Leállhat az észak-erdélyi autópálya építése az elszabadult építőanyag árak miatt

A kivitelező szerint a költségek 30-40 százalékkal haladják meg az eredeti költségvetést.

A szerződés közös megegyezéssel történő felbontását kérte a közúti infrastruktúráért felelős országos társaságtól (CNAIR) az észak-erdélyi autópálya két szakaszának a kivitelezője. A Spedition UMB tegnap juttatta el a CNAIR-hez az erre vonatkozó kérvényt. A vállalat azzal indokolja a lépést, hogy a jelenlegi költségek mellett nem tudja folytatni a munkálatokat.Mostanáig jól haladt a munka Magyarnádas és Magyarzsombor között | Fotó: Facebook/Pro Infrastructura

A Spedition UMB által vezetett konzorcium építi az észak-erdélyi autópálya Magyarnádas és Magyarzsombor, illetve Magyarzsombor és Vaskapu közti szakaszát. Előbbin, a számos műszaki nehézség ellenére jól halad a munka, a kivitelezés 35 százalékon áll, utóbbin azonban épp hogy nekikezdtek a munkálatoknak.

A Magyarnádas és Magyarzsombor közti 30 km-es szakasz megépítését 1,4 milliárd lejért vállalták el a kivitelezők. Időközben azonban az építőanyagok olyan mértékben drágultak, hogy ebből az összegből lehetetlen a teljes beruházást elvégezni. Szakértői becslések szerint a jelenlegi költségek 30-40 százalékkal haladják meg az eredeti költségvetést. Ez azt jelenti, hogy a sztrádaszakasz 1,4 milliárd helyett 2 milliárd lej körüli összegbe fog kerülni.

A Magyarzsombor és Vaskapu közti 12 km-es szakaszra 2020-ban szerződött le a Spedition UMB 680 millió lejért. Ezt az összeget kb. 900 millióra kellene növelni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A CNAIR tájékoztatása szerint a Spedition UMB-nek valójában nem áll szándékában visszalépni a két beruházás kivitelezésétől, csak a szerződés anyagi feltételeinek az újratárgyalását akarja elérni. Erre törvényes lehetőség van a 64/2022-es sürgősségi rendelet alapján.

A Spedition UMB korában már bejelentette, hogy az előre nem látott, földcsuszamlások okozta  műszaki nehézségek miatt a Magyarnádas és Magyarzsombor közti sztrádaszakasz megépítésének költségei hozzávetőleg 250 millió lejjel nőnek.

Fontos volna, hogy a Spedition UMB és a CNAIR mihamarabb dűlőre jussanak, mivel ezt a két sztrádaszakaszt a kormány az országos helyreállítási terv (PNRR) keretében szeretné finanszírozni.

Kapcsolódók

Kimaradt?