Engedélyekre vár a Tamási Áron Gimnázium, hogy betömhesse az árkot, ami a bentlakás összeomlásához vezetett

Folyamatban van a diákok anyagi javainak pótlása, illetve a kiásott hatalmas gödör betöméséhez hatósági engedélyekre várnak – írja vasárnapi közleményében a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium. Megkezdődött ugyanakkor a diákok bennmaradt javainak a pótlása, az eddig beérkezett segélyadományokkal szintén tételesen elszámolt az iskola vezetősége.

„Azon dolgozunk, hogy segítsük a bajbajutottakat, enyhítsük a kárt, kezeljük a helyzetet, különböző szervezetekkel, szakemberekkel, a Gyulafehérvári Érsekséggel, valamint a hatóságokkal együttműködve” – közölte az udvarhelyi tanintézet december 24-ei közleményében.

Tudatták, a hétfői tragikus eseményeket követően kedden a tanítás elmaradt, az osztályfőnökök és lelkipásztorok segítettek a gyerekeknek minden osztályban, hogy feldolgozhassák az eseményeket. Szerdán pszichológusok bevonásával folytatódott a segítségnyújtás. Ugyanakkor összeírták a bentlakók tárgyi és anyagi veszteségeit. „A más tanintézménybe járó diákokat is felkértük, hogy írják össze a bent maradt értékeiket, valamint jelezzék, hogy milyen szükségleteik vannak. A felmérést követően a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvánnyal, a Tamási Áron Véndiák Egyesülettel, valamint a Gyulafehérvári Caritas segítségével megkezdtük a legsürgősebb dolgok beszerzését (szemüveg, kontaktlencse, gyógyszer, fogszabályzó, laptop, táblagép, töltő stb.), ugyanakkor felvettük a kapcsolatot a helyi lakosságnyilvántartó irodákkal, annak érdekében, hogy minél hamarabb elkészülhessenek az új személyi igazolványok. Emellett folyamatban van az egyéb hiányzó javak feltérképezése is” – írja a Tamási Áron Gimnázium.

Fotók: Szász Csaba

A keddi nap folyamán – amellett, hogy fogadták a különböző hivatalos szervezetek képviselőit, és összeállították a hatóságok által kért dokumentációkat – meglátogatták a Székelyudvarhelyi Kórházban ápolt diákjaikat, személyesen fejezték ki együttérzésüket és biztosították őket támogatásukról, írja az iskola vezetősége.

A Tamási Áron Gimnázium közölte, december 20–21-én szakemberek mérték fel a részben összedőlt kollégiumépületet, „tervek és térkép készült a veszélyes részek megjelölésével, a személyes tárgyak kimentéséhez, emellett szerkezeti szakértő és a tervező gyűjtött adatokat az épület állapotáról, a szerkezeti szakvéleményhez.

Csütörtökön a Tanügyminisztérium ellenőrző szerve széleskörű vizsgálatot tartott az iskolában”, sorolta a tanintézmény.

A gimnázium részletesen beszámolt arról is, hogy milyen anyagi támogatások érkeztek hozzájuk a tragédiát követően. A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) csütörtökön 48 300 lej értékben vásárolt elektronikai eszközöket (a Flanco üzletlánc 6800 lej kedvezményt biztosított ehhez), ezek várhatóan meg is érkeznek a jövő hét folyamán.

A legnagyobb anyagi kár a 6 beomlott háló lakóit érte, az SZKA elsősorban nekik juttat támogatást, közölte a Tamási Áron Gimnázium. Ugyancsak csütörtökön a 42 közvetlenül érintett diák részére az SZKA átadott személyenként 1000 lejt egy-egy Takko utalvánnyal együtt, amellyel 20 százalék kedvezmény is jár. A közösségi alapítványon keresztül beérkezett pénzbeli segítség eddig 90 300 lej.

A Tamási Áron Véndiák Egyesületnél eddig 5 018 687 forint és 9 148 lej gyűlt össze a bajbajutott diákok számára, ebből 5 millió forint a Rudolf Kálmán Óbudai Egyetemért Alapítvány-, a fennmaradó összeg magánszemélyek, valamint székelyudvarhelyi vállalkozások és véndiákok adománya.

Az idő előrehaladtával rongálódnak a bentlakás épületében bennmaradt hangszerek is, azonban „az épületet két okból sem lehet megközelíteni: egyrészt biztonsági okokból, másrészt a bűnügyi nyomozást folytató szervek, valamint a munkaügyi felügyelőség megtiltották, hiszen folyik a nyomozás és akaratlanul is bizonyítékok semmisülhetnek meg”, tudatta a tanintézet. A Hargita Megyei Építkezési Felügyelőség elrendelte minden munkálat leállítását, a kiásott részek azonnali betömését, valamint egy – egyebek mellett – állagmegőrzést és biztonságos megközelítést célzó, független szakértői munka elkészítését.

A hatósági tiltás miatt az épület tulajdonosa – Gyulafehérvári Érsekség – eddig „még nem tudta teljesíteni a kiásott részek betömésére vonatkozó utasítást, amely, egyébként, a szombaton, december 23-án a szakértő által átadott állagmegőrzési szakvélemény szerint is sürgősen elvégzendő feladat”. Ez alapján az érsekség az első munkanapon, szerdán az állagmegőrzési munkálatokra vonatkozó engedélyezési kérelmet nyújtani be a helyi polgármesteri hivatalhoz. Amint megvan az engedély, megköttetnek a szerződések és összeáll a csapat a sürgősségi állagmegőrző munkálatok elvégzésére, írja vasárnapi közleményében a tanintézet. Hozzáteszik: az Érsekség kérvényezni fogja a nyomozó hatóságoknál a munkálatok engedélyezését a szakértői munka és a városháza urbanisztikai osztálya által kibocsátott engedélyek alapján. „Kérjük, legyenek türelemmel, hatósági engedélyeket várunk ahhoz, hogy törvényesen léphessünk” – fogalmaz a a Tamási Áron Gimnázium vezetősége, amely ugyanakkor „békés karácsonyt” kívánt mindenkinek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?