Kiszámítható cselekvést ígért Bíró Barna Botond

Ünnepélyes keretek között tette le hivatali esküjét és tartotta meg alakuló ülését Hargita Megye Tanácsa hétfőn délután. Egyúttal elkezdte mandátumát a testület újdonsült elnöke, Bíró Barna Botond is, aki pragmatikus gondolkodást, világos beszédet és kiszámítható cselekvést ígért székfoglaló felszólalásában.

Petres Sándor, Hargita megye kormánymegbízottja nyitotta meg a hétfői beiktatási ceremóniát, amelyen nem csak a megyei önkormányzati tisztségviselők, hanem a megyei községek vezetői is nagy számban részt vettek. Mint a megbízott kiemelte, Hargita megye önkormányzatának harminc képviselője van, hozzájuk csatlakozik a megyei elnök. A beiktatási eljárást Hargita megye főjegyzője, Balogh Krisztina ismertette a megjelentekkel.

Az ünnepélyes alakuló ülést a megyei tanácsosok korelnöke, Csillag Péter vezette. Mint kiemelte, az ünnepélyes alakuló ülés két napirendi pontja, a 28 mandátumérvényesítéssel rendelkező megyei tanácsos, valamint Bíró Barna Botond elnök ünnepélyes eskütétele. A képviselők egymás után esküdtek fel az alkotmányra, illetve amennyiben úgy döntöttek, a Bibliára tett kézzel.

28 képviselő tett esküt | A szerző felvételei

Bíró Barna Botond székfoglaló beszédében úgy fogalmazott: kevés nagyobb megtiszteltetés érhet egy embert, mint az, hogy felhatalmazást kap közössége szolgálatára.

„Ennek a munkának minden szépségének, felelősségének és kihívásainak ismeretében állok ma önök és a Hargita megyei emberek előtt, hogy megköszönjem a bizalmat és eskütételemmel nyomatékosítsam vállalásomat. Sordöntő időket élünk, történelmi változások küszöbén állunk. Úgy ítélem, hogy az év elején tett megállapításaink, miszerint a 2024-es év történései legalább egy évtizedre meghatározzák közösségünk jövőjét, továbbra is helytállóak” – fogalmazott az elnök.

A politikus három fő feladatot emelt ki a közösségi vezetők elé: a pragmatikus gondolkozást, a világos beszédet és a kiszámítható cselekvést. A pragmatikus gondolkozás kapcsán kifejtette: az anyagi és humán erőforrások is végesek, ezért összpontosítani kell az olyan dolgokra, amelyekkel a legjelentősebb társadalmi eredményeket érhetjük el. „Ahhoz, hogy az emberek életkörülményei javuljanak, tökéletesíteni kell a szolgáltatások minőségét. A legfontosabb ilyen jellegű szolgáltatások: a közlekedés, az egészségügy és az oktatás” – hangsúlyozta. Hozzáfűzte: a közlekedés fejlesztése területén gazdasági szempontokat fognak bevezetni, amely során olyan útszakaszok elkészítését támogatják elsődlegesen, amely segíti a munkaerőáramlást, gyorsítja az áruszállítást, és lehetővé teszi a turisztikai desztinációk megközelítését.

Bíró Barna Botond

Az egészségügyben azon dolgozunk, hogy bonyolultabb műtéteket is biztonságban el tudjanak végezni a megyében, ne kelljen több száz kilométert utazni egy életmentő beavatkozásért. Az iskolákban modern és kényelmes feltételeket teremtünk a diákok és a pedagógusok számára is” – fűzte hozzá, kiemelve, hogy mindemellett az identitást erősítő kulturális tevékenységeket is támogatni fogják. Bíró Barna Botond kiemelte, rekord számú, 103 ezer szavazattal kapott bizalmat, amelynek meg kell felelnie, ugyanakkor számít a képviselő testület munkájára programjának megvalósításában.

„Azért fogok dolgozni, hogy a következő évtizedben közösen a bukaresti és brüsszeli képviseletünkkel mindezt megvalósíthassuk. Ahhoz, hogy eredményesek legyünk, bizony szükségünk lesz egy erős bukaresti képviseletre is. Nekünk, Hargita megyeieknek az az érdekünk, hogy november végén és december elsején megismételjük a júniusi közösségi teljesítményt és visszakerüljön az RMDSZ és vele együtt a józan ész a kormányzati döntéshozatalba” – fogalmazott az elnök.

A politikus a kiszámítható munka kapcsán kiemelte: a következő év elejére olyan Hargita megyei fejlesztési tervet fognak kidolgozni, amely tartalmazza a megye régióinak prioritásait és a következő tíz évre előrevetíti a tanács fő beruházásait. „Az a célunk, hogy konszenzust teremtsünk abban, hogy a megyei tanács rendelkezésére álló erőforrásokat milyen elvek és milyen tervek alapján fogjuk sorbaállítani úgy, hogy egyrészt kiszámíthatóvá tegye a munkánkat, másrészt pedig hangsúlyosan hozzájáruljon a megye gazdasági és társadalmi fejlődéséhez. Minden célunk, minden munkánk, minden tervünk központjában az emberek állnak. Mi vagyunk értük és nem fordítva, ezt soha nem veszíthetjük szem elől” – emelte ki a politikus.

Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke felszólalásában úgy fogalmazott, hogy nehéz időszakban kezdi meg munkáját Bíró Barna Botond és az általa vezetett testület. „Azért mondom ezt, mert 2024-ben a választási esztendőnek a zaja sok mindenről elterelte a figyelmet, illetve a választási év még nem ért véget, hiszen a java még hátravan. Az európai és az önkormányzati választásokon túl vagyunk, jó eredményt értünk el. Ezt köszönjük elsősorban a magyar közösségünknek, hiszen az ő bizalmukból tudjuk folytatni ezt a munkát. Hátravan még a parlamenti választás, ami a legfontosabb számunkra, és hátravan még az elnökválasztás, amely meghatározza az ország következő éveit, túlzás nélkül mondhatom, a következő évtizedet” – fogalmazott az elnök. Hozzáfűzte, a legjobb helyhatósági választási eredmény is akkor lehet igazán sikeres, ha azt meg lehet erősíteni a parlamenti képviselettel és kormányzati szerepvállalással.

Kelemen Hunor

„A politika mindig az emberekről, a közösségről és a közjóról szól. Ha ezt a három dolgot szem előtt tartjuk, és nem felejtjük el, akkor biztos, hogy eredményesek tudunk lenni” – hangsúlyozta Kelemen Hunor. Kitért ugyanakkor a népességcsökkenésre, amellyel a magyar és a román közösségek is szembe kell nézzenek, jó megoldásokat kell találni. Olyan megoldásokat, amelyek elősegítik a fiatalok itthon-maradását, munka- és gyermekvállalását.

Nagy kihívás elé fogja állítani az önkormányzatokat a parlament elé vitt közigazgatási reform, emelte ki Kelemen Hunor. „Határozottan állítjuk, hogy ezt el kell utasítani, de ahhoz, hogy ez megtörténjen, többség kell. És ahhoz, hogy ez megtörténjen, a mi érveinket kell tudni hallatni a parlamentben. Lehet, hogy most, ebben az ülésszakban már nem, mert nem hiszem, hogy most fog megtörténni, ami eddig nem történt meg, de a következő ülésszakot ezzel fogja kezdeni a képviselőház, majd a szenátus. Ez a törvénytervezet azt jelenti, hogy Hargita megye feloldódik Neamț megye, Maros megye, Brassó, Fehér és Szeben megyékkel egy nagy megyében. Egy központosítást jelent, nem pedig szubszidiaritást. Nem azt jelenti, hogy a helyi közösségek érdekei érvényesülnének, hanem azt jelenti, hogy bennünket perifériára szorítanak” – fogalmazta meg a politikus.

A szövetségi elnököt követően Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Dolhai István köszöntötte a megyei tanács tagjait, majd a történelmi egyházak képviselőinek felszólalásai és áldása zárta az eseményt.

A megyei tanács alakuló ülésén Bíró Barna Botond mellett Hargita megye következő 28, mandátumérvényesítéssel rendelkező képviselője tette le az esküt: András Lóránd, András Róbert, Barti Tihamér, Becze István, Borboly Csaba, Dobos Melinda, Elekes Dániel, Fazakas Imre, Ferencz-Salamon Alpár László, Fodor Zoltán, Geréb László, György Botond, Kántor Boglárka, Márton Csaba, Kolumbán Dávid, Portik Erzsébet Edit, Portik Zsolt, Rákosi-Seiwarth Ildikó, Rácz István, Sinka Arnold, Szabadi Kinga Zsófia, Szentes Antal, Tamás Ernő (RMDSZ), Csillag Péter, Tőkés Lehel (EMSZ), Costel-Cristian Lazăr, Sorin-Nicolae Truţă (PNL), Dan Ciprian Rugină (PSD)

Kapcsolódók

Kimaradt?