Ők a polgármester- és tanácsosjelöltek Kézdiszéken

Egyre több településen tudni, hogy kik indulnak polgármesternek, illetve kik azok a személyek, akik tanácsosi mandátum elnyerésére pályáznak. Van település, ahol a régi polgármester újrázik, ugyanakkor van pártmigráció is.

Torján, az Aporok szülőfalujában Daragus Attila jelenlegi polgármester indul egy újabb mandátum elnyeréséért, az RMDSZ listáján a második név a Gál Botondé, akit a szövetség alpolgármesterjelöltjeként is nevesítenek. A jelöltek listáján Kerekes Katalin, Könczei Zita, dr. Miklós Etelka, dr. Simon-Sárosi Adalbert, Luka Medárd (jelenlegi, leköszönő alpolgármester), Bene Róbert, Baláska Ferenc, Kovács Sámuel Duduly Vendel, Hodor István, Dobri Balázs, Sólyom Zoltán, Páll László, Tusa Tivadar, Páll-Kovács Vilmos, Erdő Attila, Balázsi Attila és Tusa Szabolcs neve szerepel. Négy évvel ezelőtt az Erdélyi Magyar Szövetség is indított jelölteket, egyelőre az idei listájukat vagy szándékaikat nem ismerjük.

A szerző felvétele

Kézdiszentléleken Balogh Tibor polgármester indul RMDSZ-színekben egy újabb mandátum elnyeréséért, az elöljáró a Maszolnak közölte: egyelőre nem tud róla, hogy lenne kihívója.

Kézdiszentkereszten szintén a jelenlegi polgármester, Páll Endre indul a választásokon. Telefonos megkeresésünkre kifejtette: azt hallotta, hogy talán az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) is polgármesterjelöltet állít.

Érdekesebb a helyzet Esztelneken, ahol Salamon Balázs jelenlegi polgármester győzelme borítékolható, állítólag nem lesz kihívója. Az elöljáró ezelőtt négy évvel az EMSZ színeiben jutott mandátumhoz, most viszont függetlenként pályázik újabb négy évre. A Kurtapatakot is magába foglaló községben az EMSZ még tanácsosi listát sem indít, csak az RMDSZ jelöltjei lesznek a szavazólapokon. Salamon Balázs szerint a kis lélekszámú település lakói úgy értékelték: jobban járható út az összefogás, mint a választásokkal járó sárdobálás, ami a kis közösségük rovására menne.

Salamon Balázs

Kézdialmáson Molnár István korábbi polgármester indul a választásokon, kihívója neki sincs. Molnár István volt, aki kezdeményezte a település önállósulását Lemhénytől, ami 2004. március 18-án meg is valósult. Több ízben volt vezetője a községnek, formai okok miatt az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (egyéni vállalkozói engedéllyel rendelkezett és mezőgazdasági tevékenységet folytatott) felfüggesztették tisztségéből, annak ellenére, hogy 2020-ban is fölényesen, a szavazatok 74 százalékával jutott mandátumhoz. Megbízott polgármesterként Reketes István vezeti a községet, ő azonban most csak a tanácsosi listán szerepel, amelynek az összetétele a következő: Molnár Ferenc, Cserei Lázár, Móré László, Kelemen Sándor, Jakab Csongor, Reketes István, Lénárt Ervin, Jakab Ervin, Varga Márton, Paizs József, Gál Bernadett és Kelemen Mária Magdolna.

Lemhényben Jénáki Csongos újrázik az RMDSZ színeiben, Bereckben szintén a szövetség részéről pályázik Dimény Zoltán polgármester.

Úgy tűnik, hogy az RMDSZ nyert még egy polgármestert Ozsdolán, ugyanis a 2020-ban függetlenként mandátumhoz jutó Pénzes Ágoston a szövetség színeiben indul a választásokon és nincs kihívója. A községben 13 tagú tanácsában az EMSZ-t jelenleg hatan képviselik, öt tanácsosa van az RMDSZ-nek és egy-egy a romapártnak és a PSD-nek. Az RMDSZ 17 személyt nevesített a jelöltlistáján, ők a következők: Harai István, Lukács Hunor, Sebestyén András Barna, Balázs Etelka, Márkos Imre, Finna Szabolcs, Pál Lajos, Finna István Balázs, Tóth Emese, Bartalis József, Szekrény Árpád, Köllő Mónika, Balog Barna, Csiki Izabella és Hodor Miklós. Vélhetően az EMSZ, a PSD és a romapárt is listát fog összeállítani.

A kép illusztráció | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Kézdiszék legnagyobb lélekszámú településén, Gelencén Ilyés Botond János jelenlegi községvezető pályázik az RMDSZ színeiben egy újabb mandátumért. Így a szövetség jelöltlistáját is ő vezeti, utána következik Fejér Imre jelenlegi alpolgármester, Fejér Lajos, Alexandru Cristian Antonache, Kocsis Melinda, Vajda Zsombor, Szabó Ádám, Vikol Lehel, Erdély Sándor, Néda László, ifj. Cseh Csaba, Barta István, Szőcs Katalin, Pakó Zsolt, Kis Tamás, Czofa János, Barti Imre, Kerekes Áron és Tamás István.

Jelenleg a 15 tagú tanácsot 11 RMDSZ-es, három EMSZ-es és egy Pro Europa romapártos képviselő alkotja. Vélhetően idén is listát állít össze az EMSZ és a Pro Europa párt is.

Dálnokban Marti István jelenlegi RMDSZ-es polgármester indul a választásokon, a tanácsosjelölt listán Bartók Ede Ottó, Szűcs István, Berecki Attila, Teleki Lajos, Barthos Zsolt, Már Mária Magdolna, Bálint Ottó, Kovács Anita, Dobra Péter Róbert, Már Ernő és Jákob Ildikó neve szerepel.

Szentkatolnán Tusa Levente RMDSZ-es polgármesternek kihívója akadt a 2022 októberében az alpolgármesteri tisztségről lemondó Zsigmond Zoltán személyében, az EMSZ-es vetélytárs némiképp érthetetlen okok miatt Sepsiszentgyörgyön jelentette be indulását. Az RMDSZ listáján Tusa Leventén kívül Fülöp Barna, Turóczi Csongor, Fejér Imre Csaba, Héjja Noémi Tímea, Gáll Attila, Deák Ramóna Renatte, Bakk Zoltán, Bartos Csaba, Molnár Botond, Bodi Brigitta-Johanna, Kovács András Károly, Kertész Zsombor, Szabó Olivér, Fülöp Barna, Turóczi Annamária és Zakariás Zoltán neve szerepel.

Amint arról korábban beszámoltunk, Felsőháromszék központjában, Kézdivásárhelyen három polgármesterjelölt van Bokor Tibor jelenlegi polgármester (RMDSZ), Szőts Emil (EMSZ) és Imre Csaba (független).

(Nyitókép: Borsi Balázs)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?