Otthonról haza: közösségi eseménnyel indítják útnak a sepsiszentgyörgyi bringásokat

Sepsiszentgyörgyről 30 kerékpáros indul útnak az Otthonról haza program keretében, hogy 800 kilométer megtétele után, augusztus 20-ra, az államalapítás ünnepére Budapestre érkezzenek.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtök délelőtt közösségi eseménnyel indítja útnak a biciklis csapatot, és ez alkalommal több egészségmegőrző mozgásprogramot szervez a lakosoknak. Arra is lesz lehetőség, hogy a főtéren felállított tandemkerékpáron letekerjék a Sepsiszentgyörgy és Budapest közti 800 kilométeres távot.

A 30 sepsiszentgyörgyi kerékpáros csütörtökön 10 órától indul a város főtérről, majd több erdélyi várost érintve augusztus 20-án, az államalapítás ünnepén érkeznek meg Budapestre. A sepsiszentgyörgyiek csatlakozhatnak az indulási ceremóniához, így csütörtök reggel 8 órától a Change Centerrel közösen bemelegítő gyakorlatokkal indíthatják a napot a főtéri kőszínpadnál, melyet a Vocalcycle kerékpáros bemutatója követ olyan hasznos tippekről, mint például mire érdemes odafigyelni egy kerékpártúrán, de lehetőség lesz arra, hogy ingyenesen bárki átnézesse a kerékpárját.

Augusztus 12-én reggel 8 órakor gurulj ki te is a Főtérre! Indítsd velünk a napot a Change Center...

Közzétette: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata – 2021. augusztus 10., kedd

9.30-tól az Otthonról Haza program képviseletében Révész Máriusz, a magyar kormány kerékpározás-fejlesztéséért felelős kormánybiztosa köszönti az egybegyűlteket, majd 9.40-től Antal Árpád polgármester indítja útnak a kerékpárosokat, akiket a biciklin érkezők elkísérhetnek a város-, de akár a megyehatárig is.

A főtérre kihelyezett tandemkerékpáron augusztus 20-ig a sepsiszentgyörgyiek szimbolikusan letekerhetik azt a 800 kilométert, amennyit a Budapestre tartó kerékpárosoknak kell megtenniük.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?