Parászka-ügy: pontosította korábbi állásfoglalását a MÚRE

Nem a Marosvásárhelyi Rádió magyar szerkesztőségének vezetője, Szász Attila ellen irányult a korábbi állásfoglalása – pontosított a hét végén a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete.

A MÚRE a rádiónál feltételezetten történt bántalmazás ügyével kapcsolatos április 22-i közleményére utalt. Ebben megállapították, hogy a két munkatárs közötti, vizsgálat alatt lévő konfliktus nem sajtóetikai vétség. Egyebek mellett úgy fogalmaztak: „a rádió vezetősége nem lépett fel kellő határozottsággal a kialakult konfliktus szerkesztőségen belüli kezeléséért.”

Ez a mondat a MÚRE pontosítása szerint az esetleges bántalmazás megelőzésének a lehetőségére vonatkozott, ellentétben azzal, ahogyan többen félremagyarázták, személy elleni támadásra felhasználva azt.

„A tények azt igazolják, hogy Szász Attila főszerkesztő a történteket megfelelő módon kezelte, vizsgálatot kérve ő maga fordult a rádió központi vezetőségéhez, a rendőrséghez, továbbá a konfliktusban érintett kollégáktól írásos magyarázatot kért. Nincs okunk kétségbe vonni a főszerkesztő szakmai elkötelezettségét, jószándékát” – írják.

Az egyesület emlékeztet arra, hogy a MÚRE az elmúlt években több alkalommal is díjazta a Marosvásárhelyi Rádió munkatársait. Fontosnak tartják leszögezni: a szerkesztőség a romániai magyar sajtó jelentős szakmai műhelye, minden tekintetben megfelel a közszolgálatiság követelményeinek, színvonalas műsorokkal szolgálja az adáskörzet hallgatóit.

(Nyitókép: Szász Attila főszerkesztő-helyettes - forrás: Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?