Népszámlálás 2022 – Kelemen Hunor a Maszolnak: nincs ok az ünneplésre, de a pánikra sem

A pénteken közzétett előzetes népszámlálási adatok tükrében Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Maszolnak elmondta: a számok egy reális helyzetképet mutatnak. Szerinte bőven egymillió fölött van a romániai magyarok száma, és el is magyarázta, hogy miért. Ugyanakkor hangsúlyozta: a romániai magyarság egy erős közösség, amely Erdélyben képzeli el a jövéjét. 

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a statisztikai intézet által pénteken közzétett részleges adatok alapján a Maszolnak kijelentette: az látszik, hogy összességében van egy nagy népességfogyás, amely arányaiban nagyjából ugyanúgy érinti a romániai magyar és a román közösséget is, és „sajnos ez a fogyás tart 32 éve”.

A részleges adatok ugyanakkor egy „reális helyzetképet” mutatatnak a romániai magyarságról. „Egymillió fő felett vagyunk, és nincs szó 250 ezres fogyásról, ugyanis van majdnem 2,5 millió olyan polgár, aki a nemzetiségét nem vallotta be, és közöttük biztosan olyan arányban vannak magyarok is, mint akik bevallották a nemzetiségüket, tehát ilyen értelemben a nagy számok törvénye itt is érvényesül. Szerintem bőven egymillió fölött vagyunk” – jelentette Kelemen Hunor.

A szerző felvétele

Az RMDSZ elnöke szerint „semmi ok az ünneplésre, de a pánikra sem”.

Nyomatékosította: „Ez a közösség Erdélyben akar élni, itt képzeli el a jövőjét, egy erős közösség és képes megmaradni. Nekik biztosítani kell a megmaradáshoz szükséges feltételeket, beleértve az identitásmegőrzés intézményi kereteit is.”

„Nem gondolom, hogy az előzetes adatok alapján pesszimista hangot kellene megütni, de azt sem, hogy ünnepelnünk kellene, hanem reálisan kell néznünk a helyzetünket és erre kell jövőt építenünk, erre a több mint egymillió emberre, aki Erdélyben él” – ismételte meg Kelemen Hunor. Rávilágított, érdemes megnézni a népesség korfáját is, mert látszik, hogy a teljes romániai lakosság elöregedőben van, s nyilván ez érvényes a romániai magyar közösségre is.

„Amikor a családpolitikánkat meghirdettük, pontosan azzal számoltunk, mert az éves statisztikai adatkból is az látszott, hogy szükséges egy olyan hosszú távú közpolitikát kigondolni és megvalósítani, amely a demográfiai mutatókat javítani tudja: amely segít a gyermekvállalásban és segít a fiatal családoknak a »megkapaszkodásban«” – mondta a Maszolnak az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor az RMDSZ által pénteken kiadott rövid közleményben köszönetet mondott a romániai magyaroknak, akik büszkén kiálltak a magyarságuk mellett, és mindazoknak, akik megszervezték, vagy valamilyen formában segítették a lekérdezés mindkét szakaszát: a számlálóbiztosoknak, a történelmi magyar egyházaknak, a civil szervezeteknek, a sajtó képviselőinek és az RMDSZ-ben dolgozó kollégáknak egyaránt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?