Kalandokban bővelkedő nyári vakáció a magyarlapádi cserkészeknél (VIDEÓ)
A 20. jubileumát ünnepelni készülő 135. számú Báró Bánffy Dániel Cserkészcsapat ma már Erdély egyik legaktívabb cserkészközössége: saját ökoházat épített és működtet, egyedülálló vízitúrák szervezőpartnere, és generációkat nevel önállóságra, a közösség és a nemzet szeretetére, illetve a természet tiszteletére.
A Fehér megyei Magyarlapádon évről évre bebizonyosodik, hogy a cserkészet sokkal több egyszerű szabadidős elfoglaltságnál: olyan életforma, amely közösséget épít, értéket közvetít és felelősségvállalásra neveli a fiatalokat.

Egész évben mozgalmas életet élnek
A 135. számú Báró Bánffy Dániel Cserkészcsapat tagjai egész évben változatos programokon vesznek részt, amelyek egyszerre szolgálják testi, lelki és szellemi fejlődésüket. A gazdag programsorozat részleteit a cserkészcsapat megalapítója és vezetője, Borbándi András református lelkipásztor ecsetelte, aki elmagyarázta: akár a legtöbb cserkészcsapat esetében, náluk is két típusú tevékenység létezik: az egész éven át tartó, rendszeres foglalkozások és a különleges események, programok.
A hetente megtartott tevékenységeken énektanítás, kézműves foglalkozás, kiemelt történelmi eseményekre való emlékezések, íjászat, csapatépítő játékok vannak napirenden, de a lelkész nagyon változatos dolgokra is megtanítja a fiatalokat, például a gyógynövények és a madárfajok ismeretére. Természetesen a sporttevékenységek sem hiányozhatnak, e téren pedig a méta az örök kedvenc.

A rendszeres heti cserkészfoglalkozások mellett a természetben eltöltött idő továbbra is kiemelt szerepet kap. A Kiserdőben kialakított cserkészközpont – amelynek különleges ökoháza és lombháza saját kezükkel, önkéntes munkával épültek – ideális helyszínt biztosít a gyakorlati foglalkozásokhoz, táborokhoz, hétvégi programokhoz. A fiatalok elsajátítják a cserkészismereteket, a tájékozódást, a tűzrakást, a természetvédelem alapjait és az önellátás fortélyait.
Mint arról olvasóinknak beszámoltunk, 2022 májusában a lapádi cserkészek felavatták az Erdélyben egyedinek és egyedülállónak számító paticsfalú házat a falu határán levő Kiserdőben, ahol olykor – a cserkész zsargonnal élve – portyázásokra kerül sor. Az ökoház sikerén felbuzdulva (no és persze azon oknál fogva is, hogy a következő generáció is megtanulja a paticsház építésének technikáját) a kiscserkészek jelenleg egy gyerek kalandházat építenek, a lapádi határban, a falutól egy kilométerre, az úgynevezett Kapus-oldalban. „A bázis, ahogyan ők nevezik a leendő épületet, lehetővé teszi számukra, hogy az ökoépítészet csínját-bínját gyakorolhassák” – hangsúlyozta Borbándi András.
A csapat életének fontos részét képezték az országos és regionális rendezvények is, lehetőség szerint igyekeztek bekapcsolódni a Romániai Magyar Cserkészszövetség által szervezett programokba. A kiváltképp tevékeny 135. számú Báró Bánffy Dániel Cserkészcsapat nagyobb programjait a Bethlen Gábor Alap támogatja.
A nyári időszak mindig különösen gazdag élményekben. Egyebek mellett sátortáborok, vízitúrák, hegyi kirándulások szerepelnek a programban, amelyek nem csupán a természet szeretetére nevelnek, hanem kitartásra, együttműködésre és egymás segítésére is.
Az első nyári program, a kiscserkész tanyázás, már a nagyvakáció első napjaiban el is kezdődött. Június 22. és 25. között ötven, magyarlapádi és nagyenyedi gyerek vett részt a magyarigeni református templom udvarán megszervezett táborban. Idén a keretmese Ludas Matyi volt. A főhős példájával igyekeztek a gyerekekkel megértetni, miért fontosak az olyan tulajdonságok, mint a bátorság, igazságérzet, furfangos észjárás és tanulékonyság. Rengetek csapatjáték, énektanulás, kézműveskedés volt a programban, minden nap lejártak fürdeni az Ompolyra, esténként pedig a tábortűz körül beszélgettek. A kiscserkész-tanyázást a Communitas Alapítvány támogatta.
Az idei nyár további izgalmas programjai: gyalogtúra a magyarbagói Feneketlen-tóhoz, kirándulás a Torockói-hegységben található Rákos-patakba, illetve vízitábor a Maroson.
Kaland a folyón – egyedülálló hagyomány a magyarlapádi és nagyenyedi cserkészeknél
Kiemelt helyet foglalnak el az éves programkínálatban a vízitúrák is, amelyek évről évre egyre népszerűbbek a magyarlapádi cserkészek körében. Borbándi András lelkipásztor úgy tudja, az általa vezetett magyarlapádi cserkészcsapat, a nagyenyedivel karöltve, az egyetlen Erdélyben, ahol a gyerekeket megtanítják a folyóvizen való közlekedésre.
Az idei vízitáborra, amelyre július 9. és 11. között került sor, tizenhat magyarlapádi, nagyenyedi és marosvásárhelyi fiatal nevezett be. Az adrenalinnal fűtött napok eseményeiről Borbándi András számolt be olvasóinknak, akitől megtudtuk: a megtett szakasz Maroscsúcstól Marosgombásig tartott, amit – pihenőkkel együtt – szűk két nap alatt tettek meg.

Július 9-én, csütörtökön, megérkeztek Maroscsúcsra, ahol megismerkedtek a helyi nevezetességekkel és a helyi református parókián megszálltak. Pénteken reggel felpakolták a kétnapi élelmet meg miegymást, és a Marosra ereszkedtek. Míg húsz évvel ezelőtt saját készítésű, nagy teherautó gumikerekekre rögzített tutajuk volt csak, most már felfújható csónakokkal és kajakokkal rendelkezik a csapat. Ezekkel érkeztek meg estefelé Maroscsesztve illetve Marosdécse határába, ahol egy szigeten sátrat vertek, letáboroztak, megvacsorázták az általuk üstben készített túróspuliszkát, megitták a frissen szakított mentából készült teát, majd a tábortűz mellett beszélgettek, énekeltek.
A szigeten töltött éjszaka után, másnap korán keltek, reggelire szalonnás-hagymás rántottával erősítették az evezők fizikai erőnlétét, és délutánra el is érték úticéljukat, Marosgombást.
Arra a kérdésre, hogy milyen mértékben veszélyes a vízitúra, és hogyan garantálja a résztvevők épségét, a lelkipásztor megnyugtató választ adott, kihangsúlyozva: harminc éve járja a vizeket, tehát kellő tapasztalattal rendelkezik. Csak negyedik osztályt végzett diákok vehetnek részt a táborban, de nem kizáró feltétel az úszni tudás, mert kötelezően mindenkinek mentőmellényt kell viselnie. Veszélyes helyzetek azonban mindig akadnak, ellenben ezekhez kötődnek a legemlékezetesebb pillanatok is. Idén például három vízesésen kellett továbbkelni. Akik nem voltak túl biztosak magukban, kikötöttek, a szárazföldön átvitték az egyébként könnyű felfújható gumicsónakokat, majd folytatták útjukat a folyón.
Borbándi András lelkész szívesen beszélt a vízitúra sokoldalú nevelő hatásáról is. A gyerekeknek alkalmuk van megismerni környékük természeti és történeti érdekességeit, hiszen ezekre külön felhívja figyelmük, amikor elhaladnak mellettük. Megismerhetnek olyan, a Maros ezen szakaszán előforduló vízparti fákat, mint például a szomorúfűz, égerfa, kőrislevelű juharfa, és vízimadarakat (szürke gém, kormorán, vadréce, fehér és fekete gólya, barázdabillegető és mások). És újabban sok hódot is megpillanthatnak, hiszen amióta visszatelepítették őket, eléggé elszaporodtak. Ezzel egyidejűleg, a környezetvédelmi aspektusokra is felhívják a figyelmet azáltal, hogy figyelik, mennyire szennyezett a folyó pillepalackokkal és egyéb nehezen lebomló anyagokkal. A gyerekekbe így jó eséllyel beivódik a környezetkímélés, óvni fogják a természetet.
„Az evezés kimondottan sok mindenre megtanít: felismerni, hol vannak az örvények, kikerülni a veszélyes tárgyakat, és javítja az egyensúlyérzetet is, hiszen nyilván kell ügyelni arra, hogy ne boruljunk fel. Megtörtént már, hogy valaki beborult a vízbe, de a többiek azonnal segítenek, egyébként az elsősegély-nyújtás alapjait is megtanítjuk. Kialakul a bajtársiasság, hiszen mindig konvojban megyünk és figyelünk egymásra. A nyugodtabb vizeken az evez, aki akar, de soha nem hagyunk egyvalakit egyedül küszködni. Viszont amikor irányítani kell a csónakot, mindenki evez, hiszen csak így lehet elhárítani a veszélyt. Az együttműködés pedig az élet minden területén kulcsfontosságú” – hangsúlyozta Borbándi András, hozzátéve: felmerült, hogy az idén először szerveznek egy második vízitábort is, hiszen nagy igény mutatkozik rá.
A program sikere érthető, hiszen az ilyen kalandtúrák egyszerre jelentenek kikapcsolódást, természetközeli élményt, csapatmunkát, egymás iránti felelősségvállalást, de komoly önismereti próbát is, hiszen a résztvevőknek nap mint nap együtt kell megoldaniuk a felmerülő feladatokat. Nem véletlen, hogy sok cserkész számára a nyári vízitúra az év legjobban várt eseménye, amelyre még hosszú ideig szívesen emlékeznek vissza.
Két évtized cserkészélet
A székely származású Borbándi András és Erika 2001-ben kerültek Magyarlapádra, és 2006-ban meghonosították a cserkészetet az egyházközségben.
A magyarlapádi cserkészet sajátossága, hogy szorosan kapcsolódik a helyi népi hagyományokhoz. A fiatalok rendszeresen bekapcsolódnak a közösségi rendezvényekbe, népviseletet öltenek, népdalokat énekelnek, részt vesznek a néptáncos eseményeken és a település ünnepein. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy a következő nemzedék természetes módon vigye tovább Magyarlapád gazdag kulturális örökségét.
A Borbándi házaspár nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a fiatalok a keresztény értékrend mentén, egymás iránti tisztelettel és felelősségtudattal váljanak önálló felnőttekké. A cserkészet itt nemcsak játékot és kalandot jelent, hanem olyan életre szóló tapasztalatokat is, amelyek később a családban, a munkában és a közösségi életben egyaránt kamatoznak.
A magyarlapádi cserkészcsapat története jól példázza, hogy egy kis szórványközösségben is lehet pezsgő ifjúsági életet teremteni. A lelkes vezetőknek köszönhetően, a cserkészet ma is vonzó alternatívát kínál a fiatalok számára, miközben egyszerre őrzi a keresztény értékeket, a hagyományokat és készíti fel őket a jövő kihívásaira.
A sikerekben gazdag húsz esztendőre reflektálva, a Borbándi házaspár egy külön rendezvényt szervez valamikor a nyári szezon végén, amelyen feleleveníthetik az elmúlt két évtized tucatnyi szép emlékét.
CSAK SAJÁT