. Ez a tüntetés tehát egyszerre volt követelés és tiltakozás. De ami nagyon fontos – és aminek szerintem éveken át érzékelhető hatása volt –, az az összefogás, a szolidaritás és az egység jelképe volt, annak ellenére is, hogy 1990. március 19–20-án Marosvásárhelyen pogromkísérlet történt, amely nagyon véres áldozatokkal járó konfliktushoz vezetett” – tette hozzá.

Az, hogy az erdélyi magyarok egy hosszú zsarnokság után – amikor a kommunista diktatúra gyakorlatilag megpróbálta teljesen szétzilálni ezt a közösséget – mégis képesek voltak az összefogásra, a szolidaritásra és az egységre, különös jelentőséggel bír. Ahhoz, hogy százezer ember Marosvásárhelyen összegyűljön, nagyon nagy összefogásra volt szükség – hívta fel a figyelmet Markó Béla.

Elmondta: „Ők nemcsak vásárhelyiek voltak természetesen, hanem a tágabb értelemben vett környékbeli településekről is rengetegen eljöttek. Ugyanakkor az erőnket is fel tudtuk mutatni.”

Arra a kérdésünkre, hogy visszatekintve fel tudja-e idézni, milyen könyveket látott a felvonulók kezében, Markó Béla elmondta: „Erről írtam is valahol, milyen jó lett volna tudni, hogy abban a százezer kézben pontosan milyen könyvek voltak. Nyilván nem mindenkinek volt könyv a kezében, de a túlnyomó többségnél igen. Ha ismertük volna a címeket, hatalmas rálátásunk lett volna arra, milyen könyvek találhatók meg a különböző magyar családoknál, mit tartanak fontosnak. Ez egy hatalmas »kristálygömb« lett volna. Erdélyi témájú könyvekre emlékszem, Sütő András könyveire például”.

Sütő András volt akkor a Maros megyei RMDSZ elnöke, és ő volt az, aki a sportcsarnok erkélyéről négyszer mondta el ugyanazt a beszédet, mert négyszer telt meg a tér. Emlékszem Kós Károly, Áprily Lajos műveire. Sok háznál fellelhetők voltak Kriterion-kiadványok is, például kalotaszegi népi hímzésekről szóló, díszes kötetek. Ezeknek önmagukban is szimbolikus jelentőségük volt. Nyilvánvaló, hogy nem volt mindegy, milyen könyvet választottak az emberek, és szerintem sokan tudatosan üzentek ezzel is.”

Dióhéjban az elmúlt 36 évről

Markó Béla elmondta: ő maga is azt hitte 1989 decemberében, amikor Marosvásárhelyen december 22-én este néhányan összeültek, és elindították az RMDSZ megalakítását – később alelnöke lett Sütő András mellett a megyei szervezetnek –, hogy elhárult minden akadály a magyar oktatás helyreállítása és a magyar nyelv nyilvános használatának elfogadtatása elől.

Közölte: „Azoknak a követeléseknek a nagy része azonban, amelyeket akkor megfogalmaztunk — például a gyertyás–könyves tüntetésen, ahol elsősorban a magyar anyanyelvhez fűződő jogok jelentek meg a különböző transzparenseken: a magyar iskolák, a magyar egyetem vagy magyar nyelvű egyetemi oktatás, a magyar nyelvű feliratok Erdély különböző településein —, ezek végül megvalósultak, de sokkal nehezebben, mint gondoltuk volna. Nagyon nehéz és hosszú politikai küzdelem állt előttünk.

Amikor 1989 decemberében elindultunk, egyetlen önálló magyar nyelvű líceum sem volt Erdélyben: 1989 előtt mindet fokozatosan felszámolták. Voltak magyar nyelvű tagozatok, de önálló magyar nyelvű középiskola nem létezett. Egyetemi oktatás magyar nyelven – a marosvásárhelyi orvosi és a színművészeti képzést leszámítva – sehol sem volt. Kolozsváron működött magyar szak, tehát magyar nyelv- és irodalomtudományi tanszék.

Ehhez képest ma több mint hetven önálló magyar középiskola működik Erdélyben, és három egyetemen tanítanak különböző szakokon magyarul: a kolozsvári Babeș-Bolyai, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen – ahol megvannak az ehhez szükséges döntéshozatali struktúrák –, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, ahol viszont máig nem sikerült az önálló struktúrákat elfogadtatni.

Onnan indultunk, amikor ez a gyertyás–könyves tüntetés volt, hogy sem Marosvásárhelyen, sem más magyarlakta településeken nem voltak magyar nyelvű helységnevek, például kétnyelvű – román és magyar – helységnévtáblák sehol Erdélyben. Innen jutottunk el oda, hogy kormányzásra vállalkoztunk, és fokozatosan megváltoztattuk a törvényeket, így ma már Erdély-szerte láthatók ezek a kétnyelvű feliratok. Az intézményekben is használják sok településen a magyar nyelvet.

Ezzel kapcsolatban azonban még mindig vannak gondok. Annak ellenére, hogy az alkotmány előírja: a dekoncentrált intézményekben – tehát a kormány kihelyezett intézményeiben – is kellene használni a magyar nyelvet ott, ahol a kisebbség eléri a törvényben meghatározott arányt, ez például a rendőrségen és más hasonló intézményekben nem mindenütt valósult meg. Összességében azonban összehasonlíthatatlanul jobban állunk, ami a nyelvi és oktatási jogokat illeti, és ehhez mindenképpen hozzá kell számítani az önkormányzatiság fejlődését is.

A kilencvenes években – és itt nemcsak a magyarokról, hanem egész Romániáról van szó – az önkormányzatok nagyon gyengék voltak: kevés pénzük volt, alig voltak hatásköreik. Ma már Romániában valódi önkormányzatiság létezik, az önkormányzatok felügyelni tudják az oktatási intézményeket, és a beruházások terén is jelentős hatáskörrel rendelkeznek. Persze most erről beszélni talán olyan, mintha akasztott ember házában emlegetnénk a kötelet, hiszen a költségvetési megszorítások nagyon nehéz helyzetbe hozták országos szinten a magyar polgármestereket és a magyar önkormányzatokat is – tette hozzá Markó Béla.

A gyertyás–könyves tüntetés után valamivel több mint egy hónappal zajlottak Marosvásárhelyen az 1990. március 19–20-i események. Akkor tulajdonképpen az volt a cél, hogy a március 19-én faluról behozott, félrevezetett román tömegekkel megakaszszák a változást. Ahogy korábban utalt rá: egyszer és mindenkorra meg akarták tanítani – úgymond – a magyarokat, hogy ne próbáljanak semmiféle jogot kikövetelni.

Kapcsolódó

Vă doare capul? Fáj a feje? – Dokumentumfilm Marosvásárhely fekete márciusáról (INTERJÚ)

A Román Televízió két újságírója, Berecki Edit és Cornel Mihalache célja az volt, hogy feltárja a tragikus események igazságát.

fekete március Marosvásárhely dokumentumfilm Román Közszolgálati Televízió (TVR)

Abban az időszakban sokak számára úgy tűnhetett, hogy ez sikerült is, mert leállt a jogsérelmek orvoslása, leállt az új intézmények létrehozása – de nem sokáig. A parlamenti eszközök aztán néhány év múlva hatékonynak bizonyultak.

„Úgy gondolom, hogy ez a gyertyás–könyves tüntetés nemcsak a marosvásárhelyieknek, hanem minden erdélyi magyarnak olyan morális és politikai tartalék máig, amelyhez újra és újra vissza lehet nyúlni, emlékeztetőként arra, hogy mire voltunk képesek valamikor” – közölte az író, politikus, az RMDSZ volt elnöke.