Ciolacu: értünk a szóból, nem indulunk a PNL-vel közösen a választásokon

Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke azt nyilatkozta pénteken, hogy „megértette a koalíciós partner, a Nemzeti Liberális Párt üzenetét”, és a két alakulat külön fog indulni a jövő évi választásokon.

Marcel Ciolacu | Fotó: AgerpresA téma azt követően merült fel, hogy szerdán Ciolacu azt mondta, nem tartja kizártnak, hogy a PNL elnökével, Nicolae Ciucával „tandemben” induljanak a 2024-es választásokon, vagyis, hogy ő lenne az államfőjelölt, győzelme esetén pedig Ciucát kérné fel kormányalakításra. Erre reagálva másnap Nicolae Ciucă kijelentette: pártjában minden döntést a vezetőséggel és a területi szervezetekkel való egyeztetést követően hoznak meg. „Erről a témáról nem tárgyaltunk, így nincs értelme találgatásokba bocsátkozni” – szögezte le.

Pénteken Ciolacu az újságírók érdeklődésére rámutatott, üzenetével értésre kívánta adni, hogy részéről a jelenlegi koalíció a 2024-es választások után is fennmaradhat, és ha mindkét párt így vélekedik, létrehozhatnak egy választási szövetséget. „Erről azonban nem született döntés, mert ezt nem Ciolacu dönti el, mint ahogyan Nicolae Ciucă sem. Erről a két párt tagjainak kell dönteniük. De láttam a koalíciós partnereink reakcióját, amiből az derült ki, hogy nem tartják szükségesnek. Akkor külön indulunk a választásokon, nincs ezzel semmi probléma. Jó tudni, hogy ne fárasszam fölöslegesen a kollégáimat” – fogalmazott Ciolacu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?