Ellepték a varjak Kézdivásárhelyt

Néhány napja a kézdivásárhelyi önkormányzat leszedte a vetési varjak fészkeit a Molnár Józsiás parkban. A jó hír ellenére a varjak elkezdték visszaépíteni a fészkeket, ezúttal a legmagasabb fákat célozva meg.

Szinte minden romániai városban problémát jelentenek a vetési varjak, több önkormányzat le is mondott arról, hogy megnyerje a velük folytatott harcot. A védettnek számító és nagyon okos madarak ugyanis kitartóak, a fészkeiket visszaépítik.

A szerző felvétele

A kézdivásárhelyi városháza is már mindennel próbálkozott, hogy megszabaduljanak a Molnár Józsiás parkban tanyázó varjúseregtől: hangriasztással, fanyeséssel, a madarak kilövésével, lézerfénnyel és a fészkek leszedésével is próbálkoztak a madarak elriasztása érdekében. A fészkek leszedése pár napig hatékonynak bizonyult, mostani terepszemlénk során azonban azzal szembesültünk, hogy a varjak elkezdték visszaépíteni a fészkeket. Jó pár fészek van már a park közepén, de ezúttal a Molnár Józsiás mauzóleumát szegélyző 15-20 méteres fenyőfákat is kinézték, és kalákában, egymást segítve építgetik vissza a fészkeket. A parkból hívtuk fel telefonon Szilveszter Szabolcs alpolgármestert, ő közölte: jövő héten ismét megkezdik a fészkek leszedését. Már borítékolható, hogy nem lesz könnyű dolguk: a madarak a fák hegyében, a legvékonyabb ágakra építkeznek, vélhetően az önkormányzat emelős daruja nem is ér fel abba a magasságba.

Másik gondot az jelent, hogy a vetési varjak megjelentek a lakónegyedekben is: egy Ojtoz utcai diófán hét nemrég rakott fészket számoltunk, ugyanakkor a fülsüketítően károgó madarak hangját más lakónegyedekben is hallani. A madarak egyébként a fortyogófürdői, bezárt szálloda környékén levő magas jegenyéket is ellepték, a magas fák gyakorlatilag feketék a tömérdek fészektől.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?