Az RMDSZ részt fog venni a koalíciós tárgyalásokon, de nem derült ki, mikor folytatódnak

Nem változott a kormányalakítási egyezkedésekkel megbízott RMDSZ-es tárgyalóküldöttség feladata, és amikor újrakezdődnek a tárgyalások, az RMDSZ is részt fog venni rajtuk – mondta hétfőn Csoma Botond.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség képviselőházi frakcióvezetője kifejtette, mivel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) nem közölték a megbeszélések folytatásának időpontját, ő sem tud erről információval szolgálni, de az RMDSZ tárgyalóinak megbízatása nem változott, és amikor újrakezdődnek a tárgyalások, a szövetség képviselői is részt vesznek ezeken.

Csoma Botond | Fotó: Serár Szabolcs

Marcel Ciolacu PSD-elnök azon kijelentését, hogy a tanügyi szakszervezetek követeléseit és a különnyugdíjak kérdését prioritásként kell kezelni a koalíciós tárgyalásokkal szemben, Csoma úgy kommentálta: ezek jó ideje létező problémák, és nem lehet őket egyik napról a másikra megoldani. Másrészt viszont a koalíciós megállapodás előírja, hogy június elseje előtt meg kell történnie a kormányfőcserének – emlékeztetett a képviselő.

Arra a kérdésre, tud-e róla, hogy a liberálisok igényt tartanak a fejlesztési tárcára, Csoma annyit felelt: „igen, tájékoztattak”. „Leülünk tárgyalni, aztán meglátjuk” – mondta.

Hozzátette, az RMDSZ álláspontja szerint minden rájuk bízott minisztériumban jó munkát végeztek. „Nincs objektív, megalapozott ok arra, hogy csökkentsék a mi szerepünket ebben a kormányzatban. Természetesen meg szeretnénk őrizni ezeket a minisztériumokat, de nem akarok még meg nem történt egyezkedésekről előre nyilatkozni” – részletezte Csoma Botond.

Az RMDSZ-es politikus úgy vélekedett, nincs szó küszöbön álló politikai vagy kormányválságról. Ugyanakkor azon az állásponton van, hogy ha a kormány „karcsúsítása” mellett döntenek, akkor a koalíciót alkotó három pártnak arányosan kell lemondania bizonyos számú tárcákról.

Végül hozzátette, nem tartja „túlságosan egészséges” hozzáállásnak, hogy a koalíció a kormányváltással foglalkozzon, miközben „a társadalom forrong”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?