Az előző évekhez hasonlóan, idén is megtartották január 8-án az Emlékezzünk, hogy megmaradjunk! című rendezvényt, amely az 1848-49-es forradalom mintegy nyolcszáz nagyenyedi áldozatának állít emléket.

Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb tragédiájára az 1849. január 8- ról 9-re virradó éjjelen került sor, amikor a védtelen városra rárontó Avram Iancu seregei valóságos vérfürdőt rendeztek, közel 800 gyermeket, asszonyt, idős embert gyilkoltak le brutális kegyetlenséggel. Sokan megfagytak menekülés közben is, így az áldozatok száma jóval nagyobb volt, egyes történészek szerint megközelítette az ezret. A martalócok az épületeknek, templomoknak és a kollégiumnak sem kegyelmeztek, a város szinte teljes egészében leégett. 

A megemlékezés a pár éve megszokott forgatókönyv szerint, a Bethlen Gábor Kollégium udvarán kezdődött. Galambfalvi Angyalka igazgató-helyettes, az esemény konferálója, hangsúlyozta: ámbár Enyed nem felejt, ma mégis a magyar-román megbékélés pozitív példájaként tekinthetünk a városra. „A múlt tragédiái ellenére is lehet, a jövőbe tekintve, békét és összefogást építeni” – mondta.

Lőrincz Konrád, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese, Jeremiás próféta szavait idézve, párhuzamot vont Nagyenyed tragédiája és Jeruzsálem 587-ben történt pusztulása között: „Emlékezzél meg, Uram, arról, ami rajtunk esett, tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat!” Az esperes kiemelte: mindkét esetben, noha a letiport nép követett is el hibákat vagy bűnöket, a támadás, ami érte őket, igazságtalan, aránytalan, embertelen és jogtalan volt. Ugyanakkor hozzátette: a megemlékezés célja nem a bosszúállás vagy hogy kikiabáljuk a világnak a mi fájdalmunkat, hanem felhívni a figyelmet arra, hogy az ilyen szörnyű események soha ne ismétlődjenek meg. „El kell tudjuk vinni a megbocsájtás fényét az enyedi esti sötétségbe, hogy az világítson, akár a magasba emelt fáklyáink” – fogalmazott az esperes.

Szőcs Gyula Kálmán, Nagyenyed díszpolgára, a Bethlen-kollégium egyik legfőbb anyaországi támogatója, akinek 23 felmenője vesztette életét 1849. január 8-a sötét éjszakáján, évente megtiszteli jelenlétével az eseményt. Felszólalásában felelevenítette, hogyan fogant meg a január 8-i megemlékezés gondolata illetve – a nemrégiben átadott, teljes egészében felújított nagyenyedi református templomra utalva – megköszönte Tóth Tibor lelkipásztor három évtizedes kitartó munkáját és a gyülekezet kitartását. Az enyedi magyar közösség jövőjéről elmélkedve, Szőcs Gyula úgy látta: immár megtörténtek a városban a legfontosabb magyar vonatkozású felújítások, elsősorban a vártemplom és az iskola, most már azon múlik a további sorsa, képes lesz-e itthon tartani vagy hazahívni a fiatalságot, amelyik magával hozza a tudást, a vállalkozást és továbbépít. A felszólaló szerint ez nem lehetetlen, ahogy a schengeni övezethez való csatlakozás sem, hiszen nem is olyan régen elképzelhetetlen volt az, hogy „lehullnak a határok”.

A megemlékezésen elődjéhez, Oana Badeahoz hasonlóan, részt vett Nagyenyed újonnan megválasztott polgármestere, Dragoș Crișan is, aki együttérzését fejezte ki a 176 évvel ezelőtt történtek miatt.

Egy rövid történelmi visszapillantást kövertően, Fülöp Szabolcs, Nagyenyed alpolgármestere, kiemelte: napjainkban ugyanúgy ki vagyunk téve a félrevezetésnek, mint egykoron azok, akik tönkretették a várost, ezért okulnunk kell a történelemből, hogy a tragédiák ne ismétlődhessenek meg.

Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója megerősítette az őt megelőző felszólalók gondolatait és megköszönte, azoknak, akik minden évben eljönnek a megemlékezésre. „Itt van egy maroknyi magyarság, amelyik nem csak emlékezik, de cselekszik is. (...) Bízhatunk abban, hogy lesz magyar jövő Enyeden, annak ellenére, hogy megtizedeltek bennünket” – mondta.

Ezt követően a felszólalók egy-egy szál fehér virágot helyeztek el a Bethlen-kollégium udvarán található, Szőcs Gyula kezdeményezésére 2017-ben felállított emlékműre, amely a mindenkori enyedi mártíroknak állít emléket.  

A kollégiumból a résztvevők felvonultak a Sétatéren található Diákemlékműhöz, ahol Lőrincz Helga, a nagyenyedi RMDSZ elnöke emlékbeszédet tartott, amelyben kifejtette: „Nagyenyed tökéletes példája a békés együttlétnek, hiszen itt 1849 január 8-án az irracionális, félrevezetett tömegek gyilkoltak és pusztítottak, ma pedig békésen tudunk együtt élni többség és kisebbség. Sajnos nem ezt tapasztaljuk ország- és világszinten, ahol a manipuláció és a hamisság próbál beférkőzni az ártatlan emberek agyába, kézzelfogható igazságokat átírni és hatalomvágyból egy falcs képet festeni egyes személyekről és a világról. Öröm látni, hogy közösségünk kötelességének tartja résztvenni a megemlékezésen és tanulni a hibákból. Örök tanulság kell legyen: a béke és a tárgyalás épít, az öldöklés és széthúzás rombol!” – hangsúlyozta.

Ezt követően megkoszorúzták a Diákemlékműt, majd a fáklyás menet levonult a Bethlen-utcán és megkerülte a református vártemplomot. A megemlékezés végső állomása a várfal tövében elhelyezkedő tömegsír illetve az azt jelölő emléktábla volt.

Finta Emese unitárius lelkipásztor azért fohászkodott, hogy  a múlttal megbékülve, előre tekinthessünk és a jövőt építhessük.

Szász János római-katolikus plébános a karácsonykor felhangzó angyalok szózatából idézett: „Békesség a földön a jóakaratú embereknek!”, hozzátéve: „...a mai nap vigasztalást érzünk a sok kegyetlenség miatt. Annak reményében éljünk, hogy az enyedi közösség újra meg tud újulni és hálát tud adni Istennek a megmaradásért!”

Tóth Tibor László református lelkipásztor kimondta: „Pusztuljon örökké az öldöklés és diadalmaskodjon az élet!”, majd áldást mondott.

Ezt követően a Bethlen-kollégium és annak alapítványa, a Fehér megyei RMDSZ, Nagyenyed Polgármesteri Hivatala, a magyar egyházak és civil szervezetek megkoszorúzták az emlékművet. Az ünnepséget magasztosabbá tette a Bethlen-kollégium Szabó Zsombor zenetanár által vezényelt kórusának fellépése az iskola udvarán és a fáklyás menet legfőbb állomásain.

A megemlékezés a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.