Először tartottak Családi Hétvégét Szilágybagoson – hagyományt teremtenének belőle

Ünnepelt Szilágybagos község a hétvégén. Szombaton a helyi focipályán fiatalok, idősek, gyermekes családok látogattak ki az első alkalommal megrendezett Családi Hétvégére, mert ,,mi is valljuk: szívügyünk a család” – mondta Bernáth István polgármester.

A kétnapos esemény gasztronómiai versennyel indult. Négy csapat, a színjátszó fiatalok, a focisták, a szilágyborzásiak és a szilágybagosiak csapata is összemérte gasztronómiai tudását. Négy bográcsban főtt az étel, sült a lángos, a palacsinta és a szilvás gombóc. Bár négy különálló stand volt, ha kellett, mindenki segített mindenkinek, ahogy azt egy nagy családban illik. Miközben a felnőttek az ebédről gondoskodtak, a fiatalok a gyermekeket foglalták le: volt arcfestés, ugrálóvár, ökumenikus gyermekfoglalkozás a borzási tiszteletessel, délután pedig ügyességi vetélkedők, máléfejtés, kötélhúzás, kosárba dobás, zsákban ugrás, aszfaltrajz és futballmérkőzés.

A foci mellett sok más sportágat és szórakozást kipróbálhattak a jelenlévők | Fotók: Kulcsár Mária

A polgármester elmondta, az elmúlt években falunapokat tartottak, de a jelenlegi járványhelyzet ezt nem engedi meg, ezért kisebb rendezvényben kellett gondolkodniuk, ami többnyire róluk, a község családjairól szól, nem igényel több hónapnyi szervezést, így született meg a kétnapos Családi Hétvége gondolata, amelyre sikerült két hét alatt előkészülniük, hozzátette, hogy hagyományt is teremtenének belőle.  

Vasárnap délután a kultúrotthonban a Szilágybagosi Amatőr Színjátszó Társulat három rövid jelenettel lépett színpadra. Vezetőjük, Birtalan Beáta, a helyi kulturális élet mozgatórugója, az amatőr színjátszótársulat alapítója elmesélte, sajnos a pandémia rájuk is hatással volt, nem gyakorolhattak, de oly nagy volt a lelkesedés, hogy a fiatalok két hét alatt megtanulták a szerepet, és sikeres előadással zárták az ünnepséget. Két színjátszócsapata van a községnek: a kicsik és a nagyok. Előbbiek, Józsa Mara A szúnyog című vidám jelenetét adták elő, utóbbiak Kéri Ferenc Helén, s a tehén, avagy gyalog, mint Balogh népi komédiáját és Fejér István – Kéri Ferenc Az alkohol öl című zenés komédiáját.

A nap folyamán a fiatalok emléket állítottak Szilágybagos híres szülöttjének tiszteletére, egy 20 perces filmet és dolgozatot mutattak be Szabó Miklós életéről, aki a falu krónikása volt, ő írta le ugyanis a falu történelmét. 1907-ben született és 1982-ben halt meg, a kisfilm az életéről, munkásságáról szólt. Fontosabb kéziratos munkái között megemlítendő: A Szilágybagosi Református Anyaszentegyház 300 éves történelme (1962), Szilágybagos Község és Egyház történelme (1205–1960) (1960), A Hűség jutalma – vagy, a becsületesség meghozza gyümölcsét. Falusi Elbeszélés az ifjúság számára (1938).

Több bográcsban készültek a finomságok

Seres Dénes szilágysági parlamenti képviselő a szombati rendezvényen kiemelte, példaértékű Szilágybagos község lakossága: tisztelik az egyházat, a közösséget, a hagyományaikat, fontos számukra a család, ami a megmaradás alapja.

„Meghatározó még ezekben a nehéz időkben is a közösségi élet, hogy az emberek ne távolodjanak el egymástól, ezért lehetőséget kell teremteni a találkozásra, hogy ne legyen úrrá rajtunk az elszigeteltség. Tovább kell vinni mindazt, amit az elődeink ránk hagytak, legyen az hagyomány, nemzeti kultúra, gasztronómia. Ha ezt a rendezvényt folytatni tudjuk, miközben a közösség együtt van, a kisgyermektől a felnőttekig, már sikeresnek mondhatjuk munkánkat, mert általa jó példát mutatunk a gyermekeknek” – mondta köszöntőjében a képviselő.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?