Támogatást kapnak a hatóságoktól a Tamási Áron Gimnázium bentlakásában elszállásolt diákok

A vakáció után más épületben helyezik el a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium leomlott falú bentlakásában elszállásolt diákokat, és támogatást is kapnak a hatóságoktól – jelentette ki kedden Petres Sándor Hargita megyei prefektus.

Az Agerpres szerint a kormánymegbízott elmondta, hogy a reggeli órákban operatív ülést tartottak a prefektusi hivatalban az illetékes intézmények képviselőivel az érintett tanulók helyzetéről. Emlékeztetett arra, hogy bentlakás 97 gyermeket fogadott be a környező falvakból, akik most ruhák és iskolai felszerelés nélkül maradtak, ezért támogatásra van szükségük. Annál is inkább – tette hozzá –, mert egy részük kiskeresetű családból származik

Fotók: Szász Csaba

Petres közlése szerint a hatóságok fel fogják mérni a diákok szükségleteit, és vakáció után egy másik épületben helyezik majd el őket. Erre a hétre felajánlották számukra a Református Kollégium bentlakását, de szüleik hazavitték őket – tette hozzá.

A prefektus elmondta, hogy a romok alól kimentett, majd hétfő este életét vesztő diák 17 éves volt, és Farkaslakáról származott. A falomlásban megsérült három lány közül az egyik súlyos állapotban van, és Marosvásárhelyre szállították, a másik kettőt a székelyudvarhelyi kórházban kezelik.

Petres beszélt arról is, hogy az ügyben büntetőeljárás zajlik, és szakértői jelentés készül az épületről, hogy kiderüljön, milyen okok vezettek a tragédiához. „Felmérik az épület állapotát, hogy helyreállítható-e, vagy le kell bontani. Addig senki sem nyúlhat hozzá” – szögezte le. Megjegyezte azt is, hogy a katolikus egyháztól bérelt ingatlan régen épült, és a falomlásnak köze lehet a közelében zajló csatornázási munkálatoknak is.

Prefektusi rendelettel létrehoztak egy vegyes ellenőrzőbizottságot, hogy kivizsgálják a Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál bekövetkezett tragédia körülményeit. Ebben a bizottságban részt vesz: Hargita megye prefektusa, Hargita Megye Tanácsának elnöke, a Hargita Megyei Olt Katasztrófavédelmi Felügyelőség főfelügyelője, a Hargita Megyei Építkezési Felügyelőség főfelügyelője, a Hargita Megyei Területi Munkafelügyelőség főfelügyelője, valamint a Hargita Megyei Tanfelügyelőség főtanfelügyelője. Minden intézmény a saját hatáskörében végez ellenőrzéseket – derül ki Hargita Megye Prefetusi Hivatal közleményéből.

Hozzátették: a prefektus átiratban kéri a Helyi Vészhelyzeti Bizottságokat, hogy azonosítsák be azokat az intézkedéseket, amelyeket az igazgatásuk alatt álló oktatási intézményekben tesznek a javítási, felújítási, építkezési munkálatok során. Minden vészhelyzeti bizottság határozatba foglalja azokat a szükséges szervezési intézkedéseket, amelyek a biztonságos oktatási folyamatot garantálják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?