Jó bornak is kell a cégér – Egységes cégéreket kaptak a Csíki-medence kézművesei

A Csík Metropoliszövezet Egyesület támogatásával készültek el azok az egységes, kovácsoltvas cégérek, amelyeket helyi kézműveseknek és vállalkozásoknak készítettek és adtak át pénteken a Mikó-várban.

A kézműves hagyományok őrzésének és a közösség erősítésének szándékával készültek el azok az egységes, kovácsoltvas cégérek, amelyeket pénteken adtak át helyi kézműveseknek és vállalkozásoknak a csíkszererdai Mikó-vár udvarán.

Egységes, kovácsoltvas cégérek. Ezek is helyi mesterek munkáját dícsérik. | Fotók: Csíkszereda Városháza

A projekt kezdeményezője és kivitelezője a Csík Metropolisz Egyesület volt, amely nagyszabású esemény keretében látta vendégül a részt vevő vállalkozókat. Mint a Maszol érdeklődésére Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, a Csík Metropoliszövezet Egyesület elnöke elmondta: a metropoliszövezet megalkotásakor összesítették azokat a területeket, amelyeken előrelépést szerettek volna elérni. Az egyik ilyen terület a kézműves iparág megerősítése. Hozzátette, számtalan vállalkozó teremt értéket a maga területén, de fizikailag időnként beazonosíthatatlanok a különböző műhelyek.

„Ebből a gondolatból született az, hogy legyen egy egységes jelrendszer a Csíki-medencében a kézműves műhelyeknek, iparágoknak függetlenül attól, hogy Csíkszeredában vagy éppenséggel Csíkszentdomokoson van egy ilyen műhely. A digitális megjelenéseken túl legyen fizikailag is a műhelyeknek vizuális elérhető eleme. Ezeket alkottuk meg kézműves kovácsmunkákkal” – fogalmazott a városvezető. Kiemelte: a cégéreket olyan kézművesek kapják meg, akiket a kézműves szakma erre érdemesnek talált.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere

A pénteken átadott cégérek nem csupán Csíkszeredában, hanem a Csík Metropoliszövezet 23 településén is fel fognak tűnni – emelte ki Korodi Attila. „Úgy hiszem, ezek a cégérek nemcsak díszei lesznek városunknak és falvainknak, hanem azt az üzenetet hordozzák, hogy értékeljük a székely kézművességet, és büszkék vagyunk a mestereinkre. Hamarosan egyre több ilyen cégérrel találkozhatunk a műhelyek és üzletek homlokzatán, bátran térjünk be hozzájuk” – mondta el a polgármester.

Az eseményen több mint 70 kézműves vállalkozás képviseltette magát, osztotta meg András Hunor-Jenő, a Csík Metropoliszövezet Egyesület ügyvezető igazgatója. „Huszonhárom település tevékenykedő kis- és középvállalkozást értünk el a program által, ezúttal a kézműveseket helyeztük előtérbe. Az elképzelésünk az volt, hogy elérjünk minden olyan vállalkozást, amelyek kézműves termékkel vannak jelen a piacon” – mondta el az ügyvezető.

Elismerés. A cégér mellé díszoklevél is jár.

A projekt során harminc ágazatot vontak be: élelmiszeripari vállalkozókat (hentesáru-készítők, pékségek, zöldség-gyümölcstermesztők, cukrászatok, külön a kürtőskalácsosok, illetve a tejtermelők). Helyet kapott a kreatív ágazat (textilesek, bőrdíszművesek, kalaposok, gyapjúfedolgozók, népviselet-készítők). Az ágazatok között voltak a természetes kozmetikumokat készítők és a lakásdekorációval foglalkozó kézművesek is. Összesen 74-en igazolták vissza a részvételüket és vették át a cégéreket a pénteki eseményen – osztotta meg András Hunor Jenő.

„A cégér helyi kovácsmester munkája, és a kérésünk az, hogy a műhelyek a munkapontoknak a leglátványosabb homlokzatára tegyék fel ezeket. A célunk, hogy ne csak a fizikális térben segítsük ezeket a tevékenységeket, hanem a virtuális világban is. Ezért a webfelületünkön egy interaktív térképen meg lesznek jelenítve azok kézművesek, akik válaszoltak a felhívásukra” – foglalta össze az ügyvezető igazgató.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?