A marosvásárhelyi Baróti Kiki sportol, amióta az eszét tudja, de igazán a táncban találta meg önmagát. Táncosként, koreográfusként és a Kiki’s Dance Lab tánciskola alapítójaként gyerekeket és felnőtteket tanít arra, hogyan lehet a mozgás által elfogadni, sőt büszkének lenni önmagunkra. Munkájának fontos része a rúdtáncot övező sztereotípiák tudatos lebontása is, vele beszélgettünk.

Baróti Kiki hároméves kora óta sportol, a sízéssel kezdte, hiszen a családjában már hagyománynak számít, hogy „mindenki hamarabb sízik, mint jár”. Ötévesen nekivágott az asztaliteniszeznek, amit nagyon szeretett, becsületesen játszott is öt éven keresztül, viszont ekkor már azt érezte, másban is kipróbálná magát. Úszott, biciklizett, triatlonozott, kosarazott, vívott, de bevallása szerint „egyik sem volt az igazi”. Ekkor kúszott be az életébe a tánc. Eleinte a szülei eszén akart túljárni, akik mindenképpen ragaszkodtak hozzá, hogy valamit sportoljon, hiszen úgy gondolta, beiratkozik táncra, ami mégsem lehet olyan nehéz és intenzív, mint például egy labdajáték. Nem, valóban nem is lehet. A tánc sokkal nehezebb és fárasztóbb, visszagondolva már így gondolja.

Tizenkét évesen hip-hoppal és modern tánccal kezdte, majd tizenöt évesen rátalált a kortárs táncra, ami azóta is nagy szerelem. Nehézség volt számára az, hogy viszonylag későn kezdte el ezt a műfajt, amihez nagy hajlékonyságra lett volna szükség, így ehhez alapos munka és kitartás kellett. „A kortárs táncban egyből otthon éreztem magam, pedig nem tudtam olyan könnyen elsajátítani, mint az addigi sportágakat. A kortársban sosem lehetsz a legjobb, mindig van fennebb és fennebb, nem múlnak el a kihívások” – meséli Kiki. Innentől kezdve a tánc lett az élete. „Nagyon sokat adott nekem a tánc, ezért szerettem volna ezt a következő generációknak, fiataloknak is ugyanezt visszaadni. A tánc által önbizalmat és magabiztosságot kapunk, és azt akartam, minél többen elfogadják magukat ezáltal. Tudom, hogy mennyire nehéz ez, főleg kamaszkorban” – így döntötte el, hogy tanár szeretne lenni.

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfia szakán végzett, de már az alapképzés alatt felkeltette az érdeklődését a rúdtánc. „Nagyon menő mozgásformának” találta, így később, a mesterképzéssel párhuzamosan el is végzett egy rúdtánc képzést Budapesten. Mindvégig abban reménykedett, hogy ő viheti haza elsőként Marosvásárhelyre ezt a műfajt, és ez így is lett.

Saját tér, saját közösség

Baróti Kiki komolyan vette az álmát, megnyitotta saját táncstúdióját szülővárosában, ami Kiki’s Dance Lab néven fut. Persze a saját tánciskola nyitása korántsem olyan könnyű feladat, mint ahogyan azt képzelnénk. Egy teljes nyarat töltött azzal, hogy szülők és közeli barátnők segítségével megtalálják azt az ideális termet, ami elég magas ahhoz, hogy beférjenek a rudak. Szerencsére megoldódott a probléma, 2023 szeptembere óta pedig nyitva áll az ajtaja a táncolni vágyók előtt. Egészen különböző korosztályokat tanít kortárs táncra és rúdfitneszre.

A kortárs tánc esetében nagyobb szerepet kap az önkifejezés, hiszen szabadabban lehet alkotni és mozogni is benne. A rúdtáncban épp ellenkezőleg: „A rúdtáncban pont azt szeretem, amit mások például a balettben is, hogy vannak standard mozdulatok, amiket jól meg kell tanulni, aztán bárhogy variálhatod. Tetszik, hogy ebben van szabályrendszer, a kortársban viszont nincsen”. Így egészítik ki egymást Kiki munkájában. Tanárként főként azt tartja szem előtt, hogy mindenki jól érezze magát abban a környezetben, ne legyenek feszkók. A gyerekek esetében néha oda kell szólni, de úgy látja, szeretik a közeget és valódi barátságok köttettek a táncstúdió által.

Rúdtánc: „Nem a szexizésen van a lényeg”

A rúdtánc talán sokak fejében mind a mai napig csupán szexuális kontextusban jelenik meg, de ma már nem a sztriptíz báros vonaglásokra kell gondolni, hanem tánc és fitnesz kombinációjára. Baróti Kiki inkább úgy fogalmaz, hogy rúdfitneszt tanít, hiszen (egyelőre) még nem is föltétlenül a táncról szól, hanem az erőnléti edzésekről és magáról a rendszeres mozgásról.

A koreográfus szerint az első fél év a test erősítéséről és az alapok elsajátításáról szól, majd utána jöhet a bőr hozzászoktatása a rúdhoz. „Nem azért vetkőzünk le rövidnadrágba és topba, mert mutogatni akarjuk magunkat, hanem azért, hogy fennmaradjunk a rúdon. Hosszú nadrágban lecsúszunk, a rövid azért kell, mert a bőr tapadása tart fent minket a pózokban. Nem a szexizésen van a lényeg. Persze eljön az idő, amikor mi is felvesszük a magassarkú cipőket” – magyarázza Kiki.

És hogy milyen volt a fogadtatás? Hirtelen akkora lett az érdeklődés, hogy Kiki nem is bírta egyedül tartani az órákat, így kiképzett további rúdtáncoktatókat. Egyikük már van sportegyetemi diplomája, a másik pedig jelenleg is sportszakon tanul, ezért esett rájuk Kiki választása. A rúdtánc oktatásához ugyanis elengedhetetlen a stabil alap és a megfelelő szakmai háttér. Tavalyig csak felnőtteket vártak az órákra, kezdőket és haladókat egyaránt, idéntől viszont már gyerekeknek is tartanak külön órákat. A szülők abszolút támogatók, sőt Kiki nyolcvanéves nagymamája is szívesen beiratkozna, ha tehetné. Az oktató szerint többen is mondták neki, hogy alig várták, hogy lehetőség nyíljon Marosvásárhelyen is ilyen edzésekre járni. „Inkább a férfiak körében van egy olyan felfogás, hogy nem engednék a barátnőiket. Pedig egy jó hangulatú csaj közösség vagyunk, megy a zene, szenvedünk, mert sokszor nagyon fáj, de megéri megszenvedni minden mozdulatért” – világosít fel.

És hogy érkezik-e rosszindulatú visszajelzés a rúdfitneszes tevékenységre? Az oktató szerint főként TikTokon írogatnak neki névtelen, provokatív üzeneteket, de ezeket igyekszik kizárni. Ha pedig valaki leszólja és elítéli ezt a műfajt, annak csak annyit mondana Kiki, hogy jöjjön el és próbálja ki. Spoiler: sokkal nehezebb, mint amilyennek tűnik. Aki viszont kipróbálta, nem volt egy rossz szava sem rá.

Változás kívül-belül

Kiki szerint a diákjai pár hónap után már észreveszik magukon a változást: „olyan helyeken van izomlázuk, ahol nem is gondolták, hogy fájhat”, szóval az izmosodás garantált. Mindezt úgy, hogy közben támogató a közeg, hangos a zene és jó a hangulat.  Ami a belső változásokat illeti, mindenki sokkal magabiztosabb és nyitottabb, büszke magára. A gyerekeknél az a legnagyobb kihívás a kortársban – majd a legnagyobb megvalósítás is –, hogy a színpadon, versenyeken el tudják játszani a koreográfiát, „ne féljenek érzelmeket és arcokat belevinni a játékba”.

A rúdtáncos csoportok még nem léptek fel nyilvánosan, de a kitűzött tervek között már szerepel ez is. Ebben az esetben is az lesz majd a kihívás, hogy a mozgásformát össze kell hangolni magával az előadásmóddal. Baróti Kiki szerint a rúdfitnesz sokak számára egyértelműen kilépés a komfortzónából, de azt vette észre, hogy a leginkább visszafogott, prűd lányok lettek a leginkább szenvedélyesek a sport iránt. „Ők azok, akik állandóan kiposztolják, hogy miket tanulunk, úgy látom, ők a legbüszkébbek arra, amit csinálnak”. Ehhez a sporthoz az kell a leginkább, hogy kitartó légy, az attitűdöt pedig hozza magával.

Álomból valóság: irány Amerika!

A koreográfus-oktatónak és diákjainak köszönhetően óriási élményre és megmérettetésre készülnek: Los Angelesbe mennek táncolni a nyáron! A World of Dance egy nemzetközi táncverseny, amelyet több ország is megrendezhet, Kikiék is indultak az októberi bukaresti kiadáson. A verseny sajátossága, hogy nincsenek külön stílus- vagy korosztályos kategóriák, minden csapat egyben versenyez, így akár az 5–10 fős kortárs csapatok versenyeznek a 30 fős hip-hop formációkkal. „Mi hat fős kortárs lánycsapatként indultunk, szóval eleve nem nagy elvárásokkal mentünk, mert tudtuk, hogy esélytelen a top három, nem vehetjük fel a versenyt a több fős formációkkal.

A célunk inkább az volt, hogy megmutassuk magunkat, mivel a World of Dance színpadán táncolni önmagában egy nagy álom minden táncosnak”. Bár egész nyáron erre készültek, nem sikerült dobogós helyet elérniük. Később azonban Kiki kapott egy e-mailt, miszerint a pontszámaik alapján őket is várják a Los Angeles-i megmérettetésre. Először azt hitték, valaki szórakozik velük, de végül kiderült: őket is várják nyáron a tengeren túli versenyre. Menet közben a csapat összetétele kissé megváltozott, úgyhogy most azon vannak, hogy mindenki elsajátítsa és tökéletesítse a koreográfiát. „Minden országból a legjobb táncosok lesznek ott. Persze mi az előző versenyhez hasonlóan nem megyünk nagy elvárásokkal, de szeretnénk megmutatni magunkat, a legjobb tudásunk szerint teljesíteni, és büszkén kiállni a színpadra” – fejtette ki a koreográfus.

Hogyan tovább?

A marosvásárhelyi fiatal oktató nagyon bizakodó a jövőt tekintve is. Szeretné, ha rúdtáncosai egy napon versenyeznének, szeretné, ha ők is szervezhetnének versenyeket, bemutathatnának egészestés produkciókat, mindezt úgy, hogy a rúdtánc hasonlóan elfogadott lesz, mint bármelyik másik műfaj. Baróti Kiki szerint a látványos, ugyanakkor művészi rúdtánc egyszer csak helyet kaphatna akár színházi előadásokban is, pont úgy, mint a karikázás, amit egyelőre csak egyik oktató társával űz. Ahogy a rúdfineszt elsőként ismertette meg a vásárhelyiekkel, úgy szeretné a különböző aerial (levegőben végzett) sportokat is elkezdeni oktatni.