Kelemen Hunor: Az RMDSZ célja, hogy minden olyan településen legyen képviselője, ahol magyarok élnek

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a B1 televíziónak adott interjújában szerdán kijelentette: a Szövetség célja a helyhatósági választásokon, hogy minden olyan közösségben legyen képviselője, ahol magyarok élnek, hiszen ez a választás a jövő szempontjából nagyon fontos.

A B1 TV szerdai műsorában arra a kérdésre, hogy mi a tétje az RMDSZ számára a június 9-ei helyhatósági és parlamenti választásoknak, Kelemen Hunor azt mondta: a szövetség szeretné megtartani jelenlegi pozícióit az önkormányzatokban. „Ebben az időszakban a választási kampányra készülünk, jelölteket választunk és készítünk fel. Úgy gondolom, hogy a helyhatósági választásokon meg tudjuk tartani a jelenlegi pozíciónkat, mintegy 200 polgármestert és 4 megyei tanácselnöki tisztséget.”

Az RMDSZ elnöke kijelentette, a Szövetség célja az, hogy minden olyan településen legyen képviselője, ahol van magyar kisközösség, és be tudjanak jutni a helyi és megyei tanácsokba, hiszen „minden helyi tanácsban hozott döntés minden polgárt érint”. „A helyhatósági választások nagyon fontosak a jövő szempontjából, és szeretnénk minden városházán és helyi tanácsban képviseltetni magunkat” – mondta Kelemen.

Fotó forrása: Agerpres

Az európai parlamenti választások kapcsán az RMDSZ célja, hogy képviselőivel ott lehessen az Európai Parlamentben. „Azok a döntések, amelyek uniós szinten, így az EP-ben is születnek, mindannyiunkat érintenek. Ha nem vagyunk ott, nincs hangunk. Mi azt szeretnénk, hogy erős hangunk legyen az EP-ben. Már megvannak a jelöltjeink és készülünk a választásokra” – mondta az RMDSZ elnöke. Mint ismert, az RMDSZ EP-jelöltistájának első két, befutónak számító helyén Winkler Gyula és Vincze Loránt indul újabb európai parlamenti madátumért, őket követi harmadikként Szilágyi Dóra Emese, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke és jelöltje.

Az EP-lista negyedik és ötödik helyén az RMDSZ és a két kisebbik erdélyi magyar párt együttműködésének eredményeképpen az Erdélyi Magyar Szövetség és a Magyar Polgári Erő jelöltjei szerepelnek majd. Az EMSZ jelöltjét múlt héten meg is nevezte Zakariás Zoltán EMSZ-elnök, a párt anagyváradi Szilágyi Zsoltot indítja a választáson az RMDSZ színeiben. 

Az RMDSZ elnöke szerint a kétféle választás összefonása abból a szempontból „nehézséget” okoz, hogy minden induló szervezetnek a helyi és az európai parlamenti választásokra is üzenetet kell megfogalmaznia és eljuttatnia a választókhoz. Meglátása szerint „a kampány a helyi tanácsokról, polgármesteri és megyei tanácsokról fog szólni, hiszen az embereket elsősorban az érdekli, hogy mi történik hozzájuk nagyon közel. Attól tartok, hogy az európai témákat kerülni fogják, mert senki sem fog beszélni az uniós kihívásokról, amelyekkel az egész EU szembesül. Az átfedések beárnyékolják majd az EP-vel és az EU-val kapcsolatos kérdéseket, ami nem jó, leveszi az európai kérdést a közviták napirendjéről” – világított rá Kelemen Hunor.

„Egy rendkívül bonyolult választási évben vagyunk, egy bonyolult térségben és időszakban, és a kontextus megértéséből kell kiindulnunk, valamint a mi sajátos romániai kontextusunkból, ahol nagyon magas a költségvetési és strukturális hiány”, magyarázta. Kelemen Hunor szerint „meg kell néznünk, mi fog történni 2025–2026-ban, és úgy gondolom, hogy ezek rendkívül nehéz évek lesznek, nem abban az értelemben, hogy a polgárokat sújtjuk, hanem abban az értelemben, hogy reformmegoldásokat kell találnunk a román államban, és politikai bátorságot ahhoz, hogy végrehajtsuk azokat a reformokat, amelyekre mindannyiunknak szüksége van.”

Az RMDSZ vezetője üzent a választóknak is, arra buzdítva őket, hogy „bátor emberekre” szavazzanak. „A polgároknak bátor embereket kell választaniuk, olyanokat, akik kimondják, hogy mit kell tenni, nem pedig olyanokat, akik olyan dolgokat ígérnek, amelyeket semmiképpen sem lehet megvalósítani. Csakhogy választási év van és mindenki azt mondja, amit szerinte a beszélgetőpartnerei hallani akarnak. Olyan bátor embereket kell választani, akik úgy mondják ki a dolgokat, ahogy vannak, és nem ígérnek olyasmit, amit nem lehet megtenni” – zárta nyilatkozatát Kelemen Hunor.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?