Kezdődnek a munkálatok, épül a Kommunizmus Rémtetteinek Múzeuma Sepsiszentgyörgyön
Az egykori sepsiszentgyörgyi Cigarettagyárban a kivitelező elkezdte az építőtelep szervezését, hamarosan elkezdődik a Kommunizmus Rémtettei Múzeumának megvalósítása, jelentette be Tóth Birtan Csaba. A sepsiszentgyörgyi alpolgármester szerint 2026 nyaráig kell elkészülnie az országszinten egyedi múzeumnak, ahol a látogató interaktív módon kapcsolódhat be a korszak különböző eseményeibe.
Tóth Birtan Csaba felidézte, hogy 59,5 millió lejért egy 7 helyi vállalkozásból álló konzorcium nyerte a tervezési és kivitelezési munkálatot. Júniusig kell véglegesíteni a terveket, ám addig elkezdődhetnek az épület szerkezetmegerősítési munkálatai. Az építő már készíti elő a terepet és hamarosan elkezdődhetnek a munkálatok. Az egykori Cigarettagyár mintegy 3000 négyzetméteres dohányraktárát alakítják át múzeummá, amit az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) 11,3 millió euróval finanszíroz.
Három emeleten interaktív eszközökkel mutatják be a kommunizmus rémtetteit
Az egykori Dohánygyárat 2021-ben közel 5 millió euróért vásárolta meg az önkormányzat és eddig a vásárlási ár több mint dupláját szerezték meg pályázati forrásból. Az egykori Dohánygyár megvásárlása óta az ipari műemléképületeket és a tágas udvart igyekeztek élettel feltölteni, ott szervezik a Tabakó fesztivált, a Szent György Napok ideje alatt ott kap helyet az Ifjúság Bázisa, de az elmúlt időszakban számos kiállítás és rendezvény helyszíne is volt.
A majdani múzeum tartalmi részét is helyi szakemberek segítségével alkotják meg. Helyi történészek számos interjút készítenek olyan személyekkel, akik felidézik a kommunizmust és annak helyi vonatkozásait, hiszen a közgyűjtemény tartalmi részében kiemelt szerepet kapnak a kor székelyföldi és háromszéki történései. A közgyűjtemény korszerű, interaktív és virtuális eszközökkel mutatja be a kommunizmus korszakát és annak rémtetteit.
A Kommunizmus Múzeuma számára az egykori Dohánygyár épületei közül egy olyat választottak ki, amely az 50-es, 60-as években épült. Az ipartörténeti épületegyüttes mögött található nyersdohány raktárnak használt ingatlanban összesen 3000 négyzetméteren kialakított állandó kiállítás a kommunista rendszert korszakonként mutatja be. Az alagsor a rendszer brutalitását szemlélteti, a második szint a kommunista politikai és gazdasági hatalomátvételt, a vidéki és a régi elit megtörését, a Magyar Autonóm Tartományt, a mindennapi életet szemlélteti, a harmadik szinten a Ceaușescu korszak kap helyet, és az 1989-es forradalom bemutatásával zárul a kiállítás.
A látogató interaktív módon kapcsolódik be a korszak különböző eseményeibe: kihallgatják, majd válaszai alapján a megfelelő terembe küldik, deportáltak történetein keresztül ismerheti meg az akkori eseményeket, kibérelhet egy olyan lakást, amelyben a rendszerhez korhűen lesz kialakítva a bútorzat, de áramkiesések és csöpögő csapok is lesznek, hiszen ezek mind hozzátartoztak az akkori életérzéshez. A vetített anyagok, fotók, tárgyak, interaktív felvonón kívül a szabadulószobákból is megpróbálhat kijutni. A gyerekeknek két teremben tartanak múzeumpedagógiai foglalkozásokat, de lesz két időszakos kiállításokra fenntartott kiállítótér, valamint helyet kap majd egy ajándékbolt, egy cukrászda és egy tetőtéri kávézó is.
CSAK SAJÁT