Büntetőszobába a „rossz” gyerekkel? – Alkalmazniuk kell az új szabályt az iskoláknak?

Számukra idegen megoldásnak érzik az iskolai büntetőszoba bevezetését a megkérdezett intézmények vezetői, sőt, azt mondják, nincs is szükség rájuk. Nyilván vannak rendetlenkedő gyermekek, de azok helyzetén csak ront, ha kiküldik őt, és nem vehetnek részt az órán. Az igazgatók azt tapasztalják, a fegyelmi gondok a speciális igényű gyerekekkel vannak, akiknek éppen ezért fejlesztő pedagógus segítségére lenne szükségük. Ez két másik problémára világít rá: a szakember hiányára és arra, hogy sok szülő nem akarja elismerni, hogy gond van, így segítséget sem kap a gyermeke. Korábbi cikkünkben az okoseszközök iskolai használatának korlátozásáról kérdeztünk három iskolaigazgatót. A büntetőszobák kérdésével folytatjuk. 

Mint arról korábban beszámoltunk, az idei tanévtől minisztériumi döntésre bevezetik a büntetőszobát. Ez azt jelenti, hogy azon tanulókat, akik a tanítási idő alatt olyan magatartást tanúsítanak, amely megzavarja a tanóra menetét, a tanár dönthet úgy, hogy az óra alatt az iskolában egy másik terembe küldi őt, hogy ott folytassa a tevékenységét. Ebben az esetben a tanulót egy másik tanárnak vagy kisegítő alkalmazottnak kell felügyelnie, és a szülőt értesíteni kell. Ez nagy vitát váltott ki. A diákszervezetek kérték az illetékeseket, hogy töröljék a bevezetését. Nem örülnek a büntetőszoba kötelező kijelölésének az intézményvezetők sem, ha elismerik is, hogy a rendetlenkedőkkel valamit kezdeni kell.

Illusztráció | Fotó: Pexels

Szakember és terápia kell, nem büntetés

„Nekünk idegen ez a büntetőszoba, és fegyelmi problémáink sem igazán vannak” – szögezte le kérdésünkre a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatónője, Popa Márta. Hozzátette, esetleg az elemiben fordul elő fegyelmi gond abban az esetben, ha ADHD-s, súlyos viselkedési vagy figyelemzavaros, esetleg más tekintetben speciális igényű gyermek van az osztályban.

„Ott sem hiszem, hogy megoldás egy kicsi gyermeket betenni egy büntetőszobába. A megnevezéstől is kiráz a hideg. Fontos lenne a gyermeket kiemelni abból a közösségből, hagyni a többieket dolgozni, és vele külön foglalkozni, míg fel tud zárkózni. Mindenképp szakember bevonása kell” – mutatott rá az intézményvezető.

A szülők nem vállalják fel, hogy gond van

Elmondta, fejlesztőpedagógus kellene foglalkozzon azokkal, akiknek a viselkedésével gond van az iskolában, járna is nekik, de mégsincs ilyen szakember az iskolában, mert nincs elég gyermek, akit felmérettek volna, hogy legyen hivatalos diagnózis, hogy speciális igényű. Legalább nyolc gyermek kell, hogy ilyen állást kérhessen az iskola. 

„Amennyiben a gyermek a speciális igényű kategóriába esik, például figyelemzavaros vagy más gond van, akkor járna neki fejlesztőpedagógus. Viszont ilyen állást nekünk nem hagytak jóvá, mert nem nagyon partnerek a szülők abban, hogy eljárják ezt az utat. Nem nagyon vállalják be, hogy valamilyen problémával küzd a gyermekük, emiatt nem is oldódik meg a gyermeknek a problémája” – mutatott rá a problémák láncolatára az igazgatónő.

Illusztráció | Fotó: Pexels

Kiemelte, ez nem az, amit kinő a gyermek, hanem „szőnyeg alá seprődik” a probléma. „Két szülő járta el ezt az utat, és így nincs állásunk. Ebben az esetben a pszichológust kell bevonnunk. Csakhogy a pszichológusunk még két iskoláért felel, több ezer gyermekért. Nem tud időt és energiát szánni egy olyan figyelemzavaros gyerekre, akivel naponta kéne foglalkozni legalább két órát, hogy helyre jöjjön, hogy megtalálja az utat” – magyarázta.

Nincs erre terem

Mivel ez az előírás, „a törvény az törvény”, jegyezte meg Popa Márta igazgatónő, kijelölnek egy termet büntetőszobának: a könyvtár melletti olvasószoba lesz az, ahol tanítási időben ott van a könyvtáros. A néven még gondolkodnak, mert büntetőszobának semmiképp sem szeretnék nevezni.

Szükség esetén az igazgatói iroda lesz a büntetőszoba a háromszéki maksai Orbán Balázs Általános Iskolában, mondta el kérdésünkre Istók Judit igazgatónő. „Legfeljebb hozzám jönnek be, de nem volt eddig szükség ilyenre. Mi nem tettünk ki soha gyermekeket. Nekünk erre nincs szükségünk” – magyarázta a falu iskolájának vezetője. Hozzátette, egyébként sincs elég terem az épületben, így nem tudnak erre egyet elkülöníteni. Istók Judit is úgy látja, „mindenkit a saját módján kellene tanítani”, hogy fel tudjon zárkózni, a fejlesztéshez azonban szakember kell, a pedagógusok viszont nem gyógypedagógusok. 

Molnár Szilvia, a csíkszeredai Szent Anna Speciális Szakiskola igazgatója sem tartja hatékonynak a büntetőszobát mint megoldást. „Problémás gyerekben ez vagy több feszültséget okoz, vagy kihasználja az alkalmat , és lehetőségként kezeli az tanórai tevékenység alóli »felmentésre«. Ennek ellenére, keresnünk kell egy olyan megoldást, ami illeszkedik a törvényes keretbe, de nem generál több problémát” – fejtette ki az igazgatónő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?