Zöld Nap Egyesület: nappali táborba várják a kicsiket Kézdivásárhelyen

Július 4–7. között a Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával az év harmadik bejárós, Zöld Nap-pali táborát szervezi meg a céhes városban. Ez a civil szervezet által szervezett huszadik ilyen jellegű rendezvény.

Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke a Maszol érdeklődésére elmondta: a nappali táborba olyan I-IV. osztályos diákok jelentkezését várják, akik közel érzik magukhoz a természetet és a sportot, ugyanakkor hajlandóak új kihívásokban részesülni, új dolgokat elsajátítva főként a kreatív újrahasznosítás és az egészséges életmód terén. Idén a harmadik, az előző években szervezett táborok sorában a huszadik ez a rendezvényük – tette hozzá a civil szervezet elnöke.

Tavasszal is szerveztek nap-pali tábort | Fotó: Zöld Nap Egyesület

A táborban változatos kinti és benti programok, sportos, művészeti, szabadidős, aktív és pihentető tevékenységek váltakoznak. Külön hangsúlyt fektetnek a játékos tanulásra, önmaguk és egymás megismerésére, valamint a gyerekek érzékenyítésére, egymás elfogadására, a környezettudatos, a természetvédelem és az egészséges életmód fontosságára. Gondosan összeállított program alapján, de a gyerekek igényei szerint alakítják a tevékenységeket.

„Hisszük azt, hogy azok a fiatalok, akik részt vesznek a nappali táborban, tudatosabb környezetvédőkké válnak, tisztelni fogják a körülöttük élő növény- és állatvilágot, megismerik a kapcsolatot a természet elemei között, így fokozott érdeklődéssel és tisztelettel járnak benne. Minden jelentkezni kívánó fiatalnak vállalnia kell a 135 lejes hozzájárulási költséget, ami tartalmaz egy ebédet és meglepetéseket is. Ez egy bejárós tábor, a foglalkozások reggel 9 órától 16 óráig tartanak” – közölték a szervezők.

A résztvevők sok érdekes programban és meglepetésekben részesülnek- Jelentkezni, érdeklődni Ráduly Attilánál a 0766611066-os telefonszámon, vagy az office@zoldnap.info e-mail címen lehet. A helyek száma korlátozott, a jelentkezési határidő július 1-je.

A rendezvény partnerei a Communitas Alapítvány és az Európai Szolidaritási Testület.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?