Kivitelezőt keresnek az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti szakaszának megépítésére

A közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) ismét versenytárgyalást hirdetett az észak-erdélyi autópálya Berettyószéplak és Bisztraterebes közötti 26,36 kilométeres szakaszának a megépítésére, március 15-ig várják az ajánlatokat – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán a vállalat vezérigazgatója.

Cristian Pistol bejegyzése szerint a kivitelezőnek 24 hónap áll majd a rendelkezésére a munkálatok elvégzésére. A szerződés értéke áfa nélkül 937,53 millió lej, amit uniós forrásokból fedez a CNAIR.

A versenytárgyalás nyertesének többek között három viaduktot, nyolc közúti felüljárót és nyolc hidat kell megépítenie a sztrádaszakaszon. A hidak egyike 1650 méter hosszú, és egy víztározó felett vezet át.

A munkálatok ezen az autópályaszakaszon 2013-ban szakadtak félbe, amikor a román állam szerződést bontott az amerikai Bechtellel.

A CNAIR 2015-ben szerződést kötött egy spanyol vállalattal a munkálatok befejezéséről, de ezt 2016-ban felbontották, mert a cég nem haladt a kivitelezéssel.

(Nyitókép: Pexels)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?