Nagyszabású ünnepség zajlott a hétvégén a háromszéki Gelencén: felavatták a községházával szemben lévő birtokon lévő emlékházat, egykori jegyzői lakást. A patinás építmény egyféle falumúzeumként, tájházként fogja a közösséget szolgálni.

A XIX. században épített ház vásárlás útján jutott Gelence község tulajdonába, a községháza a néhai Héjja István jegyző leszármazottaitól vette meg a régi építményt, amely így megmenekült és megújulhatott az utókor számára.

Fejér László Ödön szenátor az ünnepségen azt mondta: „Gelence, de ugyanakkor Haraly is, a szívem csücske, hiszen gyerekkorom emlékei mindig ide kötnek. Mikor idejövök, mindig kicsit hazajövök. nemcsak a szép emlékek miatt van, hanem azért is, mert mindig szívélyesen fogadnak, mindig jó hangulatú rendezvényre hívnak, maradandó és értékteremtő kezdeményezéseknek lehetek tanúja. Akárcsak a mai alkalom, amikor egy olyan családnak emléket állító emlékháznak az avatóján vagyunk – a Héjja családnak –, amelynek a közösség életében meghatározó szerepe volt. A mondás úgy tartja, hogy a nép, ha nem ismeri a múltját, a hagyományait és az értékeit, annak jövője sincs. Főleg a mai időkben, amikor az őshonos kisebbségekkel sem az ország, sem az Európai Unió nem törődik, amikor nem fontos, hogy az ember honnan jön és kicsoda. Amikor nem fontos, hogy nő vagy férfi, csak egy szám az adatbázisban, amikor nem fontos, hogy a kultúrák és bennük az emberek megmaradjanak, akkor nekünk, székelyeknek, ez kell legyen a válasz: erőt mutatunk fel, megmutatjuk, hogy őrizzük elődeink hagyatékát” – mondotta a szenátor, aki gratulált Ilyés Botond János polgármesternek a megvalósításhoz.

A politikust követően Dimény-Haszmann Orsolya, a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeum vezetője szólt a jelenlévőkhöz. Elmondta: Fejér Lászlóhoz hasonlóan ő is Gelencén töltötte gyermekkorának egy részét, abból az időből számára is hangok, illatok és emlékek térnek vissza. „Ezek az emlékek megtartanak minket. Talán ez a legfontosabb, hogy amikor egy ilyen emlékházat nyitunk, hogy a lélekhez tud szólni. Azon túl, hogy örömmel követem, hogy Gelence mennyire fejlődött az utóbbi években, nagyon fontos, hogy legyen, aki belakja a falut. Legyen közösség, legyenek gyerekek, legyen élet a községben, amit felépítenek. Nem elég az infrastruktúra, annál talán még fontosabb a közösség. Amikor itt vagyunk az emlékház megnyitóján – ami, mint látom, ki fogja nőni magát egy kis múzeummá – akkor az fontos, hogy ez egy olyan helyszín, olyan tér lehet, ahol Önök, mindannyian, közösségben jól tudják érezni magukat” – mondotta, majd röviden szakmailag ismertette a tájházak történetét, amelyek kapcsán – mint fogalmazott – többször volt egy fellendülési hulláma, amikor Kézdi-Orbaiszéken emlékházakat és tájházakat nyitottak.

„A huszadik század nagy fordulópontjaira vissza kell menjünk, hiszen mi történt? Jött két nagy világégés, az államosítás, a kollektivizálás, iparosítás és érkezett egy nagy fordulat az emberek életébe. A mögöttem álló jegyzői lakás szintén átélte, megélte ezeket a nagy fordulópontokat. Valamikor az 1800-as évek végén épült és azóta itt áll. Az első nagy hullám a tárházak nyitásában éppen a hatvanas években volt, a megyésítést követően a kemény kommunista hatalom egy kicsit lazított a gyeplőn és elég sok emlékház nyílott, akkor nyílt meg a csernátoni múzeum is. Ez 1973-mal lezárul, a rendszer beszigorított, de ezek a helyek a közösségnek akkor is adtak valami hitet és egy reménysugarat, hogy megmaradunk, élhetünk itt ezen a helyen magyarként. Mert mi a legfontosabb? Minket összeköt az anyanyelv, a hagyományaink, ezek mindaddig élnek, míg éljük őket” – hívta fel a figyelmet D. Haszmann Orsolya, aki szerint a tárházak létesítésének a második hulláma már 1990- után következett be. „De ma nem csak itt vagyunk Gelencén, Háromszéken, hiszen egy gombnyomással a világ bármelyik pontjára eljuthatunk. És ez ma egy kritikus időszak, mert talán most van a legnagyobb szükség arra, hogy tudatosítsuk, milyen értékeink vannak, hogy mi az, ami a miénk. Mert egy nagy masszában lehetünk mi is, elmosódhatunk, lehetünk világpolgárok, mehetünk Európa bármelyik pontjára, de van valami, ami a miénk. És hát ez a miénk, erre büszkék kell legyünk és ezt meg kell tartsuk” – mondotta a csernátoni múzeum vezetője.

A következőkben Kovászna Megye Tanácsának részéről Cseh Csaba gelencei képviselő szólt a jelenlévőkhöz, majd az ingatlan egykori tulajdonosának, néhai Héjja István jegyző unokája, Héjja Gyula osztotta meg a gondolatait. „Héjja István nem csupán egy egyszerű falujegyző volt, hanem egy olyan ember, aki mélyen szerette és szolgálta közösségét. Az ő emléke és hagyatéka örökké bennünk él. Azáltal, hogy a házát emlékházzá nyilvánítjuk, nem csupán az építményt tiszteljük meg, hanem azt az örökséget is, amit Héjja István hagyott ránk. Ez az emlékház nem csupán egy épület lesz, hanem egy olyan hely, ahol megőrizhetjük és ápolhatjuk a múltat, és tovább örökíthetjük azokat az értékeket, amelyek fontosak számunkra” – mondta. Héjja Gyula két ajándékot is átadott Ilyés Botond polgármesternek: Héjja Istvánnak a levéltárából összegyűjtött olyan emlékeket, amit Márton Áron püspök a házban jártakor adott át a főjegyzőnek. A második adományt a néhai főjegyző magyar hadseregben szerzett katonai kitüntetései képezték, amit az ajándékozó ezelőtt egy évtizeddel szedett ki egy befalazott lyukból, ahová a kommunisták elől elrejtették.

A község polgármestere, Ilyés Botond elmondta, nagy öröm számára, ha végignéz a jelenlévőkön, akkor valóban egy közösséget lát, majd sorban köszönetet mondott azoknak, akik az eseményen közreműködtek, a Héjja családnak a segítőkészségét, majd felidézte, hogy a községháza mikor jutott hozzá a jegyzői lakáshoz és bizalmát fejezte ki, hogy a következő generáció is értékelni és használni fogja az emlékházat.

Az emlékház tulajdonosának az életútját Kovács Attila, a községháza jegyzője idézte fel, kitért ugyanakkor a birtokon található építmények történetére is. A rendezvény végén Bereczi István plébános adta áldását, majd a Burusnyán Néptáncegyüttes műsorát lehetett megtekinteni.

A megnyitóünnepség végén lehetőség volt az emlékházat megtekinteni, a legkisebbek számára gyermekfoglalkozásokat is szerveztek.