banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Megmaradás, összetartozás: Szent Koronát kaptak adományba a szilágynagyfalusiak

Ünneplés, adományozás, összetartozás – ezeknek a jegyében telt a hétvége nemcsak az anyaországban, hanem a szilágysági Kémeren és Szilágynagyfaluban is. Előbbi településen a gazdák nyitották meg magtáraikat és adományoztak búzát a nehéz sorban élőknek, Szilágynagyfaluban az 550 éves református templomban, amely Mátyás király korában épült, a vasárnapi ünnepi istentisztelet keretében felavatták az adományként kapott Szent Korona mását.

Meleg Vilmos színművész megható irodalmi előadásával a magyarság itthon maradására buzdított, délután a helyi kisiskolások augusztus 20-ra emlékezve két évig tartó felkészülés, próbák után előadták a teljes István, a király rockoperát.

A délelőtti órákban ünnepi díszbe öltözött vitézek, népviseletet büszkén magukra öltő asszonyok, leányok gyülekeztek a szilágynagyfalui református templomkertbe, hogy együtt ünnepelve részt vegyenek az istentiszteleten, emlékezzenek meg a múltról és hálát adjanak a nagylelkű adományért.

Istentisztelettel kezdődött a program | Fotók: Kulcsár Mária

Geréb Miklós lelkipásztor igehirdetésében kiemelte, fontos a hit, a megbocsátás, a tettek, amelyeknek nem szabad rutinná válniuk. „Az ember ne akarjon művilágban élni, és bár vannak lehetetlennek tűnő feladatok, kihívások, képtelenségnek tűnő élethelyzetek, nincs lehetetlen. A magyar Szent Korona az összetartozásra kell emlékeztessen, és bár királyságok jöttek és mentek a földön, senkinek nem jelentett oly sokat e jelkép, mint a magyaroknak. A terméketlen fügefát példázva, arra kell törekedni, hogy ne váljunk terméketlen léleké, ami csak önmagának él, kívülről jól mutat, de belülről üres. Arra hívta fel a figyelmet, hogy bocsássunk meg egymásnak, hogy eljöhessen az a világ, amelyben testvér magyar a magyarnak” – mondta ünnepi beszédében a lelkipásztor.

A helyi lelkész, Szőnyi Levente a Buda utca tövében lévő Mátyás-kori református templomról elmondta, nemcsak a nagyfaluiak bátorságáról, szülőföldön való maradásáról beszélnek a falak, hanem Isten kegyelméről és irgalmáról, amellyel megtartotta a magyar nemzetet, a szilágynagyfalusiakat.

Az számít, amit a korona jelképez

„Bár az elmúlt évszázadok során sokszor mentek Nagyfaluból Budára, ezúttal Buda érkezett meg Szilágynagyfaluba, a Szent Korona által, amit nemcsak a helybéliek, hanem a szilágysági magyarok kaptak. Ezer éven át, annyi vihar, újrakezdés, vesztett csaták, forradalmak után Isten kegyelme és irgalma által maradhatott meg a magyar nemzet, ami ajándék, ezért boldog nemzetnek vallhatja magát a magyarság, bár sokszor volt oka sírásra, panaszra. Szent István is gyakran hirdette és vallotta, nem ő az, aki számít, hanem az, akit a korona jelképez, hiszen ő is és a nemzet is az Isten áldó keze alatt van” – tette hozzá.

A Szent Korona szobra ez év március 15-én érkezett a Szilágyságba, az alkotás megálmodója kivitelezője, adományozója v. Kerecsen László törzskapitány, koronaőr, a Vitézi Rend tagja, aki Hódmezővásárhelyről érkezett Szilágynagyfaluba. A Partiumban már három ilyen korona van, a Szatmár megyei Kaplonyban, a Bihar megyei Szentjobbon, valamint vasárnaptól a szilágysági Szilágynagyfaluban is, de a tervben szerepel több más tájegység történelmi régióiba is eljuttatni a Szent Korona mását.

A leleplezést követően Seres Dénes parlamenti képviselő kiemelte, felemelő, jó érzés volt az elmúlt napokban, és nem csak, magyarnak lenni, megemlékezni a múltról, az államalapító királyról, és arról a koronáról, amely végigkísérte a magyar nemzet történelmét. A szilágyságiak nevében megköszönte a felajánlást, ami a jövő nemzedékének iránymutató lesz, hiszen a Szent Korona egyik üzenete: tartsuk meg magyarságunkat, legyünk büszkék rá, mert van, mire emlékezni, van ezeréves múltunk, és ahogy az egyik miniszter mondta, Európában talán a legősibb állam a miénk.

Leleplezték a szobrot

Geréb Miklós lelkipásztor a korona megáldását követően hangsúlyozta, ez nem csupán ékszer, hanem a lelki spirituális hatalom jelképe, ami közösséget teremt és közösségre hív. Ezt követően a Vitézi Rend tagjai és a Hagyo­mányőrző huszárok, valamint a megyei, helyi elöljárók, intézmények, egyesületek képviselői megkoszorúzták a Vitézi Rend által adományozott Szent Korona-szobrot. A Vitézi Rend legmagasabb szinten képviseltette magát, v. Soltész Gyula Helyettes Főkapitány által.

A nap folyamán Torkos Pál és Kiss István vitézirend-tag és a magyarság ügyét képviselő elöljárók, támogatók kitüntetésben részesültek. Délután a helyi kisiskolások előadása aranyozta be a napot, akik az István a király rockoperát adták elő.

A rockoperát tanulták meg a diákok egy versenyre

2019 novemberében a Szilágynagyfalui Petri Mór Technológiai Líceum nulla–negyedik osztályos tanulóit benevezték az István király iskolába megy című tehetségkutató versenybe. Ezek a diákok egyben tagjai a községben működő Kéknefelejcs Multikulturális Társaságnak. Nagy odaadással jártak a péntek délutáni próbákra és ugyanolyan lelkesedéssel készültek minden egyes fellépésükre, amelyeknek eddig a község kultúrotthonában megtartott kulturális rendezvényeink adtak otthont. Két év alatt odaadó összetartó kis csapat kovácsolódott össze. Együtt izgultak a fellépések előtt, együtt örültek és szomorkodtak, ha valami nem a tervek szerint alakult – tudtuk meg Farnas Edina Mária tanárnőtől.

Mint mondta, a diákok megtanulták egymást tisztelni, csapatként működni, amit örömteli volt látni annál is inkább, mivel ezek a gyerekek 6-10 évesek, és sokan közülük 5 éves koruk óta járnak ebbe a közösségbe.

A diákok előadták a teljes rockoperát

„Amikor elolvastam a felhívást, hirtelen arra gondoltam, hogy ennek a csapatnak az oszlopos vezetője, mindenki Babu nénije energiájával, odaadásával és a gyerekek lelkesedésével kivitelezhető lenne ez a produkció. Amikor a szervezők megírták, hogy szívesen veszik iskolánk és a Kéknefelejcs Társaság közös nevezését, elhatároztuk, hogy belevágunk. A tehetségkutató Szörényi Levente és Bródy János közreműködésével indult, amelyben az István, a király legismertebb magyar rockopera egyik részét kellett előadni az Ezredforduló című drámája alapján. A szereposztáson az István, a király-részletet kaptuk meg, amelyet zenés produkcióban kellett előadni az eredeti rockopera alapján 25 percben. Szereplőlistánkat 24 gyerek névsorával küldtük el, valamint beneveztük csöpp kis szólistánkat, az I. osztályos Farnas Karola Edinát, aki Réka szerepében – Koppány lánya – indult a versenyben. Ugyanezt a szerepet adta elő a csoportos produkcióban is” – részletezte a diákokat felkészítő tanárnő.

Kapcsolódók

Kimaradt?