Így ünnepel március 15-én az erdélyi magyarság (PROGRAMOK)

„1848-ban minden tiszta szívű magyar polgár a haza és a nemzet győzelmét akarta. Idén március 15-én fejet hajtunk a márciusi ifjak és a szabadságharc hősei előtt, és belevágunk saját küzdelmünkbe. 2024-ben is győzzön a szabadság, győzzön a testvériség, győzzön az egyenlőség, és legfőképpen: győzzenek a magyarok!” – olvasható az RMDSZ hétfői közleményében. Az erdélyi nagyvárosok legfotnosabb programjait emeltik ki az alábbiakban. 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) március 15-én két kiemelt központi rendezvényt szervez: Sepsiszentgyörgyön (a Szabadság-téren, 16.00 órától) és Nagyváradon (a Szacsvay-szobornál, 19.00 órától). Mindkét eseményen jelen lesz és beszédet mond Kelemen Hunor szövetségi elnök és Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere.

Nemzeti ünnepünk alkalmából országszerte megemlékeznek az 1848–49-es forradalom és szabadságharcról. A rendezvények összesített listája ide kattintva olvasható.

Sepsiszentgyörgy

Március 15-én a hagyományos ünnepi felvonulás és megemlékezések a város főtéren zajlanak. Felvonulnak a hagyományőrző huszárok, beszédet mond Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, valamint Kelemen Hunor RMDSZ elnök is.

Fotó: Kristó Gothárd Hunor

Az ünnepség keretében Ft. Ilyés Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Szent József plébániatemplom plébánosa adja áldását az egybegyűltekre. A főtéri színpadon a Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a Plugor Sándor Művészeti Líceum, a Református Kollégium, a Székely Mikó Kollégium diákjai, a Pécsi Református Kollégium Vegyeskara, valamint a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar, az Egyesített Kórus és a Kincskeresők Néptáncegyüttes lépnek fel.

Nagyvárad

Március 14-én 19 órától átadják a Márciusi Ifjak-díjat, majd ünnepi előadáson vehetnek részt az érdeklődők, ugyanis fellép a Nagyvárad Táncegyüttes. Ezt követően 22.30-től forradalmi kvízestet szervez a Nagyváradi Magyar Diákszövetség.

Fotó: Bihar megyei RMDSZ

Március 15-én koszorúzást szerveznek a biharpüspöki világháborús emlékmű mellett álló kopjafánál (11 órakor), ezt követően ünnepi istentisztelet lesz a rogériuszi református templomban (12), majd koszorúkat helyeznek el a harangtorony alatt kialakított honvéd emlékhelyen. Délután koszorúzás lesz Rulikowski Kázmér emlékművénél (14), a Nicolae Bălcescu-szobornál (14.40) és Petőfi Sándor szobránál (15.30). 17.30-tól ökumenikus istentiszteletre várják az érdeklődőket a nagyváradi evangélikus templomba. Az ünnepi beszédek 19 órakor hangzanak el Szacsvay Imre mártír országgyűlési jegyző szobránál, majd ezt követően kerül sor a huszárok vezette zászlós, fáklyás felvonulása Fő utcán.

Szatmárnémeti

A Szatmárnémeti RMDSZ a Szent István Körrel, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezéssel és az Identitás Alapítvánnyal partnerségben szervezi a március 15-ei ünnepi megemlékezést. A program már 14-én, csütörtökön megkezdődik, a Szatmárnémeti Északi Színházban 18.00 órakor kezdőtő díszelőadás (Párosan szép, a Bekecs Néptáncszínház előadása, zenél a Tokos zenekar) alkalmával dr. Szőcs Péter régész-történész méltatja a forradalmi eseményeket, majd átadják az Ezüst Tulipán-díjakat.

Fotó: Czinzel László

Március 15-én, pénteken 15.30-kor ökumenikus istentisztelet kezdődik a Láncos-templomban, majd 16.30-kor lesz a gyülekező a Villanyóránál (Ormos-ház). 16.40-kor indul a felvonulás lovas huszárokkal és fúvószenekarral az István téri Petőfi-szoborhoz, ahol 17.00 órakor kezdődik az ünnepi megemlékezés.

Marosvásárhely

A megemlékező ünnepségre március 15-én 16 órától kerül sor a Postaréten, a Székely Vértanúk Emlékművénél. Az eseményen fellépnek a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, valamint a II. Rákóczi Ferenc Teológiai Líceum volt diákjai, emellett pedig Maros Megyei Nyugdíjasklub finomságokkal vendégeli meg a résztvevőket.

Ezt követően, 18 órától a Könyv és gyertya díj-átadó ünnepségére kerül sor ugyancsak Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében. A tizedik alkalommal megszervezett eseményen számos Maros megyei személyt tüntetnek ki, akik életük, munkásságuk során kiemelkedő módon segítették a magyar közösséget. A díjátadó-ünnepséget Szalóki Ágnes koncertje zárja.

Csíkszereda

Csíkszeredában már délelőtt 11 órától megemlékező ünnepséget tartanak a Petőfi Sándor Általános Iskolában, majd 16.30 órakor koszorúzzák meg a Gál Sándor szobrát.

Fotó: Márk Boglárka

A Gál Sándor téri koszorúzást követően leleplezik a Nagy István Művészeti Középiskolánál azt az emléktáblát, amelynek központi eleme a Kossuth Lajos portréját ábrázoló bronz dombormű. Az eredetileg Kéry Ferenc ceglédi szobrászművész által készített alkotást Baráth Fábián szolnoki szobrászművész öntötte újra. Az emléktábla Csíkszereda testvérvárosa, Cegléd, a Kossuth Múzeum, a Turini Százas Küldöttség Múzeumbaráti Kör és a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Öregdiák Egyesületének felajánlása.

A Vár téren 18.00 órakor kezdődik a megemlékező ünnepség.

Kolozsvár

Március 15-e alkalmából egész héten a nemzeti ünnepre készülnek Kolozsváron és a megye más településein is, a szervezők a részletekről hétfőn tájékoztatták a sajtót.

Nemzeti ünnepünkön 12 órától koszorúzással egybekötött megemlékezésre kerül sor a szamosfalvi honvéd vértanúk emlékművénél, majd 14 órától a Protestáns Teológiai Intézettől indulva felvonulás veszi kezdetét. Az ünneplők a Szent Mihály-templomba mennek, ahol 14.30-tól ökumenikus istentisztelet veszi kezdetét a kolozsvári történelmi egyházak szervezésében.

Fotó: Kiss Gábor

Az istentiszteletet a főtéri ünnepség követi: 14.30-tól Mátyás király szobra mellett lép fel a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus, amelyet a Tokos Zenekar és a Sapientia EMTE Táncművészet szakos diákjainak közösen összeállított műsora követ.

Mátyás király szülőházánál 18 órakor kezdődik az ünnepi megemlékezés, 19 órától pedig a Tokos Zenekar és a Bekecs Néptáncszínház közös előadását tekinthetik meg az érdeklődők a Diákművelődési Házban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?