Rövidesen kiírhatják a versenytárgyalást az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakaszának megépítésére

Újabb versenytárgyalást írnak ki hamarosan az észak-erdélyi autópálya Bihar (Biharia) és Bisztraterebes (Chiribiş) közötti szakaszának megépítésére – közölte Facebook-oldalán Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter és kormányfőhelyettes.

Illusztráció | Forrás: Pro Infrastructură Egyesület Facebook-oldalaTájékoztatása szerint a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) csütörtökön elküldte jóváhagyásra az országos közbeszerzési ügynökségnek (ANAP) a Brassót Nagyváraddal összekötő sztráda érintett 28,55 km-es szakaszára vonatkozó dokumentációt. Ennek jóváhagyása után ki lehet írni a versenytárgyalást – írta a miniszter, aki szerint a tervezési munkálatokra legtöbb hat hónapot, a kivitelezésre 18 hónapot szabnak majd meg a szerződésben.

Grindeanu május közepén jelentette be, hogy a CNAIR szerződést bontott a szóban forgó sztrádaszakaszt építő konzorciummal. Azzal indokolta a döntést, hogy a vállalat addig nem nyújtott be megfelelő műszaki tervet, bár a szerződést még 2020-ban aláírták, és 2022 végére el kellett volna készülnie a munkálatokkal.

A Trameco által vezetett konzorcium képviselői erre reagálva kormányzati kivizsgálást szorgalmaztak a szerződéssel kapcsolatban, és a CNAIR-t tették felelőssé a helyzetért. Meglátásuk szerint a szerződés felmondásáról szóló döntést „teljesen visszaélésszerűen” hozta meg a CNAIR, a szerződésbe foglalt rendelkezések és a vonatkozó jogszabályok megsértésével. Az A3-as autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti, 28,55 km-es szakaszának megépítéséről szóló, 326,5 millió lej értékű szerződést 2020 júniusában írta alá a CNAIR a Trameco által vezetett konzorciummal.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?