Kézdivásárhelyen is bemutatták a Caritas társasjátékát

Az Erasmus+ program révén, a szegedi Talentum Alapítvány és a gyulafehérvári Caritas összefogásával érdekes, A változás benned van! Te benne vagy? nevet viselő társasjáték született, amelynek célja, hogy megmutassa az önkéntesség sokszínűségét. A társasjátékot Kézdivásárhelyen is bemutatták.

Az új társasjátékot a Borudvarban lévő Pajtában mutatták be, előzőleg a marosvásárhelyi közönség is megismerhette – tájékoztatott Bogdán Beáta, a Caritas háromszéki önkénteskoordinátora.

Fotó: Bogdán Beáta

„2022 elején írtuk meg a pályázatot, 2022 őszén kiderült, hogy belevághatunk a projektbe, azóta másfél év telt el, de megszületett a társasjátékunk, amely az önkéntes munka fontosságára akarja felhívni a figyelmet játékos formában. A nevelő jellegű játék egy 70x100 cm-es játéktáblából, két kártyacsomagból (önkéntes lehetőségek és társadalmi kihívások) és más kiegészítőkből áll, a részvevők a játék során különböző szituációkkal találkoznak, döntéseket kell hozniuk és azok tükrében zajlik a fejlődésük, a játékosok implikációja alapján” – magyarázta Bogdán Beáta.

A társasjáték több fogalom – sikerélmény, tapasztalat, jutalom és közösség – köré épül fel, ezen az úton haladnak, bónuszokat tudnak gyűjteni, a második fordulóban pedig olyan társadalmi problémákat kell megoldaniuk, mint például a gyermekszegénység vagy az idősek elmagányosodása.

Fotó: Bogdán Beáta

„A társasjátékot egy pályázati ív alapján lehet igényelni. Elsősorban civil szervezeteknek, iskoláknak, ifjúsági csoportosulásoknak szánjuk, ugyanis fizikailag csak korlátozott számban elérhető” – magyarázta a Caritas munkatársa. Magánszemélyek is hozzájuthatnak a társasjátékhoz, azt a Caritas honlapjáról lehet letölteni, utána pedig kinyomtatni. Megjelenése előtt a játékot több száz diák, önkéntesek, pedagógusok, szociális munkások és szakemberek bevonásával tesztelték úgy Romániában, mint Magyarországon. A játék során 21 önkéntes tevékenység során 14 társadalmi kihívás vár megoldásra, azonban az üres kártyák segítségével saját elképzelések is bevihetőek. A játékban egyébként 4-8 fős társaságok vehetnek részt, a javasolt játékidő feldolgozással, beszélgetéssel együtt nagyjából 90 perc.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?