Magyar nemzeti színekkel világítják meg a Brașov-feliratot a Cenken

Piros-fehér-zöld fényekkel világítják ki pénteken este a Brassó fölé magasodó Cenken a Braşov-feliratot augusztus 20., a magyar államalapítás ünnepe alkalmából – adta hírül hivatalos Facebook-oldalán a város polgármesteri hivatala.

Nemcsak a hegyoldalon található feliratot világítják meg a magyar nemzeti színekkel, hanem a polgármesteri hivatal épületét is. Mint megjegyzik, ezzel a gesztussal a magyar közösség Brassó fejlődésében játszott kiemelkedő szerepére szeretnék felhívni a figyelmet.

„Városunk a történelem során nemcsak fontos gazdasági és kulturális központ volt, hanem jó példával is elöl járt a három nemzeti közösség együttélésével mind a városban, mind pedig a várfalakon kívül, beleértve a bolgárszegi románokat, a bolonyai magyarokat és az óbrassói szászokat” – írták.

A bejegyzésben emlékeztetnek, hogy az Országgyűlés 1991-ben döntött Magyarország három nemzeti ünnepéről, ezek közül az egyik augusztus 20., amely fontos nap az erdélyi és bánsági magyarok számára is.

A tíz évvel ezelőtti népszámlálási adatok szerint Brassóban körülbelül 23 ezer magyar él, vagyis a Brassó megyei magyar lakosság mintegy fele.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?