Megszólalt a héten a Mandiner legfrissebb számában Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, és annak apropóján, hogy a magyar kormány támogatásával megvalósulva, az általa vezetett szervezet és a kolozsvári Iskola Alapítvány együttműködésével létrejön az erdélyi iskolabusz-hálózat, elmondta: egy olyan közhasznú programban sikerül ez év szeptemberétől szintet lépni, amely már első, felvidéki fázisában is teljes siker koronázott.

Szavai szerint Szlovákiában „2022 szeptemberében az érintett iskoláknál azt láttuk, hogy mintegy harminc százalékkal növekedett a magyar iskola első osztályába íratott gyermekek száma a korábbi évek átlagához képest. Ráadásul olyan településeken is, főként Kelet-Felvidéken, ahol negyven-ötven éve nem volt magyar iskolakezdő, felbukkantak családok, amelyek azt mondták, hogy ha van ilyen lehetőség, szívesen élnek vele. Azóta ezeken a településeken újra van magyar iskolakezdő, ami elképesztő eredménynek tekinthető.”

Megítélése szerint: „a gyerekek szervezett buszoztatása nem csupán a magyar szülőknek segít azzal, hogy gyermekük magyar iskolába járhat, hanem azoknak a magyar oktatási intézményeknek is, amelyek folyamatosan létszámproblémával küzdenek.” Azt is hozzátette: „Mindez hosszú távon lehetőséget kínál a családoknak arra, hogy a nemzetiségi identitásukat a legkisebb és legrejtettebb szórványtelepülésen is meg tudják őrizni. Az összmagyarságnak is segítünk, hiszen ha meg tudjuk menteni a szórványban született gyermekeket a nemzet számára, akkor ezekben a régiókban is van mire támaszkodni." 

Olvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek arra a múlthavi cikkünkre, melyben az Iskola Alapítvány által szervezett kolozsvári sajtótájékoztatón résztvevő kollégánk beszámolt arról, hogy több mint kétéves előkészület után a Rákóczi Szövetség kezdeményezésére, és figyelembe véve a Kárpát-medencei magyar fiatalok megmaradásáért és megtartatásáért 1989-es megalapítástól kezdve oly sokat tevő szervezet felvidéki tapasztalatait, Erdély szórványvidékein is iskolabusz-hálózatot hoznak létre, melynek célja, hogy minél több magyar gyerek részesüljön anyanyelvi oktatásban.

Ezen a február 22-i sajtóértekezleten, amelyen jelen volt Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Panyi Miklós, a budapesti Miniszterelnökség stratégiai államtitkára, Nagy Zoltán Levente, az Iskola Alapítvány elnöke elmondta: az iskolabusz-hálózat létrehívását azok az aggasztó adatok tették szükségessé, amelyek arról tanúskodtak, hogy Erdélyben a magyar nyelven tanuló diákok aránya 12 százalékkal csökkent az elmúlt tíz évben.

Erre a következtetésre az Országos Statisztikai Intézet 2012 és 2021 közötti időszak megyékre és tannyelvre lebontott adatait elemezve jutottak el – tette hozzá az alapítványi elnök, aki néhány, a szórványvidékekről származó riasztó adattal is szolgált azt követően, hogy rámutatott: „A román többségű népességnél jóval nagyobb mértékben csökken a magyarul tanulók aránya, ez elsősorban demográfiai probléma, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebb magyar gyermek születik.” Így beszámolt arról, hogy az elemi és általános iskolákban tanuló magyar gyerekek száma Hunyad megyében 41, Beszterce-Naszódban 34, Szeben megyében pedig 32 százalékkal csökkent. Az is kiderült a tájékoztatójából, hogy középfokon a magyar diáklétszám-fogyás ennél is jelentősebb. Ennek tudható be, hogy Szeben megyében 2020-ban teljesen megszűnt a magyar nyelvű középfokú oktatás, miközben Máramarosban 48, Arad megyében 40, Szilágyban pedig 35 százalékkal csökkent egy évtized alatt a magyar középiskolások létszáma.

Nem kétséges, hogy e kedvezőtlen folyamatok megállítása, illetve esetleges visszafordítása nemcsak közösségi érdek, hanem kőkemény nemzetstratégiai kérdés is – derült ki az elhangzottakból. Hogy a magyar kormány mennyire átérzi annak felelősségét, hogy cselekedni kell, azt Panyi Miklós, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkára fogalmazta meg Kolozsváron. Ő egyrészt szólt arról, hogy Kárpátalja után a budapesti kormány a romániai magyar nyelvű oktatásban résztvevő tanulók számára is megnégyszerezi az oktatási-nevelési támogatást, és teszi másutt is a környező országokban. Másrészt pedig elmondta, teljes mellszélességgel támogatják annak a Felvidéken a Rákóczi Szövetség által kezdeményezett és tavaly beindított iskolabusz-program Erdélyre történő kiterjesztését, melynek célja segíteni abban, hogy a szórványban élő magyar családok gyerekeit ingyenesen lehessen elszállítani a legközelebbi anyanyelvű oktatást nyújtó iskolába.

Hadd idézzem az ő szavait egy akkori videós nyilatkozatából:

„Természetes a magyar kormány részéről, hogy ezt a kezdeményezést felkarolta. Az iskolabuszok háromszorosan is segítség. Egyrészről segítik a magyar családokat, akiknek a számára nagyon-nagyon nehézkes volna a gyermekeik eljuttatása a magyar oktatási intézményekbe. Segítség a helyi magyar közösségeknek is, és támogatás a magyar iskoláknak is, amelyek szintén csökkenő diáklétszámmal szembesülnek, különösen a szórványosodó területeken, szórványvidéken.

Az a Csáky Csongor, aki a Rákóczi Szövetség elnökeként ezen a sajtóértekezleten beszámolt arról, hogy a tavalyi tanévkezdéskor Felvidéken kísérleti jelleggel a szórványban és a nyelvhatáron működő 15 iskolát 16 iskolabusszal láttak el, és ennek köszönhetően mintegy 30 százalékkal megnőtt azoknak a gyerekeknek a száma, akik az iskolabusszal ellátott magyar nyelvű tanintézményekbe iratkoztak be, a Mandiner eheti számában Ádám Rebeka Nórával elbeszélgetve immár a szélesebb közvélemény számára is bemutatta ezt a nagyszabású, immár Erdélyre is kiterjedő nemzetstratégiai programot.

Hadd jegyezzem meg közbevetőleg, nincs kétségem afelől, hogy ennek a projektnek folytatása lesz, aminek jótéteményeit minden bizonnyal már a közeljövőben megtapasztalhatják a többi Kárpát-medencei magyaroklakta régiókban élő nemzettársaink is. A most bemutatásra kerülő, Iskolabuszok a nyelvhatáron címet viselő írás, mely az ötletgazda-kezdeményező Csáky Csongorral folytatott dialógus eredménye, számomra azt sugallja, legközelebb már arról olvashatunk, hogy a Vajdaság vagy Kárpátalja szórványvidékein is megjelentek a Rákóczi Szövetség iskolabuszai, melyeknek nemcsak beszerzését biztosítja a magyar kormány, hanem működtetésükben és karbantartásukban is oroszlánrészt vállal.

„Az egész Európát jellemző fogyás a Kárpát-medencei magyarságot is húsba vágóan érinti – a szórványvidéken hamarosan iskolabuszok járnak minden elérhető magyar gyermekért” – szól a cikk felvezetője, ami után annak szerzője rögtön a lényegre tér. Előbb röviden helyzetértékelő pillanatfelvételt vázol, majd át is adja a szót beszélgetőpartnerének:

„A csökkenő gyereklétszám miatt a határon túli magyarságnak nehézséget okoz az anyanyelvi oktatási intézmények fenntartása és az anyanyelvi oktatáshoz való hozzáférés. Ezekre a kihívásokra reagálni kell. Ezért is indít iskolabuszokat Erdély harmincegy szórványtelepülésén a Rákóczi Szövetség a következő tanévben. A projekt hiánypótló abban a tekintetben, hogy végre a nemzet és a nyelv határán élő fiataloknak is meglesz a lehetőségük arra, hogy magyar nyelven tanuljanak. 

A régóta vágyott erdélyi iskolabusz-hálózat a magyar kormány támogatásával valósul meg, a Rákóczi Szövetség és a kolozsvári központú Iskola Alapítvány együttműködésével. »Egy korábbi erdélyi kutatásunk alapján 8+1 fős mikrobuszok beszerzését indítottuk el. Július 31-ig harminchat gépkocsi kerül a Rákóczi Szövetség tulajdonába, hogy a következő tanévtől erdélyi magyar tannyelvű iskolák diákjait szállítva szolgálja a magyar közösséget" ––mondja lapunknak Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke.«” 

Ezt követően a Mandiner munkatársa leírja, hogy a Rákóczi Szövetség 2004 óta átfogó iskolaválasztási programot menedzsel a Magyarországgal szomszédos államok magyarlakta területein. Tette ezt előbb a szervezet számára mindig prioritásként kezelt Felvidéken, utána pedig a 2010-es évek elején előbb a Partiumban, majd Erdélyben is. Hogy Felvidék miért is mindig „primus inter pares” számukra, annak magyarázata egyszerű: a Rákóczi Szövetséget felvidéki kötődésű és az ottani magyarság ügyéért elkötelezett személyek alapították, ikonikus egykori elnöke pedig az a szenci felmenőkkel rendelkező Halzl József volt, akinek munkája és személyisége formálta a Szövetséget három évtizeden át és határozza meg mindmáig.

Azt már ismét Csáky Csongortól tudjuk meg, hogy mivel úgy gondolják, soha sem lehet eléggé korán kezdeni az elhivatott munkát, „a szövetség megpróbál már a magyar kisgyermekek megszületése után kapcsolatba lépni a szülőkkel, éreztetve velük, hogy a gyermekek sorsa nem közömbös az anyaország számára, Magyarország odafigyel rájuk. Az óvodáskoron keresztül egészen az iskolába lépésig igyekszünk kapcsolatban maradni a családokkal, s kisebb gesztusokkal, programokkal, beszélgetésekkel arra bátorítani őket, hogy amikor elérkezik az iskolaválasztás ideje, akkor az anyanyelvi intézményeket válasszák. Meg vagyunk győződve arról, hogy ez a gyermek szempontjából is üdvös, illetve a közösség megmaradását is szolgálja" – fogalmazott az elnök.

A már említett kolozsvári sajtótájékoztatón Csáky Csongor felidézte: 2021-ben elindítottak egy Felvidékre, Erdélyre és Kárpátaljára vonatkozó kutatást, amelyben azt vizsgálták, hol lenne érdemes a magyar iskolaválasztás elősegítéséhez az iskolabuszok révén hozzájárulni. Felmérésükből kiderült, nagyon sok olyan település van a szórványvidékeken, ahol a szülők a saját hibájukon kívül nem tudják gyermeküket az esetleg több tíz kilométerre lévő magyar iskolába járatni.

Mostani megszólásában tovább árnyalja a képet, cseppet sem elhanyagolható jelentőségű adalékokkal.  Íme, hogyan köszönnek ezek vissza a Mandineres publikációban:

„Rákóczi Szövetség által elvégzett kutatás rámutat: gyakorlatilag

minden külhoni magyarlakta régióban hozzájárulhat a magyar iskola választásához a megfelelően megszervezett iskolabusz-hálózat. Ugyanis a szórványvidékeken sok olyan település van, ahol nem működnek magyar oktatási intézmények, a még ott élő magyar családok pedig a földrajzi távolság és a közlekedési nehézségek miatt nem minden esetben tudnak eljutni a legközelebbi magyar iskolába. Sajnos ez a jelenség nem csupán a kisebb mélyszórvány-falvakra igaz, hanem olyan nagyvárosokra is, mint Temesvár vagy Nagybánya. Ezeken a településeken működik egy-egy magyar iskola, de a külvárosi szülők nem biztos, hogy fel akarják ültetni kisiskolás gyermeküket arra a tömegközlekedési járműre, amely elvihetné őt az intézményhez.”

A bevezetőnkben már idézett, szívet-lelket melengető Csáky Csongor-szavakat az iskolabusz-program felvidéki beindításának „jól vizsgázásról” már nem ismételném meg. Amit ezekhez hozzátett az viszont idekívánkozik.

Az új tanévtől beinduló iskolabusz-projekt tizenegy erdélyi és partiumi megyét érint, a harminchat jármű több mint száz településről tudja majd ingáztatni a gyermekeket, akik száma mintegy ötszázra becsülhető. Ezzel kapcsolatban Csáky fontosnak ítélte elmondani: „Előzetes becslések szerint ezzel mintegy ötszáz gyermeknek tudnak lehetőséget kínálni, hogy eljusson a magyar intézményekbe. „Azt fontos aláhúzni, hogy alapvetően nem az idősebb diákokat szeretnénk ingáztatni. A cél az, hogy elérjünk minden olyan családot a szórványvidékeken, ahol iskolakötelessé váló gyermek él. Minden esetben igyekszünk elmondani a szülőknek, hogy ne féljenek magyar iskolát választani, ne tartsanak attól, hogy a gyermekük nem jut el oda. Ígéretet teszünk nekik, hogy szeptember elsejétől a kirendelt iskolabusz minden tanítási napon reggel és délután megáll a házuk vagy lakásuk előtt, hogy segítse a gyermeknek az iskolába jutást és az onnan való biztonságos hazaérkezést.”  

A záró passzusban helyet kap az is, hogy a szórványterületeken élő magyar kisgyerekek sorsának kérdése sokáig viták tárgya volt Magyarországon és a határokon túl is. Ütköztek azok a vélemények melyek szerint a magyar gyerekeket helyben kell tartani és a szórványban segíteni a boldogulásukat, illetve azok, melyek szerint a tömbmagyar településeken működő magyar intézményekben kellene taníttatni őket, teljes ellátást nyújtva nekik.

Utóbbinak élharcosa volt az úgynevezett „gyöngyhalászmódszert” szorgalmazó Szász Jenő főállású „nemzetstratéga”, aki felvetette: megfontolandó lenne a szórványból való „kontrollált visszavonulás” és az „önkéntes területfeladás” lehetősége, illetve a magyarságához jobban ragaszkodók, tehát „nemzetstratégiailag értékes” emberek Székelyföldre történő áttelepítése.

Akár e hagymázas gondolatokra való egyfajta reagálásként is értékelhető mindaz, amit a Rákóczi Szövetség elnöke végszavában határozottan leszögez:

„Mi úgy gondoljuk, hogy egy hat-hétéves gyermeknek még a család a természetes közege, nem szabad ilyen fiatalon elszakítani tőle. Az, hogy valaki középiskolásként vagy egyetemistaként hol tanul, és hogy akkor kollégiumba megy-e, már más kérdés. Egy biztos: ha egy iskolakezdő magyar gyermeknek nem segítünk abban, hogy az anyanyelvén tudja megkezdeni a tanulást, akkor arról a gyermekről jó eséllyel lemondhatunk, hiszen nem fog megtanulni írni-olvasni magyarul, nem lesz magyar kapcsolatrendszere, ennek következtében pedig nem lesz meg az esélye sem arra, hogy később megfelelően tudjon integrálódni a magyar oktatás következő szintjeibe."