Ünnepélyes keretek között köszönte meg szombaton a Fehér megyei település református egyházközsége Borbándi András és Erika huszonöt éves lelkipásztori szolgálatát. Igét hirdetett Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, aki a számvetés és az összefogás fontosságát hangsúlyozta.

Köszöntőbeszédek hangzottak el Kőrösi Viktor Dávid vezető konzul, Szegedi László generális direktor, Ambrus Attila egyházkerületi főgondnok, Lőrincz Konrád esperes, valamint több lelkipásztor részéről. Jelen voltak továbbá erdélyi és anyaországi testvérgyülekezetek képviselői, akik szintén megosztották gondolataikat. A negyedszázad közös emlékeit és elért eredményeit Borbándi András lelkipásztor vette számba.

Az ünnepi alkalmat a gyülekezet asszonykórusa, a lapádi kisiskolások és a cserkészcsapat fellépése tette meghittebbé, az istentisztelet végén pedig a magyarlapádi származású Molnár Tünde orgonaművész játéka csendült fel. A negyedszázad legmeghatározóbb pillanatait egy háromszázötven fotóból álló kiállítás segítségével idézhették fel a jelenlévők.

Számvetésre és összefogásra sarkalló püspöki üzenet

Igehirdetésében Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Jeremiás próféta könyve alapján, a számvetés lényegére hívta fel a figyelmet. „Számvetést nem azért teszünk, hogy leltározzunk, hanem ennek lényege, hogy levonjuk a kudarcokból és a sikerekből a következtetéseket. Egyaránt látnunk kell a sikereink gyökerét és a kudarcaink okát”- hangsúlyozta.

A Kolumbán Vilmos hozzátette: ha a teljes életet számbavesszük, egyénileg és közösségileg egyaránt, akkor világossá válik, honnan indultunk el és merre tartunk, melyek a céljaink? A püspök kihangsúlyozta: a közösség mindig tud gyümölcsöket teremteni, a legnagyobb elnyomás közepette is, ezért „meg kell teremtenünk tevőleges szerepünket”.

A püspök úgy vélte: a Borbándi házaspár lelkipásztori szolgálatának első felét a közösség összefogására való törekvés jellemezte mindenekelőtt, míg a második szakasz az építkezések időszaka volt, és összetartásra intette a gyülekezetet.

Negyedszázad a szórvány bástyáján

Amikor a Fehér megyei szórvány és a kiveszőben lévő erdélyi magyar közösségek jövőjéről beszélünk, hajlamosak vagyunk a fogyás és a borúlátó statisztikák prizmáján keresztül nézni a világot. Van azonban egy pont a Nagyenyed melletti dombok között, ahol a pesszimizmust évtizedekkel ezelőtt felváltotta a cselekvő hit. Magyarlapád neve ma már egyet jelent az anyanyelvi oktatás megmentésével és a lüktető népi kultúrával.

A dél-erdélyi település református közösségét huszonöt éve szolgálja törhetetlenül a Borbándi lelkészházaspár, András és Erika, akiknek elszánt közösségépítő munkája nyomán, szoros együttműködésben az Ethnika Kulturális Alapítvánnyal, Magyarlapád a sikeres szórványközösségek egyik jelképévé vált.

A Borbándi házaspár vezette egyházközség sikere a holisztikus közösségépítésben rejlik. A templom falain túl a falu életének minden szegmensét áthatja az elhivatottság. A lelkészházaspár nem csupán a hitéletért felel, hanem aktívan bekapcsolódik a falu teljes kulturális és társadalmi életébe.

Egyik leggyümölcsözőbb együttműködés az Ethnika Kulturális Alapítvánnyal valósul meg, amelynek elnöke, Sipos Ferenc, egyben az egyházközség főgondnoka is. Ennek köszönhetően jöhetett létre 2016-ban a Magyarlapádi Szórványkollégium, a környékbeli szórványban élő magyar gyermekek anyanyelvi oktatásának és identitás-megőrzésének létfontosságú intézménye. A kollégium támogatására rendszeresen szerveznek adománygyűjtéseket is, például a Magyarok kenyere program keretében.

Az együttműködés kiterjed a hagyományőrzésre is: a lelkipásztorok bekapcsolódnak a lapádi nemzetközi néptánctábor és egyéb hagyományőrző tevékenységek szervezésébe. Mindketten elsajátították a lapádi táncokat és népdalokat, Borbándi András kiválóan játssza hegedűn a lapádi muzsikát, és mindhárom gyereküket is ebben a szellemiségben nevelték fel.

Építkezések és felújítások az örökségvédelem jegyében

Egyik legkézzelfoghatóbb eredménye a Borbándi házaspár negyedszázados lapádi lelkészi munkásságának az egyházközség minden ingatlanának felújítása, és újak építése.

Mindössze egy év alatt, 2021-ben, sikerült véghezvinni a csodálatos Árpád-kori református templom teljes külső-belső felújítását, és ezzel egyidejűleg restaurálni a templom udvarán levő régi kis borházat, amelyben népművészeti gyűjteményt helyeztek el. Ezt megelőzően, rekonstruálták a templom Hahn-féle orgonáját is.

Az épületfelújítások látványos része volt a parókia udvarán található imaterem felújítása és bővítése, amely, nagy létszám esetén, a szórványkollégiumban tanuló gyerekek elszállásolására is alkalmas. A parókia épületének karbantartó munkálatai több lépésben valósultak meg.

A Borbándi házaspár különös gondot fordított arra, hogy mindent, amit felépítnek, szigorúan kövesse a hagyományos helyi népi építészet jegyeit, így a templom- és a temető kerítése és kapuja, illetve az új kápolna a vidékre jellemző stílusban épült és lapádi minták díszítik ezeket.

Cserkészet és környezettudatosság

Borbándi András és Erika már szolgálatuk legelején meghonosították Lapádon a cserkészetet, hiszen tisztában voltak annak sokoldalú nevelő hatásával. Rövid idő alatt a cserkészcsapat a környék egyik legaktívabbjává vált, napjainkban pedig évi hét-nyolc eseményen vesznek részt, vagy szerveznek meg, és Magyarlapád gyakran adott otthont országos cserkészrendezvényeknek is. A cserkészprogramok olyan izgalmas tevékenységeket is magukban foglalnak, mint sítábor a Hargitán vagy a Maroson való tutajozás. Bár sokszor a cserkészrendezvények szinte egész nyarukat kitöltik, a lelkészek nem sajnálják a fiatalokra szánt időt, hiszen jól tudják, a jövő generáció lépteit egyengetik.

Borbándi András ugyanakkor a környezetbarát építészet lelkes híve, és a cserkészekkel közösen kezdetben lombházakat barkácsoltak, majd létrehozták az Erdélyben ritkaságszámba menő ökóházat egy közeli erdőben. A lelkipásztor megtanította a gyerekeknek a paticsfalú építészet alapjait, napjainkban épp az utolsó ilyen eredeti házat mentik és alakítják cserkésztanyává.

A fenntarthatóság és a hagyományőrzés jegyében, a gyülekezet bekapcsolódott a Kovács Gyula-féle Tündérkert-hálózatba is, így a plébánia földjén ma őshonos, Kárpát-medencei gyümölcsfajták csemetéi nevelkednek, szimbolizálva a kulturális és biológiai örökség kéz a kézben járó mentését.

Művészi vénával megáldott lelkésznő

Borbándi Erika elsősorban munkatárs a szolgálatban, hiszen férjével karöltve végzik lelkészi teendőiket, ugyanakkor aktívan részt vesz minden közösségépítő tevékenységben is. Cserkészvezető, kórustag, vallásórákat tart az iskolában, bekapcsolódik a különféle táborok és kirándulások megszervezésébe és lebonyolításába.

Mindemellett művészi tehetséggel is megáldotta a Gondviselő, és az utóbbi esztendőkben ezt sikerült is változatos módon kamatoztatnia.

Egyfelől belső késztetést érzett arra, hogy az imádság és a hitvallás rég ismert szavait új életre keltse, ennek hatásaként két kis könyvecskét írt és adott ki, ezek a Mi Atyánk ösvényén és A Háromság ösvényén. Mindkét írás letisztult nyelvezettel és mély gondolatisággal beszél Isten szeretetéről, az olvasót pedig egy csendes, bensőséges lelki útra hívja, hogy közelebb kerüljön önmagához és Istenhez.

A magyarlapádi lelkésznő számára a hit ihletforrást jelentett a képzőművészetben is, eddig két önálló tárlatot hozott létre. Munkái egy érdekes technikával, satírozással készültek, amelyekhez népi fafaragásokat szolgáltatták az alapot. Első témája, A népművészet hangján megszólaltatott zsoltárok, a távoli magyar mondavilágba kalauzolták a szemlélőt, miközben a hit segítségével magyaráztak el egy-egy alapvető emberi életérzést. A második témához mángorlók faragásai szolgáltatták az alapot, ezekhez pedig egy-egy bibliai idézetet társított, ezért a kiállítás a Sulykok és igék címet viselte.

Az elismerés koronája

Egy ilyen kaliberű, több évtizedes munka nem maradhatott visszhang nélkül a legmagasabb szinteken sem. 2024-ben Borbándi András lelkipásztor a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át, Sipos Ferenc gondnokkal egyetemben. Ez a díj nemcsak a lelkész személyének, hanem a teljes magyarlapádi közösségnek szólt: annak a makacs, szívós munkának az elismerése, amellyel bebizonyították, hogy a szórványban nemcsak túlélni, hanem virágozni is lehet.

Magyarlapád történetének utolsó negyedszázada egyértelmű üzenetet hordoz az egész erdélyi magyarság számára. Megmutatja, hogy a fogyatkozó közösségek sorsa nem a megmásíthatatlan végzet, hanem a belső erő kérdése. Ott pedig, ahol olyan odaadó közösségépítők tevékenykednek, mint a Borbándi lelkész házaspár, ott a szórvány nem a végállomás, hanem a megmaradás új kezdete.