Környezettudatos nevelés: a víz fontosságáról tanultak a diákok Kézdivásárhelyen

Egyre többen kezdenek rájönni, hogy az ivóvíz az emberiség legnagyobb kincse, és ezt próbálja tudatosítani az arra fogékonyak számára a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület is. A civil szervezet a víz fontosságáról tartott előadást a céhes város iskoláiban.

Az elmúlt napokban a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes Gimnázium ötödikes, hetedikes diákjai, a Petőfi Sándor Gimnázium hatodikosai, a Molnár Józsiás Gimnázium negyedikesei, nyolcadikosai és a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégium kilencedikes tanulói a Zöld Nap Egyesület közreműködésével különböző játékos tevékenységek, vetített-képes bemutatók segítségével tanultak a víz fontosságáról – tájékoztatta a Maszolt Ráduly Attila, a város egyik legaktívabb civil szervezetének, a Zöld Nap Egyesületnek az elnöke.

Fotók: Zöld Nap Egyesület

A több mint kétszáz résztvevővel tartott tevékenységet az egyesületi elnök és a Be Active Be Green azeri és török ESC önkéntesei vezették le. „A víz világnapjának megünneplését 1992-ben kezdeményezték a Rio de Janiero-ban tartott környezetvédelmi konferencián. Ezzel az interaktív programmal a környezettudatos nevelésre szerettünk volna egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni, illetve a gyerekek figyelmét felhívni arra, hogy jobban vigyázzanak környezetükre, ne pazaroljanak. Többek között beszéltünk a „kék bolygóról”, a sós és édes vizekről, külön kiemelve azt, hogy miért fontos, hogy sok vizet fogyasszunk” – magyarázta Ráduly Attila.

A civil szervezet vezetője szerint azért fontos, hogy a víz világnapja alkalmából felhívjuk a figyelmet a talajvíz fontosságára és szerepére, mivel talajvíz szennyezettsége nem szembetűnő. A média és a közvélemény figyelme legtöbbször az óceánok és a folyók sokkal látványosabb szennyezettségére összpontosul. Idén, 2024-ben a víz világnapjának szlogenje Víz a békéért. Amikor a víz területén együttműködünk, a keltett hullámok továbbgyűrűznek – elősegítve ezzel a békét, a jólétet és a kihívásokkal szembeni ellenálló képességet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?