Nyolcvan kilométernyi autópályát adhatnak át idén

Ebből 13,17 km található Erdélyben, Nagyszeben és Bojca között.

Jó esetben 80 km hosszúságú autópályát és gyorsforgalmi utat nyithatnak meg idén a forgalom előtt. A független szakembereket tömörítő Pro Infrastructură Egyesület (API) biztosra veszi, hogy 2022-ban elkészül a Craiova és Pitești városokat összekötő DEx12 Balș és Slatina közti 39,85 km-es szakasza. A DEx12 lesz az ország első igazi gyorsforgalmi útja.A Vöröstoronyi-szoros bejáratánál jól haladnak a munkálatok | Fotó: Facebook/API

Az API szakemberei szerint az A1-es sztráda Nagyszeben és Pitești közti szakaszából is elkészül idén 13,17 km, az erdélyi nagyváros és a Vöröstoronyi-szoros bejáratánál fekvő Bojca között. Ez a kettő összesen 53 kilométert tesz ki.

A civil szervezet 50 százalékosra becsüli az esélyét annak, hogy 2022 folyamán megnyissák a bukaresti körgyűrű egy újabb, 10 km-es szakaszát. Erre decemberben kerülhetnek sor, de csakis akkor, ha az közúti infrastruktúráért felelős országos társaságnak (CNAIR) és a kivitelezőknek sikerül példásan együttműködniük.

Nem túl nagy esély arra is van, hogy idén átadása kerüljön a DEx12 Craiova és Balș közti, 17,7 km hosszúságú szakasza. Mindez azt jelenti, hogy a legrosszabb forgatókönyv esetén mindössze 53 km-rel nő idén az autópálya- és gyorsforgalmi úthálózat.

Az API szerint 2023-ban akár megdőlhet az egy évben átadott autópályák hosszúsági rekordja. Az eddigi csúcsot 2013 jelenti, amikor a megnyitott sztrádaszakaszok teljes hossza 108 km volt.

A Pro Infrastructură azzal számol, hogy jövőre az észak-erdélyi autópálya három szakaszán is befejeződnek a munkálatok: Maroskece és Aranyosgyéres (15,7 km), Szilágynagyfalu és Berettyószéplak (13,55 km), valamint Magyarnádas és Magyarzsombor (30,06 km) között.

A bukaresti körgyűrűnek is át kellene adni három, összesen 51,20 kilométeres szakaszát, valamint a DEx12 Slatina és Colonești közé eső, 31,75 km-es részét. Mindez együttesen 142 km. Ha 2022 folyamán mégsem készülne el a DEx12 Craiova és Balș közti, 17,7 km hosszúságú szakasza, akkor akár közel 160 km is lehet majd az új rekord. Természetesen csak akkor, ha sikerül a tervek szerint befejezni a többi szakaszt.

Többet majd az év végén fogunk tudni, elvégre 2021-re is 86,4 km megnyitása volt tervbe véve, de csak 33,5 km valósult meg. „A valósággal majd december 31-én szembesülünk” – zárja prognózisát az API.

Kapcsolódók

Kimaradt?