Autópálya-építés: idén 86,4 km átadása volt a terv, 33,5 km készült el

Erdélyben két sztrádaszakaszt adtak át, Marosvásárhely és Nyárádtő, valamint Torda és Szászsebes között.

2021-ben sem sikerült átlépnünk a saját árnyékunkat a közúti infrastruktúrafejlesztés terén. „Idén 86,4 kilométerrel nőhet a romániai autópálya hálózat, és ha minden jól megy, végig sztrádán autózhatunk Kolozsvár és Marosvásárhely között”, írtuk január elején, a közúti infrastruktúráért felelős állami vállalat (CNAIR) illetékeseinek a kijelentéseire alapozva. Nem ment minden jól, nem épült 86,4 kilométernyi sztráda, s továbbra is várhatunk rá, hogy Kolozsvárról végig autópályán haladva jussunk el Marosvásárhelyre.Nagyszeben mellett gőzerővel dolgoznakaz útépítők/Fotó:Facebook/Pro Infrastructura

Idén a tervezett 86,4 kilométerből csak 33,5 készült el: 4,5 km Nyárádtő és Marosvásárhely, valamint 25 km Torda és Szászfenes között. Nem fejeződtek be a munkálatok Aranyosgyéres és Maroskece, illetve az egyik, Craiova és Pitești közti szakaszon sem.

Ebben az évben épültek azonban gyorsforgalmi utak is, melyek teljes hossza szintén nem világrengető, csupán 18,7 km. Közülük kettő Erdélyben található: az A3-as autópálya Marosvásárhelyre vezető 4,7 kilométeres bekötőútja és Szatmárnémeti körgyűrűjének egy 4 km-es szakasza.

Az összképet árnyalja, hogy egy sor további sztrádaszakaszon kezdődött el 2021-ben a munka, köztük Szilágynagyfalu és Berettyószéplak (13,5 km), valamint Magyarzsombor és Magyarnádas között. Ez utóbbi, 42 km hosszúságú szakaszon röviddel a munkálatok beindulását követően bebizonyosodott az, amit a szakemberek egy része korábban is sejtett, hogy a nyomvonal kijelölése teljesen elhibázott volt, a tervezők ugyanis nem számoltak a kedvezőtlen talajviszonyokkal. Ennek meg is lett az eredménye, pár hónap alatt két földcsuszamlás következett be, az első Magyarnádas határában, a második pedig Topaszentkirály mellett.

A legkedvezőbb forgatókönyv esetén 2022-ben akár 100 km hosszúságú sztráda- és gyorsforgalmi útszakasz átadására sor kerülhetne. Ezek egyike az A1 Nagyszeben és Bojca közti szakasza. Ezen a Pro Infrastructura Egyesület becslései szerint a munkálatok 60 százalékát már elvégezték, míg a CNAIR 56 százalékról tud. Bárhogy is van, valós esély van arra, hogy jövő év decemberében ezt a sztrádaszakaszt megnyissák a forgalom előtt.

Szerencsés esetben 2022-ben átadásra kerülhet az utóbbi évek talán leglátványosabb infrastrukturális beruházása, a Brăila városa mellett épülő Duna-híd és az ahhoz tartozó 10 km-es bekötőút. Jó eséllyel jövőre aláírhatják az Erdélyt Moldvával összekötő, a Székelyföldön is áthaladó A8-as autópálya első kivitelezési szerződéseit is, aminek már idén meg kellett volna történnie.

Az idei 33,5 km még Romániában is gyengécske eredménynek számít, nemzetközi viszonylatban pedig közröhejnek. Ennél kevesebb autópályát csak négyszer adtak át 2004 óta, nem számítva azokat az éveket, amikor egyetlen új sztrádaszakasz sem készült el. A csúcsot 2012 és 2013 jelentik 139 és 108 kilométerrel. A tavaly megnyitott sztrádaszakaszok teljes hossza 60,6 kilométer volt.  

Kapcsolódók

Kimaradt?