Először születtek vöröspanda-kölykök Romániában

Kölykei születettek Románia egyetlen vörös macsakmedve párjának a brassói állatkertben. A kis vörös pandák jelenleg nyolc hetesek, és gond nélkül vészelték át életüknek első, kritikus heteit, megfelelően növekednek – adta hírül Sebastian Rusu, Brassó alpolgármestere.Fotók: Brassói Állatkert

Peggy és Benji, a két vörös panda június 18-án lettek szülők, a két kis pandát pedig a kritikus első hetek után szerdán vizsgálták meg tüzetesebben az állatorvosok. Brassó alpolgármestere közleményében kifejtette, hogy ez az első alkalom, hogy vörös panda kölykök jöttek világra Romániában. A hím pandakölyök 520 grammot, míg a nőstény 415 grammot nyom.

Az alpolgármester szerint nagy öröm, hogy a brassói állatkert is hozzájárulhat a veszélyeztetett faj fennmaradásához. A két kölyök megszületése ugyanis világszinten is szenzáció. A kölyköket öt hónapos korukig tejjel táplálja az anyjuk, csak ezt követően kapnak szilárd ételt, addig viszont nagyban függnek az anyjuktól, így kicsi a valószínűsége annak, hogy előbújjanak a vackukból.

A két kispandát még nem nevezték el, de ahogy a szüleik esetében is tették, a brassóiak javaslatait veszik majd figyelembe a névadásnál, szavazást indítanának. A polgármester azt is elmondta, hogy a kölykök valószínűleg nem maradnak Brassóban. Mivel veszélyeztetett fajról van szó, európai szinten döntenek a sorsukról.

A felnőtt nőstény macskamedve, Peggy a svédországi Kolsmarden Djupark állatkertből érkezett Brassóba 2019-ben meghatározatlan ideig, míg Benji, a hím példány 2020-ban a zágrábi állatkertből került ide – tették hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?