FRISSÍTVE - Fegyelmi eljárás indul Parászka Boróka ellen a Marosvásárhelyi Rádiónál, miután elutasította főszerkesztője kérését és nem mondott fel
Újabb fejezetéhez érkezett a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének állítólagos tettlegességig fajuló nézeteltérése Parászka Boróka és Kiss Dénes újságírók között. Erről maga a Parászka Boróka számolt be hétfőn Facebook oldalán: elmondása szerint a rádió főszerkesztője azt kérte tőle, mondjon fel, miután az ügyészség bizonyíthatóság hiányában vádemelés nélkül lezárta azt az ügyet, amelyben tettlegességgel vádolta meg munkatársát, Kiss Dénest. Ám mivel Parászka Boróka nem tett eleget felettese kérésének, fegyelmi eljárást indítanak ellene. Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztője a Maszolnak elmondta, „ez az ügy nem csak a két kollégáról szól. Súlyosan érinti a rádiót és az itt dolgozó közösséget. Pontot kell rá tenni.”
Amint a Maszolon megírtuk, az alperes, a bántalmazással meggyanúsított Kiss Dénes terjedelmes Facebook-bejegyzésben tette közzé, hogy az ügyészség vádemelés nélkül lezárta az ellene Parászka Boróka feljelentése nyomán indított vizsgálatot.
Az ügy azonban korántsem ült el, mind Kiss Dénes, mind Parászka Boróka a Facebookon terjedelmes bejegyzésekben próbálják alátámasztani igazukat, kvázi bíróságon kívül folytatják azt, amiről az ügyészség kimondta: „az orvosi látlelet csak azt bizonyítja, hogy a sérült személynek minimális sérülései voltak, és a kihallgatott tanúk vallomásai nem támasztják alá, hogy ezt a gyanúsított követte volna el.”
Parászka Boróka hétfői Facebook-bejegyzésében közölte: a Marosvásárhelyi Rádióban újabb szerkesztőségi döntésekkel és kérésekkel „szembesítette” Szász Attila főszerkesztő. „Kollegiálisan, informálisan és személyesen arra kért, mondjak fel. Mivel a lelkiismeretem tiszta, mivel sem a Marosvásárhelyi Rádió, sem a közrádió érdekei, szabályai ellen nem vétettem, ezért ezt a kérést nem áll módomban teljesíteni” – írja a közismert újságíró. Hozzátette: „Ha nem mondok le – értesített Szász Attila –, fegyelmi eljárás indul ellenem. Ezt is tudomásul vettem, és a kivizsgálást, ahogy eddig, továbbra is vállalom.” Ugyanakkor közölte, amíg fegyelmi eljárás zajlik ellene, addig a mikrofonjogától is megfosztják. „Ez azt jelenti, hogy a további időszakban az Értsünk Szót műsorom a Marosvásárhelyi Rádió hullámhosszain nem hallható” – jelentette be Parászka Boróka.
Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió főszerkesztője a Maszolnak elmondta, „ez az ügy nem csak a két kollégáról szól. Súlyosan érinti a rádiót és az itt dolgozó közösséget. Pontot kell rá tenni. Ennek két módját látom: Parászka Boróka vagy lemond – ez saját belátása szerint –, vagy fegyelmi kivizsgálás indul, és annak konklúziójával zárul az ügy. Míg ez a kivizsgálás tart, úgy döntöttem, hogy a műsorát ideiglenesen felfüggesztem”.
Az előzmények
A bántalmazással megvádolt Kiss Dénes, aki szintén a Marosvásárhelyi Rádió munkatársa, szombaton számolt be arról, hogy „a nyomozó hatóság (a kivizsgáló rendőr, az ügyésznő és a főügyésznő) a tanúk meghallgatása és a fellebbezés elmaradása után jogerősen ejtette Parászka Boróka vádját 2023. november 10-én” és megszüntette az ellene zajló büntetőeljárást. Erre három és fél évet kellett várni.
Parászka Boróka 2020. április 18-án, tizenegy nappal az állítólagos incidens után egy nyilvános Facebook-bejegyzésben fizikális agresszióval vádolta meg kollégáját, akiről azt állította, hogy egy szerkesztőségi vita hevében megragadta a karját és rángatni kezdte. A karján keletkezett sérülésről látleletet vétetett, majd megtette a rendőrségi feljelentést Kiss Dénes ellen.
Kiss Dénes bejegyzésében úgy fogalmaz: „a törvény szerint, amennyiben valamelyik fél elégedetlen az ügyészségi végzéssel, 20 napon belül megfellebbezheti azt. Mivel Parászka Boróka nem fellebbezte meg az ügyészség ítéletét 20 napon belül, a főügyésznő elrendelte a korábbi ítélet jogerőre emelését, azaz a vád jogerős ejtését és a büntetőeljárás jogerős megszüntetését”. Ugyanakkor közölte, „lejáratásért és hitelrontásért” rágalmazási pert indít Parászka Boróka ellen.
Hozzátette: „A Parászka Boróka ellen a rágalmazási pert nemcsak önmagamért indítom. Azokért is, akik bíztak bennem, megkerestek és kitartásra bátorítottak, pénzt akartak gyűjteni az ügyvédi költségekre (külön köszönet a tucatnyi, nagyon bátor rádiós kollegának). Azokért, akik hasonló, nyilvános lejáratás áldozataivá váltak, de nem volt anyagi lehetőségük a bírósági harchoz. Küzdelmemben azokra is gondolok, akik valóban fizikai bántalmazás és megtörtént #metoo áldozatai. De mindenekelőtt azok ellen fogok harcolni, időt, energiát és pénzt áldozni, akik a mások bántalmazása, abúzusa által kiváltott együttérzést csatornázzák be ravaszul kifundált áldozati szerepjátékukba. Hogy ne maradhasson következmények nélkül az önáldozatiság, a megjátszott áldozati szerepből elindított morális lincselés.”
Parászka Boróka szintén a Facebook-oldalán közölte azt is, miért nem élt a fellebbezés jogával: „Hosszú napokat töltöttem kihallgatói szobákban, kilométeres vallomásokat tettem, tárgyalótermekben ültem. És mindez idő alatt: nem éltem, nem voltam a családommal, nem dolgoztam, nem pihentem. Elég volt.”
Ugyanabban a bejegyzésében leszögezte: „Támadómat az illetékes fórumokon jelentettem, állításaimat továbbra is tartom. Ő tudja, hogy bántalmazott - bármit is állít. Én is tudom, hogy kicsoda és mit tett. Ez nekem elég.”
CSAK SAJÁT