Székelyudvarhely, a tragédia másodnapján...

A hétfői döbbenet után a város lakói kapkodnak a friss hírek után, tudni akarnak mindenről. Próbálják felfogni a váratlan tragédiát, amit csak tovább nehezít, hogy van egy másik fiatal is, aki küzd az életéért. Csak remélni lehet a legjobbakat. Az egyetlen jó hír, hogy az elsőként kimentett két lány állapota javul, a városi kórházban kezelik őket, pszichológusi segítségben is részesülnek.

Ahogy ilyenkor lenni szokott, kedden reggel erőt véve magán, saját életét próbálta folytatni a székely anyaváros, magán viselve az előző nap tragédiájának még mindig vérző sebeit. Székelyudvarhely akarata ellenére került be a híradások elejére, és ebben sajnos semmi köszönet nincs. Közben államfők szólaltak meg, közéleti személyiségek, határon innen és túl. Intézmények, vállalatok, magánszemélyek, közeliek és kívülállók egyaránt fekete alapon elhelyezett gyertyával indították a közösségi médiás tevékenységüket. Kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindenki érintett ebben a szörnyűségben. Túl sok a megválaszolatlan kérdés: hogyan történhetett meg egy ilyen tragédia, meg lehetett-e volna előzni, és ha igen, hogyan? Történt-e emberi mulasztás, kering-e valami vészjósló gondatlanság eme szörnyű eset körül?

Sárga szalag zárja körül azt, aminek nem lett volna szabad megtörténnie | A szerző felvételei

Közleményt ad ki a Gimi, bentlakásának lakója volt a tragikusan fiatalon, alig 18 évesen elhunyt Sipos Dávid-Gábor. A farkaslaki diák iskolája, a Dr. Palló Imre Művészeti Líceum is megpróbálja szavakba önteni azt, amit szavakkal nem is lehet elmondani. Megemlítik, hogy kedden 18 órától, a Művelődési Ház kiállító termében, a karácsonyi kiállítás megnyitójának idejében emlékezhetünk meg a tanintézmény elhunyt diákjáról, egy-egy szál virággal róva le kegyeletünket.

A székelyudvarhelyi városháza kedden délelőtt jelentkezik egy közleménnyel, melyben tudatják, hogy a karácsonyi vásár színpadára tervezett előadások és koncertek elmaradtnak. Csendes lesz a városi szilveszter is, lemezlovas és tűzijáték nélkül. Ennek itt most nincs helye.

A közösségi médiában a kezdeti döbbenetet felváltja a harag, a számonkérés, a városvezető Gálfi Árpádon is csattan az ostor, amiért hallgatásba burkolózott, miközben mindenki vigasztalást kíván, részvétét fejezi ki a hozzátartozóknak. Erre már a sajtó is reagál. Valamikor dél körül aztán megtörik a jég, gyászszalagos kép, égő gyertya kerül fel a városvezető közösségi oldalára.

Ahol korábban egy életért küzdöttek, ott most mécsesek gyúlnak

Valami megváltozott. A legkevésbé fontos változás, hogy a belvárosi forgalmat ezúttal kivételesen nem a helyi, hanem az állami rendőrök irányítják. A tragédia helyszínének közelében, a bentlakás bejáratánál csak úgy gyűlnek a mécsesek, csoportosan jönnek a diákok, elhunyt diáktársuk emlékére gyúlnak a lángok ott, ahol hétfőn este közel egy órán át küzdöttek a mentősök a fiatal farkaslaki fiú életéért. Mint tudjuk, sikertelenül. A Patkóban furcsa, nyomasztó, zavarodott csend honol. A hely tele van rendőrautókkal, de nincs sem fényvillogás, sem szirénázás. A tragédia helyszínét sárga szalaggal kerítették be. Az arra járók nézik a félbehagyott munkálatokat, az épület melletti többméteres árkot, és felteszik a legfontosabb kérdést: ilyen volumenű munka mellett hogyan engedhették, hogy a bentlakásban ugyanúgy menjen tovább az élet, mintha odakint semmi nem történne? Válasz nincs, csak azt tudni, hogy egy élet már nem mehetett tovább. Talán épp a munkálatok miatt?

Kényszerszüneten a munkálatok. Ez okozta a tragédiát?

Szintén válaszra várnak a gimnázium épületének főbejárata előtt is. Kamerák hada áll bekészítve, több tucatnyi fotós, riporter vár arra, hogy kijöjjenek a „fejesek” és próbálják megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Úgy hírlik, a tanügyminiszter is itt van. „Amikor bementek, semmit nem mondtak, azt ígérték, amikor kijönnek, majd nyilatkoznak. Egy adott pillanatban üzentek, hogy tíz perc és itt lesznek, de annak már több, mint egy órája” – mondja egyikük.

Az élet megy tovább. Csak nem épp úgy, ahogy képzeltük. Ünnepre készült a város és most gyászba borult.

Kedden kora délután hasítja ketté a történteken folyamatosan kattogó gondolatainkat egy közösségi médiás mondat, ami olyan fájdalomról tanúskodik, amit csak egy gyermekét elvesztő édesanya tudhat magáénak: „Édes gyermekem, fájdalmunk szavakkal leírhatatlan!” Az. Hiába is próbálkozunk.

Pedig próbálkozunk. Egy megosztott és szétzilált, a hibákat folytonosan egymásban kereső, örökösen vitázó, veszekedő közösség osztozik egyazon gyászban, és szeretne átvenni – ha csak egy picikét is – abból a teherből, amit szó szerint kegyetlenség egy emberként, családként, hozzátartozóként tovább cipelni.

Lehetsz többé-kevésbé kívülálló is, ám ha itt élsz ebben a városban, nem vonhatod ki magad a szörnyű tragédia hatása alól.

Valami megváltozott. Örökre.

Vigasztalást a családnak! Minden más szavakkal leírhatatlan. Én is csak próbálkoztam.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?