A kuruc szabadságharc 320 éve vette kezdetét, meghatározó alakja pedig II. Rákóczi Ferenc volt, akinek mellszobra Szatmárnémeti régi városközpontjától néhány lépésre található – ott emlékeztek és koszorúztak szerda délután. 

1703. május 12-én adta ki II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós gróf a brezáni kiáltványt, melyben a Habsburg kormányzat törvénysértéseire hivatkozva harcra buzdította az ország „nemes és nemtelen” lakóit. A Lengyelországból küldött nyílt parancs hatására május 21-én, Tarpán kibontották a kuruc felkelés zászlóit, melynek lángja az egész Magyarországot elborította.

Ennek kapcsán tartottak megemlékezést május 24-én Szatmárnémetiben, a Rákóczi-szobornál. Az egybegyűlteket Póti Eduárd történelemtanár, a Szatmárnémeti Református Gimnázium igazgatója köszöntötte, majd egy perces néma megemlékezésre kérte a résztvevőket. A napokban elhunyt történelemtanárra, a Rákóczi-korszak kutatójára, Mandula Tiborra emlékeztek meg ekkor.

A folytatásban Kereskényi Gábor polgármester, a Szatmárnémeti RMDSZ elnöke kapott szót.

„A Rákóczi család Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb nemesi családja, amely évszázadokon keresztül a vállán cipelte a nemzet terhét, és mindent megtett azért, hogy a nemzetközi játszmák között a mohácsi tragédia után összeroppant magyar államiság megmaradjon. Fejedelemmé választásakor ezt tűzte ki legfőbb céljául II. Rákóczi Ferenc is, és annak ellenére, hogy a szabadságharcot leverték, a szatmári béke megalapozta a magyar államiságot! Tette mindezt úgy, hogy mozgalmába integrálni tudta a térségben élő nemzeti közösségeket is: a Pintea Viteazul által vezetett románokat, a Juraj Jánosik vezette tótokat és természetesen a leghűségesebb nemzetét, a ruszinokat” – mondta Kereskényi.

Beszédében kifejtette: a Rákócziak ősi fészkében továbbra sincs béke, abban a régióban, ahol igazán otthon érezték magukat. „A Nagyságos Fejedelem Kassán, a mai Szlovákia területén nyugszik, a békekötés helyszíne a román állam része, Sárospatak Magyarországé, a fejedelem gyermekkori otthona, Munkács vára pedig a háborúban álló Ukrajnához tartozik. Abban a várban pedig, amelyet a fejedelem édesanyja, Zrínyi Ilona oly bátran védett, továbbra is tiporják a magyar jelképeket, az emlékét is eltörölnék annak, hogy valamikor magyar kezek építették, védték” – fűzte hozzá.

A megemlékezés részeként Gnándt Zoltán, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatója, történelemtanár tartott a történelmi eseményekre fókuszáló visszatekintést. Az 1703 májusában elkezdődött szabadságharc 1711 áprilisáig tartott, első szakaszaiban jelentős sikereket hozott a kurucok számára. Az 1708-as trencséni csata elvesztését követően azonban stratégiai kezdeményezés a labancok kezébe került. A szabadságharcot végül a szatmári békekötés zárta le.

„Tény, hogy a nagymajtényi síkon a kurucok letették a fegyvert, katonailag vereséget szenvedtek. Az is tény, hogy a szabadságharc nem egy elszigetelt Habsburg-ellenes felkelés volt, hanem a fejedelem diplomáciai kapcsolatainak köszönhetően része volt az európai Habsburg-ellenes küzdelmeknek. Ennek ellenére ezt a háborút Magyarországnak nagyrészt egyedül kellett megvívnia, de ehhez viszont nem rendelkezett elegendő erővel. Katonának jelentkező jobbágy, igénybe vehető ló akadt elegendő, de a fegyver és felszerelés biztosítása komoly gondokat okozott. (…). A kuruc állam fennállása során végig anyagi gondokkal küzdött. A hadsereg fenntartását természetben beszedett adókból fedezték, de nyilvánvaló volt, hogy a szabadságharcnak szüksége van készpénzre. Az elégtelen nemesfémkészlet miatt, az ország jelentős rézbányászatára alapozva, 1704 tavaszán rézpénz verését határozták el, amely rövid távon enyhítette a pénzhiányt. Az állam azonban komoly bevételek híján csak egyetlen módon tudta növelni a rendelkezésére álló pénzmennyiséget: egyre növekvő mennyiségű rézpénz kibocsátásával, ami súlyos inflációhoz vezetett” – mutatott rá Gnándt Zoltán arra a tényre, miszerint komoly gazdasági okai is voltak a szabadságharc végkimenetelének.

A megemlékezés koszorúzással és a Himnusz eléneklésével zárult.