A pedagógusok béremeléséről szóló kormányrendelet már meg is jelent a Hivatalos Közlönyben

Megjelent hétfőn a Hivatalos Közlönyben a tanügyi alkalmazottak bérezéséről szóló 2023/57-es sürgősségi kormányrendelet.

A hétfőn elfogadott sürgősségi rendeletnek nem az indoklásába, hanem a szövegébe került be az az előírás, miszerint 2024. január elsejétől az új közalkalmazotti törvényben előirányzott béremelés 50 százalékával növelik a fizetéseket a tanügyben – közölte a Ciucă-kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján Dan Cărbunaru kormányszóvivő.

Fotó: Hivatalos KÖzlöny

Elmondta, hogy a jogszabály a 3. paragrafus második bekezdésében előírja, hogy a jövő januártól hatályba lépő új közalkalmazotti bértörvényben a tanárok bértáblája az állami társadalombiztosítási költségvetés kiszámításakor alapul vett országos átlagbértől indul. A 3. paragrafus harmadik bekezdése szerint a tanügyi alkalmazottak fizetését 2024. január elsejétől az akkori alapbérük és új közalkalmazotti bértörvényben előírt fizetésük különbözetének 50 százalékával emelik.

A kormányszóvivő pontosítása előtt a tanügyi szakszervezetek sérelmezték, hogy új közalkalmazotti törvényben előirányzott béremelés 50 százalékával kapcsolatos előírás nem a sürgősségi rendelet szövegében, hanem csak az indoklásában szerepelt.

Miután a rendelet megjelent a közlönyben és a tanügyi szakszervezetek bejelentették, hogy beszüntetik a sztrájkot, Nicolae Ciucă bejelentette lemondását a miniszterelnöki tisztségről.

Kapcsolódók

Kimaradt?