banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Kelemen Hunor: elítéljük az agressziót függetlenül attól, milyen oldalról jön és ki ellen irányul

A magyarországi Mi Hazánk párt néhány képviselője székelyföldi körútja során Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott, ahol a párt egyik tagja megengedhetetlen kijelentéseket tett több nemzeti kisebbségre és egy erdélyi magyar újságíróra is. Mint utólag kiderült, a Marosvásárhelyi Rádió és több magyarországi lap munkatársáról, Parászka Borókáról van szó. A Maszol megkeresésére Kelemen Hunor elmondta, az RMDSZ határozottan elutasítja az agresszió minden formáját, függetlenül attól, hogy milyen oldalról érkezik vagy ki ellen irányul. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, valamint a Román Rádiótársaság is állásfoglalást tett közzé az ügyben.

Bartha Barna, a Mi Hazánk nemzetpolitikai kabinetjének a vezetője (aki másodmagával több székelyföldi városban is járt, hogy népszerűsítse pártját) Sepsiszentgyörgyön azt mondta: „Meg lehet nézni egy Parászka Borókát, meg lehet hallgatni a Marosvásárhelyi Rádióból, hát (ha) az ilyeneket a magyarok nem tudják felakasztani, maguk közül nem tudják kiiktatni, akkor nem csoda, hogy oda jutunk, ahova jutunk.”

Az ügyet kirobbantó Transtelex első beszámolójában nem nevezte meg az újságírót, azonban a magyarországi Telex már szalagcímben közölte, kiről is van szó, és tételesen idézte a sepsiszentgyörgyi találkozón elhangzottakat, illetve az itt készült hangfelvételt is közzétette.

Parászka Boróka a Hvg.hu-nak az őt ért támadásról azt mondta: „Mindig kell egy nyúl az agárversenyen.” Véleménye szerint a magyarországi politikus az ő támadása hiányában nem kapott volna elég figyelmet, ám most „sütkérezik annak nyilvánosságában”.

A sajtóbeszámolókból ugyanakkor kiderült, hogy a magyarországi szélsőséges párt székelyföldi népszerűsítő körútja majdhogynem teljes érdektelenségbe fulladt, Sepsiszentgyörgyön is hatan gyűltek össze az unitárius egyháztól kibérelt teremben.

RMDSZ: az álláspontunk világos

„Az álláspontunk világos, nem változott az elmúlt 32 évben, függetlenül attól, hogy kiről van szó, politikusról, újságíróról, bármilyen közszereplőről vagy polgárról. Az újságíró is ugyanolyan polgár, mint a többi átlagember és a politikus is, bár a közvéleményre nyilván mindkettő nagyobb befolyással bír, és ezért a figyelem is inkább rájuk irányul” – szögezte le a Maszol kérdésére Kelemen Hunor.

Fotó: Agerpres

Az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: függetlenül attól, hogy kinek milyen az ideológiai opciója, vagy ki éppen hol dolgozik és ki mit képvisel, a verbális erőszakot sem lehet elfogadni, „elutasítjuk és elfogadhatatlannak tartjuk bármilyen oldalról jön és bárki ellen irányul”. Hozzátette: „Ezt várjuk el másoktól is, hogy elfogadhatatlannak tartsák és elutasítsák, ne magyarázzák meg. Például amikor politikusokat akarnak akasztani a székely zászló miatt, akkor ne magyarázza meg egy újságíró sem, hogy a kép az árnyaltabb. Nincs árnyalt kép. Bármiféle fenyegetést, agressziót egyértelműen kell elutasítani, ezt is elutasítjuk, mert a verbális agressziót gyakran követheti tettlegesség.”

A szövetségi elnök szerint senkit sem érhet agresszió a véleménye miatt, „lehet nem egyetérteni, de azért kell harcolnunk hogy a szabad véleménynyilvánítást meg lehessen őrizni”. Kelemen Hunor hozzátette, ebben az esetben sem elfogadható az agresszió, még akkor sem, ha csak nagyon szűk körben hangzott el.

MÚRE: a gyűlöletbeszédnek nincs helye a médiában és a közéletben

„Az erdélyi magyar közbeszédben példátlanul súlyos kijelentésre ragadtatta magát egy magyarországi politikai párt képviselője. Bartha Barna, a Mi Hazánk párt nemzetpolitikai kabinetjének vezetője antiszemita, rasszista kijelentései mellett egy ismert erdélyi magyar újságíró felakasztásának a lehetőségéről beszélt egy nyilvános rendezvényen, méghozzá a bérbeadó jóhiszeműségével visszaélve egyik történelmi egyházunk sepsiszentgyörgyi ingatlanában” – így kezdődik a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének pénteken közzétett állásfoglalása.

„A gyűlöletbeszéd minden formáját elítélve, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete elhatárolódik az elhangzottaktól. A fizikai erőszak minden formája mellett, a szóbeli megfélemlítést is elutasítjuk” – folytatódik a szöveg, amelyben ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az ENSZ Oktatási, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) éppen ezekben a napokban szólította fel világszerte a hatóságokat az újságírók elleni bűncselekmények megfelelő kivizsgálására és elítélésére.

„Erőszakmentes közbeszédet Erdélyben, a politikában és a médiában egyaránt!” – zárul a magyar újságírószervezet rövid állásfoglalása.

A Román Rádiótársaság is elítéli és elutasítja az elfogult és szélsőséges hozzáállást

A Román Rádiótársaság úgy véli, hogy a magyarországi politikus által elmondottak „súlyos támadást jelentenek a demokrácia és a jogállamiság alapvető szabályai ellen, mivel a faji tisztaságra felszólító kijelentések elfogadhatatlanok egy demokratikus és toleráns Romániában”.

Amint a rádió oldalán közzétett állásfoglalásukban fogalmaznak, „ezekben a nehéz időkben a Román Rádiótársaság határozottan elítél minden szélsőséges és manipulatív, erőszakot propagáló és szító magatartást, és egyet nem értését fejezi ki az ilyen típusú megközelítéssel”.

„A tisztességes, pártatlan és korrekt tájékoztatásra törekvő Román Rádió és Televízió – közfeladatának megfelelően, az újságírói etika és szabadság védelmének szellemében, valamint hiteles és releváns hírforrásként – határozottan elítéli és elutasítja az elfogult és szélsőséges hozzáállást, és továbbra is az igazságot és a alkotmányban leírt értékeket védelmező tábor része marad.” Az állásfoglalást a Román Rádiótársaság igazgatótanácsának valamennyi tagja aláírta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?