Kivitelező: „Nem tudtuk, hogy vannak bent gyerekek”

A kivetelező cég tulajdonosa szerint nem tudták, hogy vannak bent gyerekek. Az Antena3 televíziós csatornának azt nyilatkozta, az épületre kívül kitettek figyelmeztetést, hogy senki ne menjen be.

Sándor László, a munkálatokat végző cég tulajdonosa az Antena3 televíziós csatornának kedden sugárzott nyilatkozatában azt mondta: „Nem volt, ahogy felkészüljünk erre. Nem tudtuk, hogy vannak bent gyerekek. Kint kitettük, hogy ne menjen be senki. Nagyon sajnálom. Ez nagyon nagy baj. Egy fiú meghalt” – mondta a kivitelező cég tulajdonosa. A tévécsatorna tudósítója szerint az építkezési cég vezetője azt mondta, az ő utasítására kezdtek el ásni a munkások, anélkül, hogy tanulmányt készítettek volna.

Fotó: Szász CsabaAz Antena3 információi szerint a riasztást a bentlakás épületrészének beomlásáról egy szabadidejében épp a közelben járó tűzoltó adta le, amikor meghallotta a zajt és látta a porfelhőt. Hívta a 112-es segélyhívót és riasztotta a kollégáit.

Mint ismert, a helyszínre érkező tűzoltóknak nagyon nehéz dolguk volt. Először egy lányt mentettek ki, aki eszméleténél volt, és a mentőbe vitték. A második áldozat, akit közvetlenül ezután húztak ki, alélt volt, és orvosi ellátásban részesült. A  harmadik lány eszméletlen volt, szív- és légzésleállás miatt újra kellett éleszteni. Jelenleg válságos állapotban Marosvásárhelyen a sürgősségi kórház intenzív osztályán fekszik. A negyedik áldozatot, egy 17 éves fiút jóval később húzták ki a romok alól. Ő az alagsorban tartózkodott, amikor a fal és az épület egy része összeomlott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?