banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Kelemen Hunor: a kormánykoalíciónak fenn kell maradnia

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke azt mondta a Prima News keddi adásában, hogy nem merült fel annak lehetősége, hogy az RMDSZ májusban kilépjen a kormányból, amikor a koalíciós megállapodás értelmében megtörténik a kormányfőcsere. Ugyanakkor elmondta azt is, nem támogatja, hogy Románia különváljon Bulgáriától a schengeni csatlakozási folyamatban.

A műsorvezető azt kérdezte az RMDSZ elnökétől, vannak-e kételyei azzal kapcsolatban, hogy az RMDSZ a kormánykoalícióban marad a kormányfőcsere után. „Ez nem került szóba. Mindenféle találgatások vannak. 2021-ben sem volt feltétlen szükség az RMDSZ-re, mert matematikai szempontból az RMDSZ nélkül is megvolt a koalícióhoz szükséges többség. Ez így volt 2021-ben is, és így van 2023-ban is. (...) Mivel nem merült fel ez a téma, nem is akarok belemenni ilyen irányú találgatásokba” – felelte az RMDSZ elnöke.

Fotó: képernyőmentés

Kelemen Hunor úgy vélekedett, hogy a kormánykoalíciónak fenn kell maradnia. „Az RMDSZ-es miniszterek tiszteletben tartották a kormányprogramot? Igen. Az RMDSZ-es miniszterek tiszteletben tartották a koalíciós megállapodást? Igen. Van valami gond a tevékenységünkkel? Nincs. Erről volt szó” – fogalmazott. Kelemen Hunor hozzátette, nem áll szándékában lecserélni egyetlen RMDSZ-es minisztert sem.

Schengeni csatlakozás

Kelemen Hunor ugyanakkor közölte, nem támogatja, hogy Románia különváljon Bulgáriától a schengeni csatlakozási folyamatban. „Én nem támogatom a Bulgáriától való szétválást. A barátokat meg kell tartani és együtt kell haladni az úton, hacsak nem történik valami egészen, de egészen rendkívüli. Ha mi megpróbálnánk szétválni Bulgáriától, annak nagyon rossz üzenete lenne. Utána már senki nem bízna bennünk, ha cserbenhagynánk azt, akivel elindultunk az úton” – mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke hozzátette, ha Románia Bulgáriától különváltan csatlakozna a belső határellenőrzés nélküli térséghez, az technikailag is gondot okozna, mert „a schengeni határt a Dunához kéne költöztetni”.

Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint Romániát mikor veszik fel a schengeni övezetbe, Kelemen azt mondta, nehéz megjósolni egy határidőt, de ha a csatlakozás nem történik meg 2023-ban, akkor 2025-ig el kell napolni a kérdést a 2024-es választások miatt.

„Szeretném hinni, hogy ha nem zárjuk ezt le a svéd elnökség alatt, akkor sikerül a spanyol elnökség alatt. Az osztrákoknak is szükségük van egy kis időre. Alsó-Ausztriában január-februárban választásokat tartanak, és utána politikai szempontból egy kicsit lecsillapodnak a dolgok” – vélekedett Kelemen Hunor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?