Hargita megye: nem minden iskolában indokolt a „büntetőszobák” létrehozása

Többségében kijelölték ugyan a „büntetőszobákat” az általunk megkeresett székelyföldi iskolákban, de a tanügyminisztérium által lehetőségként felkínált intézkedés gyakorlati alkalmazásáról még kevés tapasztalatot tudtak megosztani. Van olyan intézmény, ahol nem tartják szükségesnek, míg olyan is akad, ahol örülnek, hogy az órákról kitett diákok nem csellengenek, hanem felügyelet mellett lehetnek.

Három hét telt el azóta, hogy megkezdődött a több újdonságot is tartogató 2024/2025-ös tanév. Az oktatási szaktárca által bevezetett egyik új szabályozás szerint az idei tanévtől bevezették a „büntetőszobát”. Azon tanulókat, akik a tanítási idő alatt olyan magatartást tanúsítanak, amely megzavarja a tanóra menetét, a tanár dönthet úgy, hogy az óra alatt az iskolában egy másik terembe küldi, hogy ott folytassa a tevékenységét. Ebben az esetben a tanulót egy másik tanárnak vagy kisegítő alkalmazottnak kell felügyelnie, és a szülőt értesíteniük kell.

Az intézkedés gyakorlatba ültetése általában véve gondot okozott az iskoláknak, az első hetek tapasztalatairól Hargita megyei intézményvezetőket kérdeztünk.

Az óra minősége a legfontosabb

Ideiglenes helyszínen, a „második tanári szobában” jelölték ki a „büntetőszoba” helyszínét a felújítás alatt álló székelyudvarhelyi Bányai János Műszaki Szakközépiskolában – közölte érdeklődésünkre Feleki Csaba igazgató. Mint az intézményvezető megosztotta, azok a tanárok látnak el felügyeletet a teremben, akiknek órarend szerint éppen lyukas órájuk van.

„Még szerencsére nem használtuk, nem voltak nehezebb esetek, amiket ne tudtunk volna megoldani, igaz, csak most fogtunk neki a tanévnek, még hátravan a neheze. Szerintem a gyermeket a pedagógus le kell tudja kötni az órán, az óra minősége a legfontosabb. Mi (tanárok) is kell változzunk azért, hogy az igényeknek megfelelően tudjunk velük dolgozni. Ha unalmas az óra, a gyermek elkezd mással foglalkozni” – fogalmazott Feleki Csaba.

Számít a családi háttér

Egy másik székelyudvarhelyi iskolában, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban „nem szándékoznak” létrehozni elkülönítő szobát. Mint Tőkés Zsolt igazgató fogalmazott: úgy érzi, jó tanári kar dolgozik az intézményben és egy ilyen összetételű pedagógus-közösségnek tudnia kell megoldani a diákok között tapasztalt problémákat.Illusztráció: Pexels

„Ha éppen arról van szó, ki tudunk jelölni ilyen szobát, de őszintén szólva még nem gondolkoztunk ezen. Valószínű, hogy könnyű dolgunk van iskolaként, hiszen nem olyan gyerekek jönnek ide, akikkel probléma adódna. Rendezettebb családokból érkeznek a diákjaink, és ez is sokat számít. Van, ahol valószínűleg szükséges, nálunk nem volt még olyan eset, hogy kellett volna valamilyen fenyítés, legalábbis amióta én vagyok az igazgató” – foglalta össze az intézmény vezetője.

Rossz az elnevezés

Nem tartja helyesnek a „büntetőszoba” elnevezést Kedves Tihamér, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója. Elmondása szerint inkább „fegyelmi szobának” lehetne hívni, hiszen fegyelmi vétség esetén fegyelmezési, nevelési szándékkal lehet ide küldeni a diákokat, nem pedig büntetés jelleggel.

„Az ott töltött időnek nevelő jellege kellene legyen. Nálunk a könyvtár van kijelölve, de még nem használtuk eddig. Nagyon régen működtettünk hasonlót, de nem büntetőszobaként, hanem felzárkóztatóként” – osztotta meg az igazgató. Mint hozzáfűzte: a tanári felügyelet rendszerét most dolgozzák ki. „Most boncolgatjuk, hogy mi lenne a legjobb megoldás, hogyan lehet kivitelezni, hogy tényleg hasznos legyen a gyerek számára, aki ott van” – tette hozzá.

A „büntetőszoba” elnevezést kifogásolta Szén János, a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola igazgatója is. Mint a Maszol érdeklődésére elmondta, tudnak kialakítani elkülönítő helyiséget.

„Szükség esetén kialakítjuk és a gyerekeket odaküldjük. Eddig is volt olyan, hogy a tanár kitette az óráról a diákot, habár nem volt ez törvényesítve, most már megteheti. Felügyeletet is tudunk biztosítani, beosztjuk a tanárokat, a kisegítő személyzet is kész részt venni ebben. Én nem látok az intézkedésben kifogásolni valót, a nem helyes viselkedésért eddig is küldtek ki órákról diákokat. Eddig felügyelet nélkül mehetett, amerre éppen gondolta. Ebben a tanévben még nem volt ilyen eset, év elején vagyunk, még ők is türelmesebbek” – mondta Szén János. Hozzátette, a belső rendszabály megváltoztatására is szükség van a „büntetőszoba” működtetésének szabályozásához.

Csak lehetőség

Tankó Mária-Edit, a gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola igazgatója megkeresésünkre azt hangsúlyozta, hogy az általa képviselt értékrend nem a büntetést helyezi előtérbe. „A mi iskolánkban nem hoztuk létre ez a büntetőszobát, aminek a nevét inkább ki sem mondanám. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek problémás eseteink, de azokat megpróbáljuk úgy megoldani, hogy mindig a probléma gyökeréig ásunk, megnézzük, miért alakult ki és próbálunk rajta segíteni. Egyáltalán nem vagyok a büntetőszoba híve, nagyon örvendtem, hogy a jogszabály nem kötelez ennek létrehozására, csak lehetőségként rögzíti” – hangsúlyozta az igazgató.

Ez utóbbit megerősítette érdeklődésünkre Demeter Levente, Hargita megyei főtanfelügyelő is. Mint fogalmazott: „ez egy lehetőség, amit a jelenlegi törvénykezés lehetővé tesz. Minden iskola a belső rendszabályzatában szögezi le, hogyan akarja alkalmazni”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?