Értesülés: az PNL az RMDSZ távozását akarja

A kormánykoalíció vezetői jelenleg a bukaresti Victoria-palotában egyeztetnek a következő kabinet összetételéről. A tárgyaláson kiderülhet az is, hogy hatalmon marad-e az RMDSZ. Nicolae Ciucă miniszterelnök a tervek szerint pénteken lemond pozíciójáról. 

A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) abban már megállapodott, hogy a leendő kormánynak 18 minisztériuma lesz az eddigi 20 helyett. A Stiripesurse.ro beszámolója szerint az RMDSZ-t kész helyzet elé állítják partnerei: a miniszterelnök-helyettesi pozíció mellett megtarthatja a környezetvédelmi tárcát, a fejlesztési minisztérium helyett viszont az uniós források minisztériumának irányítását ajánlják fel a magyar szövetségnek.

Amennyiben ezt az RMDSZ nem fogadja el, a PSD és a PNL egymás között osztja fel a tárcákat, s a Kelemen Hunor vezette formáció távozik a koalícióból. A portál úgy tudja, a szociáldemokraták azt szeretnék, hogy továbbra is a kormány része maradjon a magyar szövetség, a PNL pedig az RMDSZ távozását akarja. 

Marad-e a hármas koalíció? Fotó: Agerpres

Kelemen Hunor az Europa FM rádiónak adott interjújában azt mondta, az RMDSZ nem fog kilépni a kormányból, és a koalíciós egyezmény betartását szorgalmazza. A pártelnök felidézte: a 2020-as parlamenti választások után, amikor a PNL-vel és a Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) közösen egy jobbközép kormánykoalíciót hoztak létre, az RMDSZ első körben nem a fejlesztési tárcát, hanem a pénzügyminisztériumot választotta. Körülbelül húsz percig tartott, aztán jött egy telefonhívás, (a tárgyalópartnerek) szünetet kértek, utána pedig visszajöttek, és azt mondták: ezt nem lehet" - idézte a politikust az MTI. Bár a visszakozás okát nem árulták el, Kelemen Hunor szerint az áll a háttérben, hogy a pénzügyminiszter egyike annak a hat miniszternek, aki tagja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak, márpedig az RMDSZ-nek sosem volt képviselője a nemzetbiztonsági testületben. A műsorvezető felvetésére reagálva a magyar politikus nem zárta ki, hogy az RMDSZ lemondjon a fejlesztési tárcáról, ha ugyanolyan súlyú minisztérium vezetését bíznák rá, vagy három évtized után olyan áttörést érne el, hogy a mindeddig tabunak számító tárcák valamelyikét kapná meg. 

Az RMDSZ-elnök szerint a hónap végéig új kormánynak kell megalakulnia, de nem tartja kizártnak, hogy az RMDSZ-t kihagyják belőle. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?