Mindenszentek napján a Fehér megyei RMDSZ nagyenyedi szervezete az Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus plébániatemplom udvarán található emlékműnél gyertyagyújtással és koszorúzással emlékezett a volt politikai foglyokra.

Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere elmondta: „Ezekben a napokban, amikor mindenki elhunyt szeretteire emlékezik, nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk meg azokról sem, akik rendíthetetlen kitartással és Istenbe vetett bizalommal, akár életük árán, a végsőkig kitartottak és szembe mertek szállni az igazságtalan rendszerrel. Az ő mártírságuknak köszönhetően mi már egy jobb, igazságosabb világban élhetünk, ahol szólásszabadság van és nem az erőszak határozza meg az életünket”.

Szász János nagyenyedi római katolikus plébános, aki sokat foglalkozott a kommunizmus politikai foglyainak témájával, a megemlékezésen imát mondott az áldozatokért, a Maszolnak pedig  ismertette a nagyenyedi vonatkozásokat, az emlékmű létrejöttének története kapcsán pedig idézett Léstyán Ferenc nyugalmazott gyulafehérvári érseki helynök Akik meghaltak és mégis élnek című, az emlékmű avatójára készült írásából: „Domboruló sírok helyett a kegyelet által emelt emlékművek előtt állunk meg tisztelettel azokra is emlékezve, akiket sírjaiktól is megfosztott a kegyetlen elnyomás”.

Mint ismeretes, a máramarosszigeti, a szamosújvári, a zsilávai és a Râmnicu Sărat-i mellett a nagyenyedi börtön volt a romániai kommunista diktatúra „osztályellenségeinek” egyik legkegyetlenebb gyűjtőhelye.

A hivatalos iratok szerint a kommunizmus éveiben, 1945 és 1989 között több mint 450 egykori politikai fogoly halt meg itt, azonban valószínűsíthető, hogy a számuk a nyolcszázat is megközelítette. A fogvatartottak között természetesen voltak magyarok is, akiknek száma főleg az 1956-os magyarországi forradalmat követően nőtt meg. A kínzások és az úgynevezett „nagyverések” mellett a kalóriaszegény étrend, a hideg, az orvosi ellátás szinte teljes hiánya, a túlzsúfoltság vagy épp a hosszasan tartó teljes elszigeteltség mind hozzájárultak a fogvatartottak korai halálához. A tetemeket éjszaka szállították el, az enyedi szemtanúk szerint főleg kisszekérrel, és a város szélén egy tömegsírba, az úgynevezett „Rabok gödrébe” temették el őket, leggyakrabban marmeládésdobozokba, ami a 2012-es exhumálások során segített annak megállapításában, hogy az ezekben található csontvázak politikai foglyok maradványai.

A tömegsír helyén, 1992 és 1999 között, a volt politikai foglyok egyesülete, illetve az ismert Dan Puric rendező, színész kezdeményezésére, egy hatalmas, 18 méter magas, 6 méter széles és 27 méter hosszú emlékművet építettek, majd az ortodox egyház templomot is emelt a területre. Az Anghel Marcu műépítész koncepciója alapján készült, „Enyedi Kálvária” nevet viselő emlékmű alagsorában egy osszárium található, ahol megtekinthetők a csontvázak egy része. Az emléktáblákon a román politikai foglyok között magyar neveket is találunk, a kivégzettek neve elé egy „e” betűt véstek (executat-kivégezve). Az emlékmű egyébként nagyon sok ortodox hívet vonz folyamatosan, kolostorszerű kegyhelyként látogatják szervezett formában, de bárki ellátogathat ide annak ellenére, hogy nincs kihangsúlyozva ökumenikus jellege.  

Lőrincz Helga alpolgármestertől megtudtuk: 2022 októberében, Hegedüs Csilla akkori államtitkár segítségével, sikerült megnyerni egy közel 550 ezer eurós támogatást az Országos Helyreállítási Tervből, amelyből egy, a börtöntemetőről szóló kiállítást valósítanak meg. A kiállítás különlegessége lesz a túlélők vallomásairól rögzített 300 órányi videófelvétel és a 14 ezer példányból álló könyvtár.

Közben a magyar közösség is fontosnak tartotta az áldozatok emlékének ápolását. Az 1990-es évek elején az akkori enyedi római katolikus plébános, Papp László kezdeményezte egy emlékmű felállítását, amely végül 1998 szeptemberére készült el, Venczel Árpád kolozsvári szobrászművésznek köszönhetően és a plébániatemplom udvarán került elhelyezésre. Alkotója így írja le az enyedi vértanuk emlékművét: „A kommunista rendszer börtöneiben, lágereiben meggyilkolt, meghalt mártírok emlékművének megtervezéséhez egy adományozott sírkő adta a kiindulópontot. A sírkő neoklasszikus, márványba faragott egyfigurás dombormű (...) A domborműn megjelenő női figura egyik karjával a keresztet átölelve, egy virágcsokrot helyez a kereszt tövébe. (...), sugallja azt az egyetlen segélyforráshoz való ragaszkodást, ahonnan az ember segélyt kaphat a legreménytelenebb pillanatban is. (...) Az emlékmű kőlapjaiba csak egy néhány mártír neve vésődött be. Két tábla íratlan maradt, azt a gondolatot szimbolizálva, hogy még sok-sok táblára lenne szükség ahhoz, hogy a kommunizmus áldozatául esett mártírok szent neveit mind fel tudjuk írni”.

Venczel Árpád huszonöt évvel ezelőtt megfogalmazott gondolatai napjainkban sem veszítettek semmit aktualitásukból, hiszen ma sincs teljes listánk az áldozatokról és számos korabeli dokumentum nem kutatható, bár épp néhány nappal ezelőtt nyitották meg az utat egy újabb „adag” hozzáférhetőségéhez.

Az emlékmű tervezésével egyidőben Papp László plébános körlevelet intézett az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőihez, így sikerült összerakni egy listát, amely nyilván nem teljes és nem tartalmazza a laikus áldozatok (a nemesség, az értelmiségi stb.) jegyzékét. A politikai foglyok sorsának alakulását azért is nehéz pontosan kimutatni, mert nagyon sokan közülük több börtönt is megjártak, így könnyen „nyomuk veszett”. Az emlékműre is felvésett kimutatások szerint a kommunista börtönökben 11 unitárius, 11 evangélikus, 57 református és 182 római katolikus lelkipásztor szenvedett fogságot.

A nagyenyedi börtön legismertebb politikai foglya Márton Áron püspök volt, aki mindösszesen öt évet, hat hónapot és tizenhat napot töltött több romániai börtönben. Nagyenyedre 1951. augusztus 14-én érkezett meg, de csak kevés ideig tartották itt, ugyanazon év szeptemberében áthelyezték Máramarosszigetre.

 A további, Enyeden raboskodó ismert nevek között szerepel gróf Bethlen Ádám politikus, Gajdatsy Béla gyulafehérvári teológiai rektor, továbbá Bogdánffy Szilárd, Maczalik Győző, Scheffler János római katolikus püspökök, Schilling János Szolnok-Doboka vármegye alispánja és nem utolsó sorban a nagyenyedi születésű Szász Pál jogász, politikus, akinek szülővárosában egy egyesület és a magyar közösségi ház is a nevét viseli.

A koszorúzást követően Lőrincz Helga alpolgármester bejelentette: jövőtől igyekeznek nagyobb horderejű megemlékezést szervezni.