Egész napos rendezvénnyel köszöntik az időseket Csíkszeredában
Ünnepi rendezvénnyel köszöntötte szerdán a szépkorúakat az Idősek Világnapja alkalmából Hargita Megye Tanácsa és alintézménye, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, együttműködésben a csíkszeredai Városházával.
Az Európai Unió által finanszírozott program nyitányaként Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság igazgatója köszöntötte a megjelenteket a Csíki Moziban.
Mint az igazgató elmondta: évről évre igyekeznek azokat a csoportokat, azokat az időskorú vagy különleges igényű embereket megünnepelni, akikkel foglalkozik a megyei tanács igazgatósága.
„Nem véletlenül beszélek megünnepléstől, hiszen úgy gondoljuk, hogy az élet bármilyen formája, az élet bármelyik kora tele kell legyen örömmel, ünneppel és olyan tevékenységekkel, amelyekben örömünk lehet” – fogalmazott a szakember. Hozzátette, az idősebb korosztálynak is meg kell találnia minden nap azt a tevékenységet, legyen az séta, találkozás a barátokkal, az éneklés, vagy akár a sport, amiben örömmel vesz részt.
„Tisztelet, hála, köszönet. Ezek a szavak jutnak eszembe. (…) Hála és köszönet a Jóisten után önöknek, hogy ezt a közösséget megtartották, hogy mi ma magyarul beszélhetünk itt Csíkszeredában, hogy a keresztény hitet, a szülőföldet megtartották, hogy itthon maradtak, nem vándoroltak el, hiszen sokan megtették” – fogalmazott Becze István megyei tanácsos, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke.
Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere köszöntőjében az idősorúak aktív szabadidő-eltöltésének fontosságát hangsúlyozta ki, amelyek találkozási lehetőségeket is biztosítanak számukra kortársaikkal. A városvezető megosztotta: jó hír az idősebb korosztály számára, hogy hamarosan újra fog indulni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának szervezésében az ötven év felettiek számára szervezett Ezüst Akadémia oktatási program.
„Most már sokat tudunk arról, hogy mitől tudnak bármilyen időszakban az emberek frissen, fitten és a közösség részeként aktívak maradni. Az egyik ilyen a tanulás. Minden tanulás bármilyen korban is legyen, akár időskorban, fiatal korban, olyan folyamatokat indít el a testünkben, amelynek eredményeként a szervezet fitten tartja magát” – emelte ki a városvezető.
A köszöntőbeszédeket követően Schmidt Zsófia pszichológus előadását hallgathatták meg az érdeklődők, majd kulturális program következett, amelyben kórusok, kávéházi zene és filmvetítés is helyet kapott. A délután folyamán a Csíki Székely Múzeumban ingyenes tárlatvezetéssel kedveskednek a nap ünnepeltjeinek.
Az idősek világnapját minden évben október 1-jén tartják, az ENSZ 1990-es kezdeményezésére. Először 1991-ben ünnepelték meg, célja pedig az idősek tiszteletének, megbecsülésének és jogainak hangsúlyozása. A nap alkalmat ad arra is, hogy felhívják a figyelmet a generációk közötti szolidaritás fontosságára és az idős emberek értékes tapasztalatára.
CSAK SAJÁT