Iskolakezdés: egyelőre nincs szó tanügyi sztrájkról

A kormány nem mondott le semmiről, amit a tanároknak ígért, és jelenleg nincs szó sztrájkról – jelentette ki Simion Hăncescu, a Szabad Oktatási Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, miután tárgyalt hétfőn Marcel Ciolacu miniszterelnökkel.

„A megbeszéléseket követően az a gondolat alakult ki, hogy abszolút semmit sem hagytak el abból, amit szabályoztak és ígértek. Még ebben a hónapban megkezdjük a munkaügyi minisztériumban a megbeszéléseket a bérrácsról. Várjuk a munkaügyi minisztérium hivatalos meghívását, hogy tisztázzuk a bértáblával kapcsolatos kérdéseket” – mondta szakszervezeti vezető az Agerpres szerint.

„Felhívtuk a miniszterelnök figyelmét is arra, hogy probléma van a rendszerben. Mint a sajtóból megtudtuk, vannak panaszok az igazgatók részéről, akiknek alacsonyabb a fizetése, mint a végrehajtói testület tagjaié, és már vannak olyan igazgatók, akik emiatt lemondtak. Vannak más fenyegetések is a távozással kapcsolatban. Megerősítették, hogy ez ismert probléma, és hogy megoldást keresnek, mert valóban abnormális, hogy egy igazgatónak alacsonyabb a fizetése, mint egy alkalmazottnak” – folytatta Hăncescu.

Egyelőre úgy tűnik, a tervek szerint, szeptember 11-én menetrend szerint megkezdődik az iskola | Fotó: Adobe Stock

„Egyelőre nincs szó sztrájkról. Van egy menetrendünk, ahogy mondtam. A 48-as rendelet szerinti emeléssel kapjuk a fizetésünket. 2024. január 1-jén újabb emelésről kell beszélnünk. Addig várjuk, hogy a dolgok rendeződjenek, mert ahogy a miniszterelnök úr is mondta, most van néhány azonnali prioritásuk a nyugdíjtörvénnyel kapcsolatban, és közvetlenül utána foglalkozunk a bértörvénnyel” – tette hozzá Hăncescu.

Az FSLI vezetője azt is elmondta, hogy a vezetői fizetésekkel kapcsolatban az egyik lehetőség az, hogy az igazgatónak 10 százalékkal magasabb legyen a fizetése, mint annak az alkalmazottnak ugyanabban az intézményben, aki a bérrácsban a maximumot kapja.

Marius Nistor, a Spiru Haret Oktatási Szakszervezetek Szövetségének elnöke a maga részéről azt mondta, hogy a végrehajtó hatalomnak megoldást kell találnia azoknak a fizetésére, akik az egyetem előtti oktatási projektekben is részt vesznek az Országos Újjáépítési és Rezilienciaépítési Program (PNRR) finanszírozásával.

„Aggályokat fogalmaztunk meg azzal kapcsolatban is, hogy a PNRR-ből milyen pénzeknek kellene származniuk az egyetem előtti oktatás fontos projektjeinek finanszírozására. Felvetettem egy olyan kérdést, amelyet önök is jól ismernek – az igazgatók és a személyzet fizetését, akiket ezeken a projekteken alkalmaznak majd. Már régóta mondom, hogy a PNRR-s projektek szerint a pályázatok lebonyolításában részt vevő igazgatók és könyvelők nem kapnak ezért plusz pénzt. A kormánynak megoldást kell találnia az érintett kollégák fizetésére” – mondta Nistor.

Augusztus végén mintegy 2500 igazgató és igazgatóhelyettes írta alá a kormányhoz intézett nyílt levelet, amelyben sürgős intézkedést követeltek a bértábla kiigazítása érdekében.

Az oktatási szakszervezetek képviselői hétfőn találkoztak Marcel Ciolacu miniszterelnökkel a kormány székhelyén.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?