Katolikus érsekség: nem volt tudomásuk az összeomlott épület szerkezeti problémáiról

A katolikus érsekség belső kivizsgálást indított, hogy tisztázzák a székelyudvarhelyi bentlakás összeomlásának okát.

Megdöbbenve és szomorúan értesültek a székelyudvarhelyi tragédiáról, tette közzé a közösségi oldalán a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye.

A sajtóközleményben rámutatnak, az 1948-ban államosított épületegyüttes – két iskola és egy bentlakás – 2004-ben került vissza az érsekség tulajdonába. Azóta az épületegyüttest oktatási célokra Székelyudvarhely önkormányzata bérli, a befolyt bért az érsekség majdnem teljes egészében az épületek legsürgősebb állagrendezésére fordította vissza. Az átfogó felújítási munkálatok többmillió eurós fedezetének előteremtésén fáradoztak. A két iskolaépület felújítása lezárult, a bentlakás felújítása jövő évben kezdődött volna.

Fotó: Szász Csaba

„Nincs tudomásunk arról, hogy az épületben szerkezeti problémák lennének, az épület használói sem jeleztek eddig semmi ilyet. Az épület közelében folyó kerítés javítás és vízelvezetési munkálatok végzésének szándéka ismeretes előttünk. Az érsekség belső kivizsgálást indított és szeretné, hogy szakértők mielőbb tisztázzák az épület összeomlásának okát” – olvasható a közleményben.

Dr. Kovács Gergely érsek még a tragédia estéjén a helyszínre ment, kedden részt vett az illetékes hatóságokkal folytatott megbeszéléseken, mind a felelősségek kapcsán, mind a tanulóknak, családjaiknak, a pedagógusoknak és az érintetteknek nyújtandó támogatás érdekében. A délután folyamán meglátogatta az udvarhelyi kórházban kezelt két diáklányt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?